A jelen tanulmány célja a leverage elektronikus hírközlési koncepciójának vizsgálata és kritikai elemzése.

Ennek érdekében a tanulmány első lépésben fogalmi alapvetésként meghatározza a leverage szektorspecifikus jogintézményének lehetséges jogpolitikai céljait és értelmezését, valamint helyét a jelentős piaci erő meghatározásának rendszerében.

Ezt követően kerülnek elemzésre a kérdéskör közösségi jogi szabályai. Bár a tanulmány a leverage szektorspecifikus fogalmát vizsgálja, ezt megelőzően érdemes kitérni a leverage versenyjogi fogalmára, amely a szektorális szabályozás egyfajta kiindulópontjaként szolgált és szolgál. Ebben a körben indokolt ismertetni az Európai Bíróság által a Tetra Pak II ügyben[1] lefektetett koncepciót, amely bevallottan a szektorális fogalom alapját képezi. Ezt követően kerülhet sor a vonatkozó közösségi szabályozási rezsim vonatkozó rendelkezéseinek elemzésére.