Cikk letöltése PDF-be

A cikk a szakdolgozatom alapján készült, amelyet a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett infokommunikációs szakjogász képzés keretében írtam. A szakdolgozat alapötlete onnan ered, hogy a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Ügyvédi Iroda megbízásából dolgozhattam a StoLPaN projekt keretében, amelyet az Európai Bizottság IST programjából finanszíroztak, és amelyben számos neves szoftverfejlesztővel, mobiltelefon gyártóval, pénzintézettel és egyetemmel dolgozhattunk együtt. A StoLPaN egyik célkitűzése az NFC technológiával rendelkező mobiltelefonnal történő fizetés és a kapcsolódó kereskedelmi környezet kifejlesztése volt. A projekt kapcsán több mobilfizetéssel kapcsolatos jogi problémával is szembesültünk.

A mobiltelefon számos lehetőséget rejt, amelyek kiaknázásának egyre kevesebb technikai és jogi akadálya van. Ezért érdemes felmérni, hogy a mobiltelefon milyen szerepet játszhat a jövőben a kereskedelemben, melyek azok a tényezők, amelyek ezt meghatározzák. A fentiek vizsgálatán felül a cikkben kitérek a mobiltelefonnal megvalósítható tranzakciókra, különösen a mobilvásárlásra és a mobilfizetésre. Az elméleti elemzést követően bemutatom a StoLPaN projekt néhány eredményét, amely jól mutatja, hogy a ma még talán futurisztikusnak tűnő fejlesztések hogyan alakíthatják át középtávon a kereskedelem és az elektronikus kereskedelem ma ismert világát.

I. Bevezető

Életünk minden területén elektronikus eszközök vesznek körül minket. Ezeket az eszközöket, amelyeket folyamatosan fejlesztenek, és amelyek új funkciókkal bővülnek, újabb és újabb célokra használjuk. Úgy tűnik, hogy a konvergencia fogalma, amelyet a kommunikáció és a média tekintetében gyakran említenek, igaz az elektronikus eszközök és az elektronikus kereskedelem tekintetében is. A konvergencia az elektronikus kereskedelem esetében többek között azt jelenti, hogy egyre több elektronikus eszköz alkalmas arra, hogy annak felhasználásával olyan elektronikus kereskedelmi tranzakciókat bonyolítsunk le, amelyekre korábban nem használtuk azokat. Az elektronikus eszközök között kiemelkedő szereppel rendelkezik a mobiltelefon, amely talán a legdinamikusabban fejlesztett készülék.

A technikai fejlődés és a konvergencia olyan gyors, hogy időnként úgy tűnik, hogy az ember a leggyengébb láncszem: a felhasználóknak meg kell tanulniuk az új eszközök és funkciók használatát, a jogalkotónak pedig legalább le kell követnie a fejlődést.

Az alábbiakban azokat a tényezőket foglaltam össze, amelyek a mobiltelefont megkerülhetetlen eszközzé tették, és amelyek meghatározóak lehetnek a jövője szempontjából is.

A mobiltelefon, akárcsak az internet, része mindennapi életünknek. A mobiltelefon „a mindig és mindenütt jelen lévő elektronikus eszköz…”[1]. Annak, hogy a mobiltelefon mindig velünk van, számos pozitív eredménye lehet, amelyet DR. BUDA BÉLA így foglalt össze: „…nagyobb személyes autonómia, megnövekedett társadalmi participáció, kapcsolatok létesítésének és fenntartásának szélesebb lehetősége, az idő és a tér korlátainak fokozott leküzdési képessége stb. …”.[2] Ez a felsorolás kiegészíthető azzal, hogy a kapcsolatok létesítése magába foglalja az elektronikus tranzakciók lebonyolítását is, amelyek – a technikai függvényében – bármikor és bárhol megvalósíthatóak. Ráadásul úgy tűnik, hogy a mobiltelefon nem csak leküzdi az időt, de meg is változtatja annak természetét. „A mobilkommunikáció kölcsönös mozgásunkat nemcsak térben, hanem időben is koordinálja; a rögzített nyilvános idő átfogó keretén belül a személyre szabott idő ablakai nyílnak meg. Azt állítom, hogy ezáltal nemcsak az időről való beszédünk változott meg, sőt nem is csupán időélményünk. Ami megváltozott, az az idő természete maga”[3].

Miből adódnak a mobiltelefon pozitív tulajdonságai? GEDEON PÉTER szerint „A mobiltelefon személyhez kötött és helyhez nem kötött módon alkalmas egyrészt a személyek közötti közvetlen kommunikációra (telefon funkció), másrészt adatbázisok elérésére, feldolgozására, az Internethez kapcsolódva (hálózati funkció).”[4] A mobiltelefon tehát nemcsak egyesíti a telefon és a számítógép tulajdonságait, de alkalmas arra is, hogy ennek segítségével az internetre csatlakozzunk. A „…Nokia egyik vezetőjének hasonlatával élve információs buborékunkból nem kell kilépnünk, az velünk mozog…”[5], ha a mobiltelefonunk velünk van. A mobiltelefon a hálózat segítségével mozog velünk, és számos kommunikációs, információs lehetőséget biztosít. A mobiltelefon tehát többféle eszköz tulajdonságát és funkcióját ötvözi, mindezt úgy, hogy csak egy meghatározott, azonosítható személyhez köthető.

A legtöbb ember kötődik telefonjához, és szinte mindig magánál tartja azt. Ez a kötődés nem alakulhatott volna ki a megfelelő technikai háttér nélkül. A mobiltelefonok hangátvitelre alkalmas távközlési eszközből kommunikációs eszközzé váltak. Ha a fejlődés és a funkciók bővülése így folytatódik, akkor a mobiltelefont hamarosan úgy definiáljuk, mint egy eszköz, amely számos egyéb funkciója mellett telefonálásra is alkalmas. A mobiltelefon az információs társadalom kiemelten fontos szereplőjévé és az elektronikus kereskedelem egyik meghatározó eszközévé vált.

A mobiltelefon jelentőségét jól mutatja annak penetrációja. Magyarországon a mobil előfizetések száma meghaladja a népesség számát[6]. Azonban a fejlődés szempontjából nem csak az előfizetések száma érdekes, hanem az is, hogy a tágabb értelemben vett elektronikus termékek piacán valószínűleg a mobiltelefonokat értékesítik a legnagyobb számban, és talán ezeket cserélik az emberek a leggyakrabban. Ennek azért van jelentősége, mert így a fejlesztések nagyon rövid idő alatt eljutnak a felhasználókhoz, akik kis költséggel juthatnak hozzá a mobiltelefonok újabb generációihoz.

A mobiltelefónia sikeressége szempontjából nagy jelentősége van a következő tényezőknek:

  • a készülék fejlődése (nő a készülék megbízhatósága, bővülnek funkciói és a memóriája);
  • a mobilhálózat fejlődése, amely lényegében a mobilkommunikáció működésének alapinfrastruktúrája (nő a lefedettség; bővül a hálózatok kapacitása; növekszik a sávszélesség);
  • a biztonság fejlődése (az adatforgalom biztonságos lebonyolítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a mobiltelefon segítségével például pénzügyi tranzakciókat bonyolíthassunk le);
  • ismeretek szerzése (a technika megértése, megtanulása).

A fejlődésnek fontos eredménye az is, hogy a fejlesztésekkel sikerült kiküszöbölni a mobiltelefon korábbi negatívumait, például az alacsony rendelkezésre állási időt.

A mobiltelefónia egyik csúcspontját az „okostelefonok”[7] megjelenése és elterjedése jelenti. Az okostelefonokról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy számítógépek. Ezekkel az eszközökkel nemcsak kapcsolatot teremthetünk, de könnyen és gyorsan juthatunk információhoz, és segítségükkel képesek vagyunk belépni a virtuális piactérre is, ahol különböző tranzakciókat bonyolíthatunk le.[8]

A mobiltelefon fejlődésének számos társadalmi, kulturális és gazdasági hatása van, amelyek kölcsönösen felerősíthetik egymást. Az új technológia és az új tranzakciós lehetőségek gazdasági lehetőséget teremtenek, és visszahatnak az információs technológia fejlesztésére, amely kihatással van az elektronikus kereskedelemre, valamint ideális esetben a jogalkotóra is. Az információ gyors és azonnali rendelkezésre állása hozzájárulhat a gazdasági verseny fokozódásához, és ahhoz is, hogy adott információ alapján gyors és hatékony döntéseket hozzunk mobiltelefonunk segítségével.[9]

II. Elektronikus kereskedelem, mobil tranzakciók

II.1 Az elektronikus kereskedelem és annak tágabb értelemben vett jogszabályi háttere

Az elektronikus kereskedelem fogalmának meghatározására számos definíció született. Beszélnek tágabb értelemben vett elektronikus kereskedelemről, amely lényegében minden olyan üzleti tranzakcióra kiterjed, amelynek során a felek elektronikus úton kommunikálnak egymással, vagy szűkebb értelemben vett elektronikus kereskedelemről, amely olyan kereskedelmi tevékenységet jelent, amikor az egyik fél ellenszolgáltatásért elektronikus úton nyújt valamely árut vagy szolgáltatást.

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások fogalmát az elektronikus kereskedelemmel és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény („E-ker. törvény”)[10] az alábbiak szerint határozza meg. Az „Elektronikus kereskedelmi szolgáltatás: olyan információs társadalommal összefüggő szolgáltatás, amelynek célja valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ideértve a pénzt és az értékpapírt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket –, szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban együtt: áru) üzletszerű értékesítése, beszerzése, cseréje vagy más módon történő igénybevétele.”[11] Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás fogalma a következő: „elektronikus úton, távollevők részére, rendszerint ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a szolgáltatás igénybe vevője egyedileg fér hozzá.”[12] Az E-ker. törvény mindkét fenti definíciója tág és éppen ezért nyitott az információs technológia fejlődése felé, amely mindenképpen pozitívuma ennek a jogszabálynak.

Tágabb értelemben az elektronikus kereskedelem jogi kereteit a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény („Ptk.”) jelöli ki, amely lehetővé teszi az elektronikus úton történő szerződéskötést. Fontos szerepe van továbbá a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendeletnek[13] is. Ez utóbbi, ugyancsak közösségi jogalkotás hatására született kormányrendelet, álláspontom szerint kissé elavult, és olykor nehezen egyeztethető össze az E-ker. törvénnyel. Az elektronikus kereskedelem tekintetében jelentősége van még a fogyasztóvédelmi, reklám, adatvédelmi, kollíziós jogi szabályozásnak is, továbbá az elektronikus aláírásra, valamint az elektronikus eljárásokra vonatkozó jogszabályoknak. Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénnyel („Hírközlési törvény”) és a különböző elektronikus fizetésekre vonatkozó pénzügyi tárgyú jogszabályokkal az alábbiakban részletesebben is foglalkozom.

A mobil kereskedelem vagy m-kereskedelem fogalmát, amely az elektronikus kereskedelem egyik fajtája, gyakran úgy határozzák meg, mint a mobiltelefonon elérhető kereskedelmi szolgáltatások, vagy a mobiltelefonnal megvalósuló nem kommunikációs tranzakciók összességét. A fenti kereskedelmi szolgáltatások és tranzakciók köre folyamatosan bővül.

Az elektronikus kereskedelem és a mobil kereskedelem folyamatosan fejlődik:

  • változik a piac (új igények jelennek meg, amelyeket a szolgáltatók a meglévő eszközökkel és technológiák segítségével igyekeznek kielégíteni; új technológiák jelennek meg, például az NFC[14] technológia, amelyek beépülnek a meglévő eszközökbe; korábbi technológiákat újra felfedeznek, például a bluetooth technológiát);
  • változnak a jogszabályok (az elektronikus kereskedelem szabályrendszere ugyan már részben kialakult, de a mobilfizetés szabályai csak most körvonalazódnak, és a technikai fejlődés hatására változnak a kommunikációs és pénzügyi szabályok is);
  • mozgásban van a verseny (és a versenyhatóság is, amely azért fontos, mivel mind a mobiltelefónia, mind az elektronikus pénzügyi rendszer, például a kártyás fizetés rendszere, hálózathoz és infrastruktúrához kötött, amelyek működését a versenyhatóságok fokozott figyelemmel kísérik).

II.2 A mobiltelefónia szempontjából releváns pénzügyi jogszabályokról általában

Az Európai Bizottság a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2007/64/EK irányelv („PSD”)[15] bevezető rendelkezései között az alábbiak szerint értékelte a PSD megjelenése előtti helyzetet: „A tagállamok pénzforgalmi szolgáltatási piacai jelenleg különálló, nemzeti szerveződésűek, és a pénzforgalmi szolgáltatások jogi kerete 27 nemzeti jogrendszerre széttöredezett.”[16] A PSD megalkotásával az Európai Bizottság ezen a helyzeten kívánt változtatni, mivel felismerte, hogy a közös piac működése és versenyképessége milyen nagy mértékben függ az elektronikus fizetésre vonatkozó szabályok egységesítésétől, amely nagyban befolyásolhatja a jövő elektronikus kereskedelmét is.

A PSD-t a tagállamok 2009. november 1-jéig ültették át nemzeti jogukba. Az irányelv számos pénzpiaci szabályt érintett, sokat alapjaiban.[17] A PSD ugyanakkor egy nagyobb közösségi program jogszabályi hátterét is jelenti: ez a közösségi program pedig az úgynevezett SEPA (Single European Payment Area; Egységes Európai Fizetési Övezet), amelynek célja az, hogy a közösségen belül a(z elektronikus) pénzügyi tranzakciók lényegében azonos feltételekkel, rövid határidővel valósuljanak meg. A SEPA mögött álló Európai Fizetési Tanács (European Payment Councel; „EPC”) olyan kártyákra vonatkozó egységes technikai szabályozás kidolgozásán is fáradozik, amelynek a célja kompatibilis kártyarendszerek kialakítása. Az EPC által kidolgozott normák érintik a mobilfizetés kérdését is.

A PSD-t Magyarország több jogszabályban implementálta, amelyek közül a legfontosabb a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény („Hpt.”). Az implementációval kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy azáltal, hogy a mobilfizetésre vonatkozó szabályok nem a Hírközlési törvényben kaptak helyet, hanem a Hpt.-ben, egyértelművé vált, hogy a mobilszolgáltatók is – ha pénzügyi szolgáltatást nyújtanak –, a Hpt. hatálya alá is tartoznak.

Ha elektronikus fizetésről beszélünk, akkor az elektronikus pénzre vonatkozó szabályokra is szükséges utalni, bár egyelőre ezek jelentősége csekély. Közösségi szinten az elektronikus pénzre vonatkozó szabályokat jelenleg a 2000/46/EK irányelv[18] tartalmazza, amelyet a 2009/110/EK irányelv váltott fel. Ezt 2011. április 30-ig kell implementálni. Habár a 2000/46/EK irányelv megalkotásának egyik célja az volt, hogy az elektronikus pénz elterjedjen, a jogszabály nem érte el célját, mivel túlzottan szigorú volt. Habár kezdetben az Európai Bizottság úgy értelmezte az irányelvet, hogy az mobilvásárlás esetén is alkalmazandó, végül – a piaci szereplők megelégedésére – arra a következtetésre jutott, hogy legfeljebb kivételes esetben lehet az. Mobilvásárlás és mobilfizetés során ugyanis nem elektronikus pénzzel fizetnek a felek.

II.3 Piacok és szerepek

A PSD hatását egyelőre nehéz felmérni. Az m-kereskedelem szempontjából azonban az egyik legfontosabb következménye az lehet, hogy a mobilszolgáltatók beléphetnek az elektronikus fizetési piacra, tehát a kommunikációs és a pénzügyi piacok közötti határok elmosódhatnak.

II.3.1 Tradicionális piaci szerepek

A pénzügyi és kommunikációs piacok tradicionálisan élesen elkülönültek egymástól. A pénzügyi piac tekintetében szigorú piacra lépési korlátok érvényesültek. Emellett a hitelintézetek és pénzügyi intézmények által nyújtható szolgáltatások köre csak a pénzügyi tevékenységre korlátozódott. Mivel a hitelintézetek pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag a Hpt.-ben meghatározott tevékenységet folytathattak, amely tevékenységek között nem szerepel a hírközlési szolgáltatások nyújtása, ezért a hírközlési szolgáltatók nem léphettek be a fizetési (pénzügyi) piacra, és nem bocsáthattak ki elektronikus pénzt sem. Ugyanis az elektronikus pénzt kibocsátó hitelintézetek sem végezhettek hírközlési tevékenységet, amelynek következtében a mobiltelefon nem válhatott elektronikus pénztárcává, mint ahogy azt sokan elképzelték. A szigorú szabályok miatt Magyarországon és sok más EU tagállamban is[19] az elektronikus fizetési piacon a mobiltelefon felhasználási lehetősége korlátozott volt. A fejlődés azonban mégis megindult az alábbi keretek között:

  • Mobiltelefon – terminál az internetbankhoz: sok bank lehetővé tette, hogy az internet bank vagy annak egyes funkciói mobiltelefonról elérhetőek legyenek; ezek nem új banki funkciók voltak, hanem a hagyományos, internetről egyébként hozzáférhető szolgáltatások, funkciók váltak elérhetővé a mobiltelefonról.
  • Mobiltelefon – mobilvásárlás: a mobilszolgáltatók lehetővé tették, hogy előfizetőik mobilszámlájuk terhére bizonyos szolgáltatásokat vegyenek igénybe; a mobilvásárlás jogszabályi háttere a Hpt. volt.[20] A Hpt. megteremtette a lehetőségét annak, hogy mobilvásárlás keretében az előfizető azoktól a szolgáltatóktól, amellyel mobilszolgáltatója megállapodott, szolgáltatást vehessen igénybe (pl. autópálya matrica vásárlás, mobilparkolás). Azonban meglehetősen kevés szolgáltatás elérhető mobilvásárlással.

A mobilvásárlás egyébként többféle úton is megvalósulhatott, például emelt díjas SMS, vagy telefonhívás útján. A mobilvásárlás jellemzőit a mobilszolgáltatók így foglalták össze: „Termék és szolgáltatás vásárlás, havi számla és univerzális egyenleg terhére; előfizetői szerződés megkötésétől igénybe vehető; viszonteladói konstrukció; garancia a megvásárolt termékek/szolgáltatások kifizetésére; szolgáltatás támogatása.”[21]

A mobilvásárláson túlmutat a mobilfizetés, amelyre álláspontom szerint a PSD implementálásáig Magyarországon nem volt jogszabályi lehetőség. A két szolgáltatás között a különbség az, hogy a mobilvásárlás mindig az előfizető mobilszolgáltató által vezetett egyenlege terhére történik, és valójában egy bizományosi, viszonteladói konstrukció (nincs közvetlen kapcsolat az áru szállítója, például az autópálya-kezelő és a felhasználó között). Mobilfizetés esetén a mobilszolgáltató szerepre nagyobb: pénzügyi szolgáltatóként vesz részt a tranzakciókban.

II.3.2 Új lehetőségek a PSD implementálásával

Úgy tűnik, hogy a PSD-nek köszönhetően a mobilszolgáltatók is folytathatnak a jövőben hagyományos értelemben vett pénzügyi tevékenységet, amely a mobiltelefon kereskedelemben és az elektronikus kereskedelemben betöltött szerepének a kiteljesedéséhez vezethet. A PSD implementációjának eredményeképpen egyébként azok a mobilszolgáltatók, amelyek eddig mobilvásárlási szolgáltatás nyújtottak, pénzügyi intézményekké, konkrétan pénzforgalmi szolgáltatóvá váltak.

A jogszabályok a PSD átültetésével az alábbiak szerint módosultak. A Hpt.-be új pénzügyi intézményként bekerült a pénzforgalmi intézmény, amelynek az alapítása egyszerűbb. Ráadásul a pénzforgalmi intézmény tekintetében nem érvényesülnek azok a szigorú tevékenységi korlátok, amelyek korábban megakadályozták, hogy kommunikációs szolgáltatók pénzforgalmi szolgáltatást nyújtsanak. Ezzel párhuzamosan 2009. október 31-el törölték a Hpt. 128. § (3) és (4) bekezdését, amely a mobilvásárlást szabályozta. Ugyanakkor a jogszabály átmeneti mentességet biztosít azoknak, akik a törvény hatálybalépésekor mobilvásárlási szolgáltatást nyújtottak az alábbiak szerint: ezek az elektronikus hírközlési szolgáltatók „pénzforgalmi intézményként történő működésre jogosító engedély iránti kérelem nélkül 2011. április 30-ig jogosult a Hpt. 2. számú melléklet I. Fejezet 9. pontjának g) alpontja szerinti [tehát csak az ott meghatározott] pénzforgalmi szolgáltatás végzésére azzal, hogy…” a törvény az elektronikus hírközlési szolgáltatót már az engedély megkérése előtt pénzforgalmi intézménynek tekinti, továbbá, hogy a mobilszolgáltatónak, mint pénzforgalmi szolgáltatónak, nem kell megfelelnie a Hpt. bizonyos rendelkezéseinek.

A jogalkotó tehát úgy döntött, hogy a jövőben a Hpt.-ben rendezi a mobilvásárlás kérdését is. Ennek következtében a mobilszolgáltatók, akik mobilvásárlási/fizetési szolgáltatást nyújtanak, illetve kívánnak nyújtani, bekerültek egy másik komplex és szigorú szabályrendszer hatálya alá, amelynek megfelelni nem könnyű feladat.

II.4 Melyek a pénzforgalmi szolgáltatók lehetőségei, mi a mobilfizetés?

Pénzforgalmi intézmények tekintetében a legfontosabb szabályok a következők: a pénzforgalmi intézmények végezhetik a törvényben meghatározott pénzügyi, pénzforgalmi tevékenységet, működtethetnek fizetési rendszert, nyújthatnak kiegészítő szolgáltatásokat is. Ilyen vállalkozási formában egyéb üzleti tevékenység is végezhető.

A Hpt. 2. sz. melléklete sorolja fel a pénzügyi intézmények által végezhető pénzforgalmi szolgáltatásokat. Ilyen szolgáltatás többek között a fizetési számla vezetése, pénzátutalás, pénz befizetése, fizetési műveletek fizetési számlák közötti teljesítése, készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátása, továbbá az „olyan fizetési művelet teljesítése, ahol a fizető fél távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz segítségével adja meg a fizetési megbízást, és ahol a fizetési művelet a távközlési eszköz, digitális eszköz vagy más információtechnológiai eszköz üzemeltetőjénél történik, aki kizárólag közvetítőként jár el az ügyfele és az ügyfele részére árut szállító vagy szolgáltatást nyújtó harmadik személy között.”

A fenti felsorolás alapján úgy tűnik, hogy a pénzforgalmi intézmények, így adott esetben a mobilszolgáltatók, számos pénzügyi (fizetési) tevékenységet végezhetnek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a pénzforgalmi intézmények nem veszik át a bankok szerepét, mivel az általuk nyújtható szolgáltatások köre korlátozott.

A mobilfizetés jogi lehetőségei tehát adottak: a mobilszolgáltatók, ha pénzforgalmi intézménnyé válnak, készpénz-helyettesítő fizetési eszközt bocsáthatnak ki; üzemeltethetik a tranzakciók lebonyolításához szükséges fizetési rendszert; és közvetítőként eljárva nyújthatnak pénzügyi szolgáltatást.

Természetesen a mobilfizetés jogi lehetőségének a megteremtése nem eredményezi a piac gyors átalakulását. A pénzpiac szereplői ugyanis óvatosak. A mobilszolgáltatóknak pedig hiányzik a tapasztalatuk a pénzügyi/fizetési piacon. Az sem valószínű, hogy a mobilszolgáltatók ki akarják építeni a mobilfizetéshez szükséges teljes rendszert. Vannak azonban más piaci szereplők is, például a kártyatársaságok, amelyek ezt a folyamatot felgyorsíthatják.

A fentiek alapján álláspontom szerint amellett, hogy nem kizárt, hogy egy-egy mobilszolgáltató önállóan, saját mobilfizetési megoldással kíván piacra lépni, valószínűnek tűnik, hogy a különböző piaci szereplők a kockázatok csökkentése érdekében az együttműködés mellett döntenek. Az együttműködésnek többféle formája is elképzelhető. Így például lehetséges, hogy a különböző piaci szereplők csak a másik fél által kiépített infrastruktúrát kívánják használni, vagy ügynöki jellegű konstrukcióban működnek együtt, de az sem kizárt, hogy közös termékkel lépnek piacra.

Ugyan a fentiekben elsősorban a mobilszolgáltatókra és a hitelintézetekre fókuszáltam, de nem biztos, hogy ezek lesznek a meghatározó szereplők a mobilfizetési megoldások tekintetében. A kártyatársaságok és a készülékgyártók is fejlesztenek ugyanis NFC alapú mobilfizetési rendszereket, amelyek működtetéséhez egyébként nincs szükség a mobiltársaságokra.

Mindemellett, hogy a PSD általános megítélése pozitív, van némi bizonytalanság a jogszabállyal kapcsolatban. A bizonytalanság egyik forrása az, hogy értelmezés kérdése, hogy annak hatálya minden mobiltelefonnal végezhető pénzügyi tranzakcióra kiterjed-e. Az is kérdés, hogy a rugalmas szabályokat az egyes tagállamok hogyan ültetik át, és hogy a rugalmasság hogyan érinti a jogszabály céljának elérését. A pénzügyi szektor a PSD-t egyébként több szempontból is kritizálta. Egyes szakértők szerint az a fajta fejlődés, amelynek a PSD teret enged, a biztonság rovására mehet. A biztonság, vagy annak érzete hiányában a fogyasztói bizalom is csökkenhet az elektronikus fizetés tekintetében. A fenti kritikával kapcsolatban csak annyit jegyzek meg, hogy amennyiben például mobilfizetés esetén két PIN kóddal történő azonosítás/engedélyezés valósul meg, az álláspontom szerint jóval biztonságosabb megoldás lehet, mint például a dombornyomott kártyák PIN kód nélküli használata. A pénzügyi szektor kritikájának a hátterében talán az áll, hogy a szektor meghatározó szereplői piacot veszíthetnek azzal, ha a mobilszolgáltatók vagy más új szolgáltatók versenytársként jelennek meg az elektronikus fizetési piacon.

II.5 A mobilfizetés lehetséges technikai háttere

II.5.1 A mobilfizetés általános leírása, valamint a SIM kártya lehetséges szerepe

Technikai szempontból a mobilfizetés többféleképpen is megvalósulhat.

A mobilfizetés elképzelhető hasonlóan, mint a bankkártyával történő fizetés. A bankkártyát, amely meghatározott kártyatársasághoz köthető, az arra jogosult pénzügyi intézmény bocsátja ki. A bankkártya legfontosabb része a memóriája, amely meghatározott adatokat tartalmaz. A bankkártya személyhez kötött, és használatához általában PIN kód (és/vagy aláírás) szükséges, amely egyedi azonosító. A tranzakciók háttér-infrastruktúráját egyrészt a bankok, másrészt a kártyatársaság és/vagy az elszámolóház biztosítják. Ha egy boltban bankkártyával fizetünk, akkor a következő történik: a kereskedő a bankja által kihelyezett POS terminálon[22] lehúzza a bankkártyát. A bankkártya lehúzásakor a terminál kapcsolatot teremt a kártyát kibocsátó bankkal, valamint a kibocsátó bank és a kereskedő bankja között, majd megtörténik az átutalás. Az elszámolás általában a kártyatársaság segítségével valósul meg.

A mobilfizetés technikailag megvalósulható úgy, mint a bankkártyás fizetés. A bankkártyán szereplő adatok rákerülhetnek a mobiltelefonra. A mobiltelefonon a legbiztonságosabb tárhely a SIM kártya,[23] amely egy többfunkciós intelligens kártya, amely képes arra, hogy biztonságos környezetben tárolja az előfizető adatait. A SIM kártya tehát nem csak arra alkalmas, illetve ahhoz szükséges, hogy a mobiltelefonunkkal a mobilhálózatra csatlakozzunk, hanem arra is alkalmas lehet – tekintettel arra, hogy a kártya típusától függően szabad memória kapacitás áll rendelkezésre –, hogy bankkártya és egyéb alkalmazásokat telepítsenek rá. Ha a SIM kártyánk a bankkártyánk, és a kereskedő terminálja kapcsolatot tud teremteni a mobiltelefonunkkal, akkor lényegében a hagyományos kártyás infrastruktúra segítségével valósulhat meg a mobilfizetés. A mobiltelefon azonban alkalmas arra is, hogy ne a POS terminálon, hanem a hálózaton keresztül valósítsa meg a tranzakciót.

A pénzügyi adatok tárolása szempontjából kulcskérdés a biztonság: a SIM kártya biztonságosnak tűnik, mivel egyrészt magához a SIM kártyához is tartozik egy PIN kód, másrészt ha a SIM kártyánk bankkártyaként is funkcionálna, akkor annak felhasználásához újabb kód használatát lehetne előírni. Ideális esetben tehát a SIM kártya, amelyet a mobiltelefonok tekintetében gyakran SecureElementként („SE”), azaz biztonságos alkotórészként (elemként) említenek, két, személyhez köthető biztonsági kóddal védett elem lehet.

A SIM kártya biztonsága érdekében a szolgáltatók külön specifikációkat készítenek arra, hogy hogyan, milyen titkosítással kommunikáljon egymással a SIM kártya és például az NFC alkalmazás, amelynek segítségével a fizetés megvalósul, vagy például arra, hogy a SIM kártya mobilhálózaton keresztül történő menedzselése milyen biztonsági intézkedéseket kíván. Az EMVCo[24] nevű szervezet, amelyet a nagy kártyatársaságok alapítottak, a jövő kártyáival és mobil fizetéssel kapcsolatos kutatásokat is végez, több tanulmányt publikált ebben a tárgykörben.[25]

Hogyan befolyásolhatja a pénzügyi információk elhelyezése a mobilszolgáltató és a mobiltelefon/SIM kártya megítélését? A kérdést úgy is feltehető, hogy mi legyen a pénzügyi adatokat tartalmazó SE.

A fentiek szerint az SE lehet a SIM kártya. Ha a mobilszolgáltató a saját SIM kártyáját használja fel a saját pénzforgalmi szolgáltatásához SE-ként, akkor megkerülhetetlen a mobilfizetés során. Azonban technikailag arra is van lehetőség, hogy a SIM kártya más szolgáltató SE-je legyen, ha azon a mobilszolgáltató tárhelyet ad bérbe. Az SE azonban a SIM kártyán kívül lehet még a telefon belső memóriája, memória kártya, vagy akár az NFC chip is, amelynek a fejlesztésével egyéként a kártyatársaságok foglalkoznak.

Az is elképzelhető, hogy a jövőben olyan új, független szolgáltatók jönnek létre, amelyek nem foglalkoznak mással, mint háttér-infrastruktúra üzemeltetésével, amelynek keretében például bérbe adják a SIM kártyán lévő, mobilszolgáltatók által rendelkezésre bocsátott tárhelyet, gondoskodnak azoknak menedzseléséről, amelyre akár az éteren keresztül is sor kerülhet.

II.5.2 A mobilfizetés technikai háttérrel kapcsolatban felmerülő kérdések

A „Mobilfizetés kutatásának múltja, jelene és jövője” című tanulmány 2007-ig bezárólag áttekintette a mobilfizetéssel foglalkozó jelentősebb projekteket. A tanulmány utal különböző biztonsági mechanizmusok fejlesztésére, mobilfizetési tranzakciós protokollokra, az NFC technológiára és más rövid hatótávolságú vezeték nélküli kommunikációs megoldásra, amely szóba jöhet a mobilfizetés megvalósítása során. A technológia architektúra tekintetében megkülönböztet mobil számlázási rendszert, értéktároló rendszert, amely lényegében nem más, mint egy elektronikus pénztárca, számla alapú rendszert, végül idesorolta azt a lehetőséget is, amikor a mobiltelefon arra szolgál, hogy az internetbankon keresztül tranzakciókat lehessen lebonyolítani.[26]

A fejlesztések alapján úgy tűnik, hogy a mobilfizetési modellek két változata különböztethető meg: (i) „contactless payment”, amely nem más, mint a fizikai érintkezés nélküli fizetés, például NCF vagy RFID technológia segítségével, amely vagy a hagyományos bankkártya infrastruktúra segítségével valósulhat meg, vagy anélkül, illetve (ii) olyan fizetési modellek, ahol a mobiltelefon a mobilhálózatot felhasználva kommunikál (akár interneten keresztül) a különböző pénzügyi intézményekkel (ez utóbbi csoportba tartozik az internetbank mobiltelefonról történő használata is).

A fejlesztések közül véleményem szerint kiemelkedik a StoLPaN projekt, amelynek egyik része az NFC telefonnal megvalósuló mobilfizetés. A projektben részt vevő mérnökök ugyanis működőképes megoldást fejlesztettek. Kiemelkednek továbbá a kártyatársaságok fejlesztései, amelyekről egyre több információ kerül nyilvánosságra.[27]

II.5.3 Hogyan minősül a mobilfizetés a pénzügyi jogszabályok tükrében

A pénzügyi jogszabályok szigorúan definiálják az egyes pénzügyi tevékenységeket és eszközöket, amelyekre – azok minősítése függvényében – különböző szabályok vonatkoznak. Ezért fontos kérdés, hogy az egyes tevékenységek, vagy eszközök hogyan minősülnek. A pénzügyi jogszabályok közül már említettem a Hpt.-t, amely alapjaiban határozza meg a pénzügyi rendszert; a Hpt.-n kívül fontos megemlíteni még a pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvényt is („Psztv.”).

A mobilfizetés jogi minősítése szempontjából a Hpt. számos rendelkezését és definícióját kell figyelembe venni és értelmezni.[28] Az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a mobiltelefon, vagy a SIM kártya, esetleg a két eszköz együtt minősül-e készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek. A Psztv. alapján úgy tűnik, hogy inkább a SIM kártya lehet a készpénz-helyettesítési fizetési eszköz. Természetesen a SIM kártya minősítése igaz az NFC chipre vagy bármely más adathordozóra is, amely pénzügyi információkat tartalmazza.

A Hpt. meghatározza, milyen formában és feltételekkel alakulhatnak, működhetnek pénzügyi intézmények, így például a pénzforgalmi intézmény. Amint arra már utaltam, a mobilszolgáltató, amely mobilfizetéssel kíván foglalkozni, pénzforgalmi intézménynek minősül. Ha csak technikai szolgáltatást nyújtana, amely a fizetés lebonyolításához szükséges, valószínűleg nem minősülne annak, és nem esne a Hpt. hatálya alá. Ebben az esetben azonban, ha egy tranzakcióban mobilszolgáltató is részt vesz, álláspontom szerint annak a pénzügyi szolgáltatónak kell a Hpt.-nek való megfelelésről gondoskodnia, amely a mobilszolgáltatóval szerződik.

II.6 A mobilfizetés jövője, meghatározó tényezői

Miért lehet a mobiltelefon a jövő fizetési eszköze, azaz miért lehet a mobiltelefonunk a pénztárcánk? A mobiltelefon jövőjét befolyásoló tényezőket már összefoglaltam. Ezek közül a legfontosabbak talán az alábbiak voltak. A mobiltelefon több eszköz tulajdonságát ötvözi úgy, hogy egy konkrét személyhez köthető, továbbá biztonságos. A mobiltelefon esetében adott a személyes kötődés, a megfelelő technikai háttér, és úgy tűnik, hogy a PSD implementálásával a jogi lehetőségek is megvannak ahhoz, hogy a mobiltelefon a jövőben a kereskedelemnek és az elektronikus kereskedelemnek kiemelkedő szereplője legyen. Vannak azonban még olyan további tényezők, amelyek elengedhetetlenek a mobilfizetés sikere szempontjából.

Ha a jelenlegi bankkártyáinkat, egyéb tagsági kártyáinkat vagy kedvezményre jogosító kártyáinkat telepítjük a mobiltelefonunkra, akkor keletkezik egy olyan multifunkcionális eszköz, amellyel vásárolhatunk, intézhetjük bankügyinket, és amely kedvezmény kártyaként is funkcionál. A mobilfizetés így könnyen a készpénzzel, kártyával vagy csekken történő fizetés versenytársa lehet, és elkerülhetővé válik az, hogy számtalan kártyát hordjunk magunkkal. Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson, a témakör szakértői már 2003-ban az alábbi feltételek fontosságára hívták fel a figyelmet:[29]

  • Egyszerűség és felhasználó-barátság: a mobilfizetési alkalmazásnak egyszerűnek, érthetőnek kell lennie, és fontos az is, hogy rövid idő alatt elsajátítható legyen a használata.
  • Univerzális felhasználási lehetőség: a mobilfizetés olyan fizetési megoldás legyen, amelyet – hasonlóan a bankkártyához – minden viszonylatba felhasználható.
  • Interoperabilitás: a mobilfizetés akkor lehet sikeres, ha olyan technológiára és standardokra épül, amelyek nyitottak, mindenki számára elérhetőek, mivel így képesek a különböző alkalmazások együttműködni.
  • Biztonság, bizalom, személyes adatok védelme: a biztonság megteremtése a bizalom kulcsa. Az alkalmazott technológiának legalább olyan biztonságosnak kell lennie, mint a jelenlegi megoldásoknak. A személyes adatok és a személyhez fűződő jogok védelme ma hangsúlyos szerepet kap, így a fizetés megvalósítása során törekedni kell arra, hogy az egyes szolgáltatók minimális adatot kezeljenek, és azt is meghatározott célhoz kötötten és csak a szükséges ideig. Tágabb értelemben az is fontosnak tűnik, hogy az a tény, hogy egyetlen eszközre, azaz a mobiltelefonra kerül több alkalmazás, amelyek számos személyes adatot, banktitkot foglalnak magukba, ne vezessen a felhasználó kiszolgáltatottságához, a különböző adatbázisok akaratlan egyesítéséhez vagy bármilyen olyan művelethez, amelyet a felhasználó nem engedélyezett.
  • Alacsony költségek, kis tranzakciós idő: a mobilfizetés akkor lehet sikeres, ha nem drágább, sőt, olcsóbb a jelenleg alkalmazott fizetési megoldásoknál. Ezért fontos az, hogy megfelelő üzleti modellek szülessenek, amelyek képesek a meglévő infrastruktúrára, együttműködésre és olyan technikai megoldásokra építeni, amelyek tekintetében az interoperabilitás biztosított. Fontos az is, hogy a mobiltranzakciók sebessége megfelelően gyors legyen, és ne vegyen több időt igénybe azok lebonyolítása, mint például a bankkártyás fizetés. A legtöbb mobilfizetéssel foglalkozó szerző egyetért azzal, hogy valamilyen hozzáadott értékre is szükség van a mobilfizetés elterjedése érdekében.[30]
  • Határokon átnyúló használat lehetősége: fontos, hogy a bankkártya pozitív tulajdonságait, amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy több országban is használható, a mobilfizetési megoldások is tudják biztosítani.

A fenti felsorolást az alábbiakkal egészíteném ki. Véleményem szerint a fogyasztók igényeit alaposan fel kell mérni, az új technikai lehetőségeket pedig megfelelően be kell mutatni és el kell magyarázni a fogyasztóknak úgy, hogy annak kockázataival is tisztában legyenek. Ha a fogyasztó nem ért egy új szolgáltatást, nem fog megbízni abban, amely a szolgáltatás sikertelenségét eredményezheti. Sőt, nemcsak a fogyasztókat, de kereskedőket is megfelelően tájékoztatni kell a mobilfizetés előnyeiről és feltételeiről. Megfelelő ismeretek és a jövőbeni lehetséges előnyök megértése és felmérése nélkül a kereskedők nem fognak egy új fizetési megoldás megvalósításába befektetni.

A mobilfizetés megvalósításában az Európai Uniónak is fontos szerepe lehet. Az Európai Unió egyébként több, érintés nélküli kártyával, mobilfizetéssel illetve elektronikus fizetéssel kapcsolatos projektet is finanszírozott, így például a SEMOPS[31] vagy a StoLPaN projektet. Ezek a projektek úgy valósultak meg, hogy ahhoz fejlesztők, kutatók, egyetemek, gazdasági társaságok csatlakoztak, és a fejlesztést a finanszírozásért cserébe elvégezték, és az eredményeket – meghatározott feltételekkel – elérhetővé tették.

A jogalkotóknak is kulcsszerepe lehet abban, hogy végül megvalósul-e bármi a fejlesztésekből. Hogy miért? A pénzügyi szabályozás bonyolult és számos értelmezési kérdést vet fel. Márpedig egyértelmű jogi környezet hiányában kockázatos egy új terméket kifejleszteni és bevezetni. Azt megelőzendő, hogy esetleg a különböző tagállami hatóságok visszafogják a fejlesztéseket azzal, hogy konzervatív üzeneteket küldenek a piaci szereplők felé, érdemes lenne közösségi szinten legalább ajánlás formájában rögzíteni a mobilfizetés megvalósítási lehetőségeit az ehhez szükséges közösségi szintű jogértelmezésekkel együtt. Megjegyzem, hogy maga a közösségi jogalkotás is rendelkezik gyakorlattal abban, hogy hogyan lehet adott fejlesztéstől a befektetők kedvét elvenni. Erre példa az RFID[32] technológia körül kialakult vita, amely ahhoz vezetett, hogy az Európai Bizottság a különböző fogyasztóvédelmi szervezetek nyomására megalkotta az RFID ajánlást,[33] amely – álláspontom szerint – távoli veszélyekre alapozva olyan konzervatívra sikeredett, hogy az EU területén – szemben a világ más részeivel – az RFID technológia kiskereskedelmi felhasználására vonatkozó projektek gyakorlatilag leálltak.

A fentieken túl az is szükség, hogy a fejlesztések eredményei, ha arra érdemesek, standardizálásra kerüljenek. Ez azért is fontos, mivel így a következő fejlesztések már a meglévő standardokra épülhetnének. Standardok hiányában nehezen elképzelhető, hogy a mobilfizetés széles körben elterjedjen. Az ETSI[34] ebben a tekintetben már több specifikációt is elérhetővé tett.

Továbbá fontos az, hogy a mobilfizetés biztonságát megfelelően garantálják a szolgáltatók. Ehhez mindenképpen megfelelő háttér infrastruktúra szükséges. A pénzügyi jogszabályok szigorú követelményeket támasztanak a fizetési rendszerekkel szemben, így ezek betartása, illetve betartásának ellenőrzése a biztonság garanciája lehet.

Végül megjegyzem, hogyha a mobilfizetés különböző piaci szereplők együttműködéseként valósul meg, fontos rendezni az egymás közötti felelősség kérdését, amelyre az általános polgári jogi szabályok vonatkoznak, mivel a PSD csak a végfelhasználók felé fennálló felelősséget rendezi. A fogyasztókkal kötendő megfelelő szerződések előkészítése, a fogyasztóvédelmi szabályok, adatvédelmi előírások betartása is jelentős terhet jelent majd az elektronikus fizetési piac új szereplőinek.

III. A STOLPAN projekt

III.1 A StoLPaN-ról általában

A StoLPaN[35] egy pán-európai konzorcium, amely az Európai Bizottság IST programja segítségével, illetve annak támogatásával jött létre. A konzorcium tagjai[36] különböző szoftverfejlesztők, mobiltelefon gyártók, pénzintézetek, egyetemek voltak, amelyek a konzorcium működése idején folyamatosan fejlesztéseket végeztek. A konzorcium 2006 és 2010 februárja között működött; a tagok a fejlesztések eredményét meghatározott feltételekkel elérhetővé teszik más vállalkozások számára is.

A projekt egyik célja az volt, hogy az NFC technológiával rendelkező mobiltelefont olyan multifunkcionális terminállá alakítsák, amely egyrészt a mobilhálózat, másrészt az NFC technológia segítségével kétirányú kommunikációra képes. A konzorcium ezzel kapcsolatos célkitűzései az alábbiak voltak:

  • mobilfizetés megvalósítása a mobiltelefon segítségével úgy, hogy a mobiltelefon a telepített alkalmazásoknak köszönhetően fizetési eszközzé váljon (a mobiltelefonnal akár offline NFC terminál segítségével, vagy a mobilhálózaton keresztül is lehessen fizetni; a fejlesztések részben a bankkártya fizetésre használt infrastruktúrára épültek);
  • a mobiltelefon elektronikus pénztárcaként történő felhasználása, illetve alkalmassá tétele különböző kártyák, például kedvezménykártyák telepítésére és kezelésére;
  • további alkalmazások fejlesztése (például jegyvásárlás környezetének kialakítása stb.);
  • intelligens kiskereskedelmi környezet kifejlesztése; és
  • a fentiek működéséhez szükséges teljes háttér infrastruktúra kialakítása és tesztelése úgy, hogy az alkalmas legyen meglévő rendszerekkel való együttműködésre.

III.2 Az NFC mobiltelefon és az intelligens kiskereskedelmi környezet

A cikk zárásaként azért választottam a StoLPaN projekt néhány eredményének a rövid bemutatását, mivel a StoLPaN egy komplex és intelligens elektronikus környezet kialakítását tűzte ki célul, és középpontjában az NFC mobiltelefon állt, amely többek között mobilfizetésre is alkalmas. A projektnek ráadásul vannak valós, működőképes eredményei, amelyet a konzorcium tagjai az Európai Bizottságnak is bemutattak. Az alábbiakban az NFC mobiltelefonnal kapcsolatos néhány fejlesztést mutatok be.

Az NFC mobiltelefon egyik legfontosabb technikai jellemzője, hogy képes az NFC érzékelő és adó segítségével a mobilhálózaton kívüli kommunikációra. A kommunikáció a telefonban lévő smart card (SIM kártya) és a különböző terminálok között valósul meg az NFC technológia segítségével, amely kis távolságú vezeték nélküli adatfogalmat tesz lehetővé. Úgy tűnik, hogy az NFC technológia, mint kommunikációs technika, a mobiltelefont a legjobb intelligens érintés nélküli fizetési eszközzé teheti. Az NFC-vel kapcsolatos fejlesztéseknek köszönhetően mára már az NFC-vel megvalósuló adatforgalom teljesen biztonságossá vált.

A StoLPaN keretében elképzelt intelligens kiskereskedelmi környezet az alábbiak szerint néz ki, de kialakítható másképp is:

  • A kiskereskedő és az általa üzemeltett eszközök

Annak érdekében, hogy a rendszer működhessen, a kiskereskedő kiépíti a StoLPaN standardoknak megfelelő back-office-t. A vevő, amikor belép a boltba, átveszi az intelligens bevásárló kocsit, amely PDA-val van felszerelve. Az intelligens bevásárló kocsi leegyszerűsítve úgy működik, hogy amikor a vevő belehelyez egy terméket, amelyen RFID címke[37] található, akkor a bevásárlókocsi antennája azt érzékeli, és a termék ára megjelenik a PDA kijelzőjén. A PDA-n a vevő látja, mi és milyen értékben van a bevásárlókocsiban, és a PDA segítségével, amely kapcsolatban van a back-office-val, további információt is megtudhat a termékekről.

A PDA a fizetés egyik kulcsfontosságú eszköze, mivel egyben terminálként is működik. A vevő, mielőtt elhagyja az üzletet, a mobiltelefonján kezdeményezi a fizetést. A PDA-n összesített vételár megjelenik a mobiltelefonján, amelyet hozzáérint a PDA-hoz és így fizet. A vevő fizetés előtt a mobiltelefonján lévő tagsági kártyákat is aktiválhatja, illetve az NFC plakátokról, vagy más módon összegyűjtött elektronikus kuponokat is felhasználhatja.

A fizetés úgy történik, hogy a POS a back-office-on keresztül kapcsolatba lép a kiskereskedő bankjával, amely a fizetést lebonyolítja. Ha a tranzakció sikeres, a vevő áttolja a bevásárlókocsit egy antenna alatt, amely ellenőrzi, hogy a vevő kifizetett-e minden terméket.

  • A pénzügyi intézmény (az egyszerűség kedvéért a bank)

A kiskereskedő bankja a kiskereskedő pénzügyi partnere, amely a terminált a kiskereskedőhöz kihelyezte. Ez a bank veszi fel a fizetés során a kapcsolatot a vevő bankjával.

Mivel a StoLPaN többféle fizetést is lehetővé kíván tenni, ezért az is lehetséges, hogy a vevő a mobiltelefonján veszi fel a kapcsolatot bankjával. Ha a mobilszolgáltató a vevő pénzforgalmi szolgáltatója, akkor a fizetés még egyszerűbb.

  • A mobilszolgáltató

A mobilszolgáltatónak többféle szerepe lehet a tranzakcióban, amint arra a fentiekben utaltam. Elképzelhető, hogy csak kommunikációs szolgáltatóként veszik igénybe (a vevő kommunikációs szolgáltatója). Ha a mobilszolgáltató a bank partnereként vesz részt a tranzakcióban, mivel valamilyen bankkal együttműködve kínál fizetési megoldást, akkor szerepét a bank és a mobilszolgáltató megállapodása határozza meg. Ha azonban a mobilszolgáltató pénzügyi intézmény, akkor lebonyolíthatja a tranzakciót, tehát pénzforgalmi szolgáltatást nyújthat.

Korábban már kifejtettem, hogy döntő fontosságú az a kérdés, hogy mi a mobiltelefonban az SE. Ha az SE a mobilszolgáltató által kibocsátott SIM kártya (azaz a StoLPaN fogalmait használva a Cardlet[38] a SIM kártyára került installálásra), akkor a mobilszolgáltató fontos szerepet játszik a tranzakcióban. Persze a mobilszolgáltató bérbe is adhat a SIM kártyáról tárhelyet, és a szerepe legfeljebb technikai szolgáltatások nyújtására korlátozódhat.

  • A Dorm@

A Dorm@ feladata az, hogy a különböző alkalmazások telepítésre kerülhessenek a StoLPaN telefonra (az úgynevezett Midlet[39] és a Dorm@-on keresztül kerül installálásra a telefonra).

Maga a konzorcium egyébként a tranzakciók lebonyolításában nem játszik szerepet. Lényegében nem tesz mást, csak azokat a kódokat, interfészeket, standardokat és egyebeket biztosítja, amelyek többek között ahhoz szükségesek, hogy valamely szolgáltató alkalmazása működhessen az NFC mobiltelefonon.

III.3 Összefoglaló a StoLPaN-ról

A fenti rövid összefoglaló jól mutatja, hogy az NFC telefon, amely egyszerre fizetési eszköz, tárca, és kommunikációs eszköz, milyen fontos szerepet játszhat egy olyan komplex kiskereskedelmi környezetben, amelyet a StoLPaN mérnökei elképzeltek. A StoLPaN keretében megvalósított fejlesztések lehetővé teszik, hogy egy több elemből álló rendszer működhessen úgy, hogy abban különböző szolgáltatók vesznek részt. A StoLPaN rendszer leginkább egy olyan kirakós játékhoz hasonlítható, amelynek elemei illeszkednek egymáshoz, és amelyből többféle forma is kirakható.

IV. Összefoglaló

A felgyorsult technikai fejlődésnek és a jogszabályi változásoknak köszönhetően a következő években a mobiltelefon meghatározó szereplőjévé válhat a kereskedelemnek és az elektronikus kereskedelemnek. Mint multifunkcionális fizetési eszköz, átveheti a pénztárcánk szerepét, amelynek következtében egyszerű távközlési eszközből különböző tranzakciók lebonyolítására alkalmas kommunikációs eszközzé válhat.

A mobiltelefonnal való fizetés lehetővé tétele sarokpontja a fejlődésnek. A mobiltelefon egyszerre lehet bankkártya a hagyományos kiskereskedelmi környezetben és elektronikus (pénz)tárca egy olyan virtuális világban, ahol a tranzakciók komplex elektronikus környezetben valósulnak meg.

 

 

A szerző ügyvéd a (Kajtár, Takács, Hegymegi-Barakonyi) Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda versenyjogi és IT/C csoportjában, az infokom­munikációs szakjogász képzés végzett hallgatója.

[1] Dr. Buda Béla: A mobiltelefon problémája a pszichoterapeuta szempontjából; Mobilközösség – mobilmegismerés: Tanulmányok; szerk. Nyíri Kristóf, Budapest: MTA Filozófiai Kutatóintézete, 2002.p. 260.

[2] A mobiltelefonhoz való kötődésnek számos negatív következménye is lehet, amely nem hagyható figyelmen kívül.

[3] Nyíri Kristóf: Idő és mobilrend; Mobiltársadalomkutatás: Paradigmák – perspektívák; szerk. Nyíri Kristóf, Budapest: MTA / T-Mobile, 2007 p. 91.

[4] Gedeon Péter: A mobil információs technológia hatása a gazdaságra; Mobil információs társadalom: Tanulmányok; szerk. Nyíri Kristóf, Budapest: MTA Filozófiai Kutatóintézete, 2001.

[5] Az idézet Gedeon Péter fenti tanulmányából származik

[6] A  „… mobiltelefon-előfizetések száma … 2009. végén 11,8 millió volt ...” a Központi Statisztikai Hivatal szerint; ennek megfelelően 2009-ben száz lakosra 118 mobil-előfizetés jutott. Központi Kormányzati Hírportál; Több internet, kevesebb mobiltelefon-előfizetés 2009-ben; https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/tavkozles20100308.html

[7] A wikipedia szerint az okostelefonon meghatározása a következő: „Okostelefonnak vagy smartphone-nak nevezzük a fejlett, gyakran PC-szerű funkcionalitást nyújtó mobiltelefonokat. Nincs egyértelmű meghatározás arra, hogy mi az okostelefon. Egyesek szerint okostelefon az a mobil, aminek teljes értékű operációs rendszere szabványosított interface-eket és platformot nyújt az alkalmazásfejlesztők számára. Mások meghatározásában a smartphone egyszerűen egy olyan készülék, ami olyan fejlett funkciókat tartalmaz, mint e-mail, Internet és e-book-olvasó, és/vagy teljes értékű billentyűzet, vagy külső USB-s billentyűzet és VGA csatlakozó. Más szavakkal, egy olyan miniatűr számítógép, ami telefonként is képes működni.” http://hu.wikipedia.org/wiki/Okostelefon

[8] „A fejlett gazdaságok nagy részében az internet könnyen és viszonylag olcsón elérhető, s egyre újabb generációk számára lesz, a jól bevált mobil telefónia bekapcsolódása/fejlesztése révén is, általános kapcsolattartási/ügyintézési eszköz.” Az elektronikus pénzügyi szolgáltatások fogyasztóvédelmi kérdései az Európai Uniós csatlakozást követően; Dietz Gusztávné dr. és dr. Vasas Éva; 2006. augusztus 31; 9. o. http://www.pszaf.hu/data/cms445713/Dietz__Vasas_tanulmany.pdf

[9] „Olyan kor felé halad e fejlett világ, ahol az aktuális információ, a széles értelemben vett tudás a gazdaság jelentős húzóereje lett, és – nem túlzás ezt állítani – közvetlen hatalmi tényezővé vált. … Ebben a gazdasági környezetben a távközlési és informatikai szolgáltatók nyújtják az információ-továbbítási struktúrát.” E-Government tanulmányok XXV. 2008; M-Citizen – a mobil állampolgár; írta: Miletics Pál; E-GovernmentAlapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért; Budapest, 2008;

[10] Többek között az E-ker. törvény megalkotásával implementálta Magyarország az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi kérdéseiről rendelkező 2000/31/EK irányelvet (a továbbiakban: „E-ker. irányelv”), amelyet az Európai Parlament és a Tanács 2000. június 8-án fogadott el.

[11] E-ker. törvény 2. § a) pont.

[12] E-ker. törvény 2. § f) pont.

[13] A kormányrendelet a távollévők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló, 1997. május 20-i 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

[14] Az NFC mozaikszó a Near Field Communication kifejezést takarja.

[15] Európai Parlament és a Tanács 2007/64/EK irányelve (2007. november 13.) a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

[16] PSD 2. bevezető rendelkezése

[17] A PSD jelentőség nagy. Többek között meghatározza a pénzforgalmi szolgáltatók típusait, a pénzforgalmi tevékenység végzésének általános feltételeit (prudenciális feltételek, engedélyezés); a tranzakciókban részt vevő felek jogait és kötelezettségeit (tájékoztatás; szerződések; felelősség).

[18] Az Európai Parlament és a Tanács 2000/46/EK irányelve (2000. szeptember 18.) az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, folytatásáról és prudenciális felügyeletéről

[19] Néhány kivétel azért volt, így például Olaszország esetében, ahol a posta belépett a pénzügyi és a mobilpiacra is.

[20] A Hpt. 128. § (3) bekezdése a következő volt: „Az elektronikus hírközlési szolgáltató jogosult az előfizetővel a jogszabály, valamint az általános szerződési feltételek előírásainak megfelelően megkötött előfizetői szerződés alapján, az abban rögzített módon az általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételével együtt saját nevében vásárolt árukat és szolgáltatásokat továbbértékesíteni és továbbszámlázni, valamint az ellenértéket az előfizetővel szemben – az előfizető elektronikus hírközlési szolgáltatással kapcsolatos számlájában vagy az előre fizetett követelése terhére – érvényesíteni.”

[21] Pénztárca nélkül: mobilvásárlás a gyakorlatban; Mobiltársaságok előadása a III. mobilkonferencián, 17. oldal; http://mobilkonferencia.hu/2009/eloadasok/2008/penztarca_nelkul.pdf

[22] A POS mozaikszó a Point of Sale kifejezés kezdőbetűjéből áll. A Point of Sale jelentése: az értékesítés helye. A POS terminál tehát a fizetés helyén, azaz az adott kereskedelmi egységnél elhelyezett terminált jelenti.

[23] A SIM mozaikszó a Subscriber Identity Module kifejezést takarja, amelynek szabad fordítása azt jelenti, hogy előfizető azonosító modul.

[24] EMVCo: az EMVCo tagja az American Express, JCB, MasterCard és a Visa is.

[25] Több, érintés nélküli fizetéssel (tipikusan ilyen fizetés valósulhat meg az NFC telefonokkal) kapcsolatos tanulmány olvasható az alábbi weboldalon: http://www.emvco.com/specifications.aspx?id=21

[26] Past, present and future of mobile payments research: A literature review by Tomi Dahlberg, Niina Mallat, Jan Ondrus, Agnieszka Zmijewska; Sciencedirect, 4 February 2007 pp 7–8.
http://www.janondrus.com/wp-content/uploads/2008/05/ecra2007-inpress.pdf

[27] Ezzel és a Google fejlesztéseivel foglalkozik például az Index az alábbi friss cikkben: http://index.hu/tech/2011/01/12/penztarcankra_hajt_a_google_es_a_nokia/

[28] Fontos például a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, elektronikus pénz, elektronikus pénzeszköz, a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz kibocsátásával kapcsolatos szolgáltatásnyújtás, vagy a fizetési rendszer meghatározása.

[29] Design of a new payment service, Stamatis Karnouskos és Vilmos András előadása, S. Karnouskos MCTA Workshop, Prága, 2003. szeptember 2. http://www.semops.com/uploadfiles/MCTA_Workshop_2003_payment_service.pps

[30] Past, present and future of mobile payments research: A literature review by Tomi Dahlberg, Niina Mallat, Jan Ondrus, Agnieszka Zmijewska; Sciencedirect, 4 February 2007; 2.o.; http://www.janondrus.com/wp-content/uploads/2008/05/ecra2007-inpress.pdf

[31] A SEMOPS-ról további információ a SEMOPS weboldalán az alábbi brosúrában:
http://www.semops.com/uploadfiles/SEMOPS_Broschure_2008.pdf

[32] Az RFID (Radio Frequency Identification) a rádiófrekvenciás azonosítás kifejezés rövidítése. Ez a technológia lényegében rádiójeleket alkalmaz azonosítás céljából az alábbiak szerint: egy antenna kerül elhelyezésre adott termékre, amely meghatározott információkat tartalmaz; az olvasó képes kommunikálni a passzív antennával, így megismerni a címke által tárolt információt. Ezt a technológiát régóta használják a logisztika területén, a különböző gyártási folyamatokban; a technológia kiskereskedelmi forgalomba azonban nem került számottevő mértékben felhasználásra.

[33] Az RFID ajánlás az alábbi weboldalon érhető el:
http://ec.europa.eu/information_society/policy/rfid/documents/recommendationonrfid2009.pdf

[34] Az ETSI (European Telecommunication Standards Institute) az Európai Unió standardizálásért felelős szervezete, amely IT és kommunikáció területén alkot, regisztrál globálisan alkalmazandó standardokat.

[35] A StoLPaN mozaikszó a következő megnevezést takarja: „Store Logistics and Payment with NFC”; a StoLPaN lényese eredményeinek leírása, hasznos demo anyagok és számos információ található a www.stolpan.com weboldalon.

[36] A Konzorcium tagjai között volt a Motorola, SafePay, Fornax, Sun, T-Systems és még sok más, a fizetési, kiskereskedelmi piacon aktív társaság.

[37] Az RFID, amint azt korábban kifejtettem, lényegében antennaként üzemel, és képes a jeladónak átadni a címkén található információt.

[38] A Cardlet tartalmazza azokat az érzékeny adatokat (APDU parancsok), amelyek a fizetéshez szükségesek. A Cardlet az SE-n található. Lényegében a fizetési piacon használt kártyák mágneses csíkjának felel meg.

[39] A Midlet-et azok a szolgáltatók készítik el, amelyek az NFC mobiltelefon segítségével szeretnének szolgáltatást nyújtani. A felhasználó a Midlet segítségével fér hozzá a szolgáltatásokhoz.