Absztrakt
A bemutatott könyv szerkesztői (Koltay András, Lapsánszky András és Szikora Tamás) 2022 őszén egy DSA-t és DMA-t vizsgáló közös kutatásba vonták be a magánjog, az önállósodó, jogági sajátosságokat magán viselő fogyasztóvédelmi jog, az alkotmányjog, a versenyjog és a közigazgatási jog területén működő elméleti és gyakorlati szakembereket. Az így megalkotott tanulmányok egy részét szedték csokorba az elemzett összeállításban.
1. A kötet időszerűsége
A gazdasági és a társadalmi változások, a globális rendszert érő sokkok jelentős hatással vannak a hírközlési és a médiapiacok, valamint az online platformok működésére. E változások azonban nem csorbíthatják értékeinket. Biztonságosabb, valamennyi felhasználó alapvető jogait védő digitális teret kell kialakítanunk, és törekedni kell az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére. Az új helyzetekre a jogalkotás csak késve tud reagálni, azonban az uniós jogalkotó épp az utóbbi évtizedeknek az online platformokkal kapcsolatos legégetőbb problémáira kíván megoldást nyújtani a DSA-val[1] és a DMA-val.[2]
Az uniós jogrend jelentős mértékben behatol a tagállami jogrendszerekbe. Ennek ékes bizonyítékai a rendeletek, amelyek a legfontosabb és legteljesebb uniós aktusok, figyelemmel arra, hogy általános hatállyal bírnak, teljes egészében, minden elemükben kötelezőek és közvetlenül alkalmazandóak valamennyi tagállamban. Következésképpen azok átültetésére – mint az irányelvek esetén – nincs szükség, mi több, tilos az uniós rendeletek bármilyen recepciója, transzformációja, transzpozíciója, a belső nemzeti jog részévé tétele. A nemzeti jogszabályi környezetet mégis szükséges hozzáigazítani, a DSA-val és a DMA-való való összhangot megteremteni. Mindezekre figyelemmel a közelmúltban több ponton változott a Tpvt.,[3] valamint a Médiatörvény.[4]
Hasonló összhang figyelhető meg „A vadnyugat vége? Tanulmányok az Európai Unió platformszabályozásáról” című kötet szerkesztőbizottságában is, amelyben a magyar digitális szolgáltatási koordinátor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezető munkatársai foglalnak helyet. Koltay András, Lapsánszky András és Szikora Tamás 2022 őszén vonta be egy DSA-t és DMA-t vizsgáló közös kutatásba a magánjog, az önállósodó, jogági sajátosságokat magán viselő fogyasztóvédelmi jog, az alkotmányjog (azon belül is az első generációs alapjog, a szólásszabadság), a versenyjog és a közigazgatási jog területén működő elméleti és gyakorlati szakembereket. Az így megalkotott tanulmányok egy részét szedték csokorba az elemzett összeállításban.
2. A címadás háttere
A kötet címében megjelenő „vadnyugat” az internet metaforája: mindkettő a szabadság, a lehetőségek, ám ugyanakkor a bizonytalanság és a kockázatok helyszíne, ahol a jogok és kötelezettségek kevésbé egyértelműek. A közösség érdekében mindkét helyen elengedhetetlen a jogi keretek kialakítása és a felelősségteljes viselkedésre ösztönzés. A szerkesztők a kötet címében – érzésem szerint – óvatosan teszik fel a kérdést, hogy véget ér-e a szabályozatlanság, a jogérvényesítés gyengeségének korszaka, és elérkezett-e a biztonságos online környezet ideje a DSA és a DMA érvényesülésével. A kötet célja nemcsak az új szabályok és azok hatásainak ismertetése, hanem mindezek hiteles értékelése is: néhol bizakodóan, néhol kritikusabban, reflektálva azok kihívásaira is.
3. Az I. számú, magánjogi fejezet tartalmából
Melyek is ezek a kihívások? A kritikus gondolkodásmódot tükrözi Papp Tekla írása, amely az első, magánjog tárgyú fejezetet nyitja. Ebben arra keresi a választ, hogy a digitalizáció által teremtett, azonban még nem minden szegmensében azonosított kihívásoknak meg tud-e felelni a magyar szerződési jog. A tanulmányban egy egyedi szerződéstipizálási rendszert is felvázol, amely visszatükrözi az egyre komplexebb valóságot.
Frank Máté tanulmányának középpontjában az e-személyiség áll. Azonosítja a digitális szolgáltatásokkal okozott károk és személyiségi jogi sérelmek releváns köreit, valamint ezzel összefüggésben elvégzi a DSA és a DMA felelősségi szempontú elemzését. Abban bizakodik, hogy a „digitalizációkompatibilissé” tett joganyag képes lesz hozzájárulni, hogy kialakuljon egy olyan versenyző és tisztességes digitális piac, amely elősegítheti a személyiség online térben történő szabad érvényesítését és kibontakoztatását.
A személyiségi jogi kérdéseket a kiskorú felhasználókat érintően vizsgálta Halász Csenge. A DSA az online világ méltányosabbá és biztonságosabbá tételét célozza, amelynek része a gyermekeket érintő kockázatok kezelése is. Társadalmi vita tárgyát képezi napjainkban, elfogadható vagy felelőtlen az a magatartás, hogy a túlposztoló szülők a gyermekeikről fotókat osztanak meg a közösségi platformokon, azaz a sharenting jelensége ártalmatlan, avagy éppen ellenkezőleg, veszélyt jelenthet. A közösségi oldalakhoz kapcsolódóan az elmúlt időszakban az lehetett a benyomásunk, hogy a közösségi médiát használó gyermekek esetén a platformok a saját üzleti érdekeiket a személyiségi jogok elé helyezték. Az uniós jogalkotó a DSA-ban erre a problémára is reflektált a kockázatértékelési eljárás bevezetésével és a tartalomeltávolítási mechanizmus egységesítésével. Barta Judit kutatási alanyai ugyancsak kiskorúak, a II. fejezetben ismerteti azt a több évtizedes folyamatot, amely elvezetett a gyermekek online jogainak védelméhez, ezen belül a kiskorúak fogyasztójogi védelméhez a digitális szolgáltatások területén, kitérve az őket is érintő legfrissebb jogalkotási eredményekre.
Tomasovszky Edit tanulmányában a DSA szerzői jogra gyakorolt hatását vizsgálta, különös tekintettel a kutatási célú hozzáférés szabályozására. Keserű Barna Arnold ugyanezen a jogterületen maradva azt tárta fel, hogyan érvényesülnek egymás mellett a DSA, illetve az uniós szerzői jog szabályai, és arra a konklúzióra jutott, hogy a jelenlegi uniós joganyag még az online szerzői jogi jogsértések vonatkozásában sem egységes, ami részben arra vezethető vissza, hogy a CDSM irányelvet[5]átültető nemzeti jogszabályok bizonyos mértékben szükségképpen eltérőek.
4. A II. fejezetben szereplő, fogyasztóvédelem témájú írások
A fogyasztóvédelmi jog az idő múlásával egyre inkább önállósodik, és mára már jogági sajátosságokat is mutat. Ez indokolja, hogy a kötetben a magánjogot követően külön fejezet tartalmazza az e tárgykörben született írásokat.
Gellén Klára azon kötelezettségeket vizsgálta, amelyek a fogyasztók piaci helyzetére kedvező hatást gyakorolnak, és a fogyasztóvédelmi szabályozási környezetet is tovább erősítik. Ennek középpontjában a fogyasztói bizalom és az átláthatóság növelése áll.
A szolgáltatók differenciált kötelezettségeit megértést könnyítő ábrán is szemlélteti. Kiemeli, hogy az NMHH a DSA-ra is figyelemmel alakította ki a 2023–2026-os stratégiáját.
Hohmann Balázs a békéltető testületi és hatósági jogalkalmazás tükrében idézi fel a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos jogviták vonatkozásában szerzett tapasztalatait. Ezekben még az átlagosnál is jelentősebb különbséget érzékelt a felek igényérvényesítési erejében: a rendszerint laikus fogyasztó (igénybevevő) rendszerint egy multinacionális tevékenységet végző nagyvállalkozással találta magát szembe, és a fizikai távolság, a felmerülő problémáik komplex jogi jellege, és a területnek a DSA-t és a DMA-t megelőző szabályozatlansága sok esetben oda vezetett, hogy még a jól megalapozott fogyasztói igényérvényesítés sem vezetett eredményre, és ha máshol nem, a hatósági és bírósági határozatok érvényesítése, végrehajtása során elakadt a folyamat. Üdvözli és nagy előrelépésként értékeli a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabálycsomag megjelenését, a témakör átfogó szabályozását, amely több vonatkozásban nyújt megoldást a kritikus problémákra a fogyasztóvédelem hatósági és békéltető testületi eljárásainak szempontjából.
Iván Dániel és Vértesy László közös tanulmányában a DSA és a fogyasztóvédelmi eljárások közötti főbb kapcsolódási pontokra mutatnak rá, amellett, hogy táblázatszerűen szemléltetik a DSA egyes cikkeihez kapcsolódó preambulumbekezdéseket is.
Schubauer Petra rámutat, hogy bár a kézirat lezárásakor az új uniós jogszabályok már hatályba léptek, azonban a szabályozás sokrétű és komplex, a gyakorlatba történő átültetése kihívás elé állítja mind a piaci szereplőket, mind a jogalkalmazó és a hatósági szerveket, következésképpen a fogyasztókra gyakorolt tényleges hatásukra érdemben csak később derül fény. Mindezekre figyelemmel írását egy előzetes értékelésnek tekinti. Állításával egyetértek, a VI. fejezetben helyet foglaló tanulmányomban a DSA-ban felvázolt vitarendezési mechanizmushoz kapcsolódóan vetítettem előre, hogy annak valódi hatékonyságáról nem a betűk, hanem a későbbi tapasztalatok árulkodnak.
A tudomány és a technológia fejlődésének következtében a modernkori normákkal szembeni alapvető követelménnyé vált a mesterségesintelligencia-használat szabályozása. Stefán Ibolya munkájában ez az elvárás jelenik meg a közösségi platformokhoz kapcsolódóan. Rávilágít arra, hogy Európai Unió a digitalizációban és az online platformokban rejlő kihívásokra reagálva alkotta meg a DSA-t, majd az időközben egyre elterjedtebbé váló MI-rendszerekre reflektálva a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályjavaslatát is. Előbbi az online platformok és a keresőmotorok vonatkozásában fogalmaz meg szigorú szabályokat, utóbbi az online óriásplatformokon és a népszerű keresőmotorokban alkalmazott MI-rendszerekkel szemben támaszt magas követelményeket, a két szabályozási anyag együttes értelmezésével és alkalmazásával valósítható meg a legteljesebben a felhasználók magas szintű védelme a közösségi platformokon alkalmazott MI-rendszerekkel szemben. A technológiai fejlődés az egyes alapjogok érvényesülésére is hatással van, azonban nem azonos mértékben. Klein Tamás a III. fejezetben megkísérli bemutatni, hogy miként hat a DSA az alapjogok érvényesülésére, érvényesíthetőségére a digitális platformokon, különösen annak fényében, hogy alapjogvédelmi szabályokat is megállapít a szolgáltatók és a felhasználók között fennálló magánjogi jogviszonyokban.
5. III. fejezet: a szólásszabadság
A már említett III. fejezet az alapjogvédelem területén született tanulmányokat foglalja magában. Papp János Tamás ismerteti a „visszhangkamra” jelenségét: az emberek kizárólag vagy túlnyomó többségben csak olyan híreket olvasnak, amelyek az érdeklődési körüket, véleményüket és hiedelmeiket tükrözik. A kapcsolódó kutatások szerint azok, akik ismétlődő módon ki vannak téve a sajátjukhoz közel álló politikai álláspontot tükröző, részrehajló tartalmaknak, végül szélsőségesebb véleményt alakítanak ki, és kevésbé lesznek toleránsak az ellenkező nézőpontokkal szemben. Gyakran hallható a „szűrőbuborék” kifejezés is: ez a személyre szabott hirdetésekből származó egyfajta szellemi elszigeteltséget jelenti. Egy weboldal algoritmusa a felhasználókkal kapcsolatos információk alapján kitalálja, hogy milyen információkat szeretnének látni, és ennek eredményeként a felhasználók nem, vagy csak ritkán találkoznak olyan közlésekkel, amelyek nem illeszkednek a látásmódjukba, ezáltal hatékonyan elszigeteli őket saját kulturális vagy ideológiai buborékjaikban.
Szikora Tamás nem csupán szerkesztőként, hanem szerzőként is részt vett a kötet megszületésében. Tanulmányának középpontjában az online platformok monitorozási kötelezettsége áll. Témája időszerű, hiszen az általános nyomon követési kötelezettség hiánya ellenére a közösségi platformok a társadalmi és a politikai elvárásoknak való megfelelés érdekében a gyakorlatban jelentős mértékű, folyamatos és általános monitorozásra kényszerülnek. Ezt támasztja alá az is, hogy az Európai Unió Bírósága a 2010-es évek eleje óta az ítéletek érveléseiben rendszerint hangsúlyozza a vizsgált monitorozási kötelezettség egyedi jellegét, mégis egyre inkább kitűnik, hogy az online platformok számára a felelősségre vonás alóli mentesülés nehezen képzelhető el az általános jellegű, az összes tartalomra kiterjedő ellenőrzési mechanizmusok működtetése nélkül. A szerkesztő-szerző e kötelezettséget értékeli az EUB joggyakorlatán keresztül, részletesen elemezve a C-18/18. számú Eva Glawischnig-Piesczek kontra Facebook Ireland Limited-ügyet.
A fejezet Bukor Liza írásával zárul, amelyben ismerteti a DSA által a felhasználók szabad véleménynyilvánításának biztosítása bevezetett újdonságokat, ám felteszi a megválaszolásra váró, nyitott kérdéseket is, például, hogy egyensúlyba hozható-e a moderálással érintett tartalmak nagy száma és a körültekintő moderálás, nem lesznek-e túl óvatosak a platformok a magas összegű bírságok kiszabásának lehetősége miatt, és ez nem vezet-e a véleménynyilvánítás szabadságának túlkorlátozásához. Utóbbihoz kapcsolódóan felrémlik a Gerard Pogorel által feltett kérdés is (488. oldal), amely szerint megéri-e néhány ember potenciális fájdalmát megelőzni, ha közben milliók felhasználói élményét lerontjuk.
6. A versenyjogról szóló IV. fejezet
A versenyjog külön fejezetet érdemelt (IV. fejezet), amely arra vezethető vissza, hogy az Európai Unió szabályozása kiemelt figyelmet fordít a fogyasztók védelmére és a vállalkozások versenyképességére, a verseny fenntartását és a versenyellenes magatartások korlátozását célozza. A DMA is e szellemiségben született, Tóth András fejezetnyitó tanulmányában a DMA és a versenyjog egymást kiegészítő viszonyát vizsgálja, és premisszaként rögzíti, hogy a DMA a piacszabályozások új generációját képviseli, versenyjogi gyökerekkel és a versenyjogot eljárásjogi értelemben meghaladó karakterrel.
Az Európai Unió versenyjoga alapvetően két nagy területre bontható: a klasszikus antitrösztjogra (azaz a vállalkozásokra vonatkozó szabályokra) és a tagállamokra vonatkozó szabályokra. Csitei Béla a DMA és az antitröszt versenyjog kapcsolódási pontjait kereste, felsorakoztatva a tisztességes verseny feladatait, szemléltetve, hogyan kívánja kezelni az uniós jogalkotó a DMA-ban a „gyilkos felvásárlások” versenyproblémáját.
Mazsu Dániel az Európai Bizottság közösségi gazdaságra vonatkozó menetrendje mentén kalauzolja az olvasót, lefektetve a szabályozás eddigi mérföldkövét, a DSA és a DMA elfogadását. Rámutat a „GDPR-hatásra” is, ami megfogalmazásában azt jelenti, hogy a vállalkozások, még ha a korábbi állapot nyertesének minősültek is, jobban járnak az átlátható szabályokkal, az azokból származó fogyasztói bizalomnövekedéssel és hatósági nyomáscsökkenéssel, mint a megelőző környezet kevésbé szabályozott voltával.
Kapcsolódva a GDPR témaköréhez, Labancz Andrea a DMA-t a versenyjogi adatvédelem eszközének tekinti. Megítélése szerint a big data korában az online platformok nagymértékben törekszenek a személyes adatok megismerésére, tekintettel arra, hogy az profitot hozhat számukra. Az intenzív technológiai fejlődés mellett a GDPR szükséges, de önmagában nem elegendő védőbástyája a személyes adatoknak, és e felismerés idézte elő a DMA speciális adatvédelmi rendelkezéseit. Írásában a DMA középpontjában álló alanyok, a kapuőrök is górcső alá kerülnek.
7. A közigazgatási jog területéhez kapcsolódó V. fejezet
Lapsánszky András ugyancsak kettős minőségben, szerzőként és szerkesztőként is megjelenik a kötetben. Az NMHH hírközlési elnökhelyetteseként nem csupán elméleti síkon, hanem a gyakorlatban, annak működésében is ismeri a DSA-ban létrehozott és eme önálló szabályozó szervhez telepített felügyeleti rendszert. Az V. fejezetet nyitó tanulmányban katalogizálja a digitális szolgáltatási koordinátor hatásköreit és eljárásait, rámutatva, hogy a DSA koordinátori felügyeletének, így a vizsgálati és a jogérvényesítési hatáskörök gyakorlásának szabályai tagállami jogalkotást igényelnek.
Balázs István és Barta Attila közös kutatásában értékeli a magyar jogalkotó fenti döntését, álláspontjuk szerint helytállóan határozott, amikor a meglévő szervezetek közül az NMHH-t jelölte ki digitális szolgáltatási koordinátornak, és e célból nem hozott létre új közigazgatási szervezetet. Az NMHH jogállása a DSA – autonómiára és függetlenségre hangsúlyt helyező – szervezeti előírásainak maradéktalanul megfelel, valamint az általa ellátott eddigi feladat- és hatáskörökre tekintettel is logikus lépésnek tartják az az elhatározást.
Bak Márton Ferenc és Bordás Péter közös tanulmányában egyfajta történeti áttekintést nyújt azzal, hogy végig vezeti az olvasót a DMA elfogadásához vezető úton. Az Európai Unió belső piacának újabb és újabb jelenségei uniós szintű szabályozást vontak maguk után, azonban a legtöbb esetben csak a tapasztalatokra – késve – adott reakcióként. Véleményük szerint a digitális szolgáltatások uniós piacszabályozása jól szemlélteti a mind közpolitikai, mind jogalkotási szinten megfigyelhető változási folyamatot. A kötetben számos helyen megjelenő kritikai gondolkodásmód itt is tetten érhető, hiszen a szerzők e folyamatok és a digitális piacokról és szolgáltatásokról szóló új rendeleti szabályozások kapcsolatát vizsgálták kritikai nézőpontból.
Träger Anikó társszabályozási rendszerekkel foglalkozó írása tisztán közigazgatási jogi szemléletet tükröz, kiválóan illeszkedve az V. fejezetbe. Jellemzése szerint a társszabályozás esetében általában van egy önszabályozási rendszer, azonban annak működtetésébe az állam aktívabban bekapcsolódik, és meghatározza a szabályozás egyes alapvető elemeit is. A DSA alkalmazása az unió egész területén általánosan kötelező, és újdonság a kifejezetten az online platformokra fókuszáló tartalma, de már számos helyen létezik társszabályozás, magatartási kódexek a médiaszabályozásban és a platformokra vonatkozóan. A DSA alkalmazása során várhatóan ezek a megoldások fognak továbbfejlődni, alakulni, immár a rendeletnek megfelelő keretek között. Utóbbi előrejelzése összecseng a recenzió elején felvetett gondolattal, miszerint a nemzeti jogszabályi környezet hozzáigazítása révén szükséges a DSA-val és a DMA-val való
összhangot megteremteni.
8. Végül, de nem utolsó sorban – VI. fejezet: a felelősségi kérdések
A VI. fejezet nyitókérdésének („Engedelmeskedsz-e a felszólításnak?”) apropója, hogy 2023. január 1-jétől több ponton változott a Tpvt., és a módosítás eredményeként a felszólító levél soft law eszközként rugalmas lehetőséget biztosít a feltételezett versenyproblémák önkéntes orvoslására, a versenyfelügyeleti eljárással járó idő és egyéb terhek elkerülését célozva.
A jogi fogalmak használata során fontosak a világos dogmatikai határvonalak, az egyértelmű elhatárolások, ehhez illeszkedően a fejezet második tanulmányában Ősze Áron a DSA-ban használt „jogellenes” kifejezést értelmezi. Megvizsgálja, mi minősülhet a rendelet alapján jogforrástani szempontból jogellenes tartalomnak, majd a jogellenes tartalom beazonosításával összefüggésben is tesz megállapításokat.
Strihó Krisztina a szemantikai elemzést folytatva körülírja az online platform és az influenszer jogi fogalmát, valamint a bírói gyakorlat tükrében jellemzi a közvetítő szolgáltató felelősségét. Az online platformok számos kérdést vetnek fel a jogsérelmek meghatározása és orvoslása terén, következésképpen elengedhetetlen annak megválaszolása, hogy egy adott sérelem megalapozhat-e kompenzációt valamely jogcímen, továbbá kimutatható-e a releváns tények ismeretében jogilag értékelendő hátrány, melyik magatartás ad alapot egy esetleges jóvátételre vagy arra, milyen más jogi válaszok adhatók, valamint milyen kötelezettségek terhelik a feleket, ehhez kapcsolódóan kinek és mire terjed ki a felelőssége.
A fejezetet és egyúttal a teljes kötetet Győri Ágoston és Hajnal Zsolt közös megállapításai zárják, amelyeket az online platformok és a piacterek felelőssége körében tesznek. Véleményük szerint a sokak által kritizált felelősségi rendelkezéseken éppen annyit finomított az uniós jogalkotó, amennyit a jogszabályi környezet és az EUB joggyakorlata feltétlenül megkívánt, így a korábbi korlátozott felelősségi alakzat teljes áttörésére ugyan nem került sor, de több, horizontálisan érvényesülő szempontot beépített. Bizakodóan látják, hogy a jogszabály jelenlegi állapotában bizonytalannak tűnő fogalmait, például a jogellenes tartalmakkal szembeni fellépést, a progresszív hatósági és bírói jogalkalmazást, kiegészülve az EUB jogértelmezésével, rövid időn belül a piaci szereplők számára is követhető tartalommal fogják felruházni.
9. Ajánlás
Az uniós polgároktól megítélésem szerint elvárható, hogy egyaránt ismerjék az uniós jogaikat és kötelezettségeiket, ezért az egyes általam oktatott tantárgyaknál a kötet az ajánlott irodalom része. A szerzők egyikeként elfogulatlan ajánlásra törekszem, ennek érdekében megkérdeztem az érintett hallgatók e szakirodalomról alkotott véleményét. A recenziót a hallgatók gondolataival zárom.
A megjelölt célcsoportok között szerepeltek maguk a hallgatók, a gyakorló jogászok, az IT-szakemberek és az újságírók. Vélekedésük szerint a kötet tudományos és oktatási céllal íródott, átfogó képet nyújt a platformszabályozás különböző jogi aspektusairól, gyakorlati példákkal és aktuális jogi kihívásokkal. Ezt meghaladóan kiegyensúlyozott, tudományos szemléletű, egyszerre elemző és oktató jellegű a mű.
* Egyetemi tanársegéd, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar. PhD doktorjelölt, Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola, NKE.
[1] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet).
[2] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/1925 rendelete (2022. szeptember 14.) a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály).
[3] 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról.
[4] 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról.
[5] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve (2019. április 17.) a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról.
