Cikk letöltése PDF-be

Absztrakt

Milyen alkotmányos és egyéb jogi garanciákat élvez a véleménynyilvánítás szabadságához való jog, amikor a kifejezésre az interneten, szociálismédia-platformokon kerül sor és milyen esetekben korlátozható az online térben az illető alapjog? Léteznek-e új jogalkotási megoldások a felmerülő problémák áthidalására? Biztonságban tudhatjuk-e a véleménynyilvánítás szabadságának a jogát a jogszerűtlen korlátozásokkal szemben? A tanulmány elsősorban ezekre a kérdésekre keresi a választ és a válaszok feltárása érdekében feldolgozza a romániai belső jogszabályi keretet és joggyakorlatot, az EJEB esetjogát és a DSA rendelkezéseit. A dolgozat feltérképezi a román, magyar nemzetközi jogi szakirodalom eredményeit is és tekintettel a nagyfokú gyakorlati hasznosságra első sorban a rendelkezésre álló ítélkezési gyakorlat feltérképezését, elemzését és komparatív analízisét szeretné elvégezni.

Bevezető

A véleménynyilvánítás szabadságához való jog az online világban történő korlátozásának, vagyis a tartalomszabályozás jogszerűségének vizsgálata több szempontból indokolt, ugyanis az új kommunikációs technológiáknak köszönhetően vitathatatlan, saját életünkben tapasztalható tény, hogy a szociális médiaplatformok a szólásszabadság gyakorlásának a fő eszközévé váltak.[1] A jogi problémák feltérképezése és a megoldási lehetőségek azonosítása fontos cél, hiszen látható hogy a különböző oldalak által gyakorolt moderálási tevékenység korábban számos ellentmondást és komoly vitát generált a társadalomban.

Mindezek alapján a korlátozás jogszerű vagy jogszerűtlen jellegének megállapítása kiemelt fontosságot élvez a demokratikus társadalmak életében. Célszerű tehát megvizsgálni azt, hogyan jelennek meg a véleménynyilvánítás szabadságának hagyományos garanciái az új technológiák tükrében. Valószínűsíthető, hogy a jelenség által generált társadalmi feszültségek abból erednek, hogy kezdetben a szociális médiaplatformok tartalomszabályozási elvei teljesen ismeretlenek voltak a felhasználók felé.[2] Következtetésképpen a jelenség és az általa okozott feszültség a szociális médiában a transzparencia hiányából ered. Nem véletlen, hogy a későbbiekben bemutatásra kerülő új Uniós jogszabályoknak a fő célja az átláthatóság növelése.

1. Az online cenzúra problémája

1.1 Cenzúra vagy tartalomszabályozás?

Az online térben rendkívül nehéz elkülöníteni, hogy mi minősül a klasszikus értelemben vett politikai cenzúra modern technológiák által megvalósult formájának, vagy inkább online tartalomszabályozásról érdemes beszélnünk. Az Interneten a klasszikus politikai cenzúra mellett számos olyan eset merült fel, amikor szintén nehézkes eldönteni, hogy valóban cenzúráról beszélhetünk-e? Ha azt vesszük figyelembe, hogy a cenzúra következménye a tartalom eltávolítása vagy megsemmisítése, ebben az esetben a különböző oldalak által végzett tartalomszabályozás is a cenzúra egy formájának minősülhet, még akkor is, ha a klasszikus politikai cenzúrára jellemző jogi vagy fizikai felelősségre vonás nem történik meg. A különféle tartalmak korlátozása alatt ugyanakkor mind jogszerű, mind jogellenes eseteket is találhatunk. A legegyszerűbb eset, amikor egyszerű forgalomkezelési vagy hálózatbiztonsági okból történik a korlátozás, ez természetesen jogszerű. Az állam által végzett tartalomkorlátozásnak is két formáját lehet azonosítani: egyrészt, amikor az állam kötelezésére az internethozzáférés-szolgáltatók korlátoznak bizonyos tartalmakat, másrészt, amikor az államok a saját hatalmuk fenntartása érdekében – cenzurális jelleggel – korlátozzák vagy teszik elérhetetlenné az internet-hozzáférést bizonyos szolgáltatásokhoz.[3]

2. A véleménynyilvánítás szabadságának romániai szabályozása

Mielőtt rátérnénk az EJEB joggyakorlatának elemzésére és a DSA által bevezetett szabályozás bemutatására szükséges pontosítanunk, hogy milyen megoldásokat kínálnak a belső jogszabályok és jogesetek a cenzúra és a véleménynyilvánítás korlátozása kérdésében. Fontos megvizsgálnunk azt is, hogy mennyire van összehangolva a belső joggyakorlat az EJEE-hez tartozó esetjoggal. Mivel a magyar joggyakorlattal és belső szabályozással kapcsolatban korábban számos szakirodalmi forrás és kutatás született, a dolgozatban szeretnék a véleménynyilvánítás szabadságának román jogrendszerre vonatkozó releváns aspektusaira koncentrálni.

2.1. A Román Alkotmány és a releváns román nemzeti joggyakorlat

A román jogrendszerben a véleménynyilvánítás szabadsága Románia hatályos Alkotmányában[4] (2003-ban módosított) „Az alapvető jogok és szabadságok” között jelenik meg Alkotmány II. cím II. fejezetében. A véleménynyilvánítás szabadsága a 30. szakaszban kerül szabályozásra, „mint a kifejezés szabadsága.” Az alkotmányszövegből kiolvasható, hogy a kifejezés szabadsága az új technológiák által életre hívott tömegkommunikációs eszközökkel is lehetséges. A 30. szakasz (2) bekezdése kimondja a cenzúra minden formájának a tilalmát. Fontos megjegyezni, hogy az Alkotmány értelmezésében a cenzúrát nem, mint a szólásszabadság bármilyen korlátozását vagy tartalommoderálási tevékenységet kell értelmezni – a cenzúra jelentése itt a totalitárius rendszerek által gyakorolt előzetes kontrollt jelenti.

A véleménynyilvánítás szabadságának korlátozhatóságát[5] a Román Alkotmánybíróság több esetben vizsgálta. Az alkotmánybírósági joggyakorlatban megállapításra került, hogy a véleménynyilvánítás nem sértheti a méltóságot, a becsületet, a magánéletet és a saját képmáshoz való jogot.[6] Az alapjogok mások jogainak vagy a közérdekű célok védelmében legitim módon korlátozhatók.[7] Ezt a korlátozást megalapozhatja az egyéni, nemzeti vagy csoportérdek és a közjó. Ezek az értékek megjelenhetnek a jogok védelmének eszközeként olyan helyzetekben, amikor az alapjogok gyakorlása visszaélésszerűvé válik.[8] Alapjogi korlátozás esetén, összhangban az EJEB joggyakorlatával (ami egy külön fejezetben kerül bemutatásra) a román alkotmánybíráskodás is a szükségesség-arányosság elvének megfelelően ítélkezik. Ennek értelmében bármilyen intézkedésnek célszerűnek, szükségesnek és arányosnak kell lennie annak érdekében, hogy a korlátozás alkotmányosnak minősüljön.[9]

A szociálismédia-platformok a kifejezés szabadságában betöltött egyre hangsúlyosabb szerepét alátámasztja az a jelenség is, miszerint a román bíróságok egyre gyakrabban kell ítélkezzenek természetes személyek közötti olyan peres ügyekben, amelyek tárgyát rágalmazó és becsületsértő online posztok képezik, és az igazságszolgáltatásnak ilyen esetekben kell megállapítaniuk a kártérítési kötelezettséget és a deliktuális felelősséget vagy az ilyen keresetek megalapozatlanságát.[10] A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék egy másik ügyben[11] a Facebookot jogilag közösségi térnek (spațiu public) minősítette. Az ítélőszék szerint a szociális platformra feltöltött szöveg megfelel a nyilvánosság által feltételezett jogkövetelményeknek, tekintettel arra, hogy az üzenet egy olyan oldalra volt feltöltve, ami természetéből adódóan elérhető minden felhasználó és ezáltal a nyilvánosság számára is. teret és az elektronikus postafiókokat, amelyek alapvetően privát térnek számítanak. A nemzeti jogalkalmazó bizonyos esetekben,[12] tekintettel az online téren megjelenő információ gyors terjedésére és az ezáltal jelentett veszélyek súlyosságára a jogerős ítélet meghozataláig elrendelte a felperesre vonatkozó összes becsületsértő poszt és adat törlését a Facebookról.

Az online véleménynyilvánítás nemzeti joggyakorlatának elemzése alapján levonható az a konklúzió, hogy a román bíróságok megpróbálják követni azokat az szempontokat, amelyeket az EJEB esetjoga fektetett le, vagyis a tradicionális elemzési szempontok mellett figyelmet fordítanak az EJEB által internettel kapcsolatban megállapított jellegzetességekre is. A román bíróságok is hasonló esetekbe ütköznek, mint maga a Strasbourgi Bíróság, nevezetesen a harmadik személyek által posztolt kommentek esetében kell megállapítaniuk a felelősséget, korlátozniuk kell az online térben megvalósuló jogellenes magatartásokat és kártérítést kell megállapítaniuk az ügyekben.[13]

Érdekes módon a román joggyakorlatban a felelősség hasonló megállapítása a kommentek nem megfelelő kezelése és a tartalommoderálás hiánya miatt még az EJEB vonatkozó joggyakorlatának kialakulása előtt jelen volt az országban.[14]

A bemutatott joggyakorlati források alapján megállapítható, hogy a román jogalkalmazók a felmerülő jogesetek újszerűsége miatt néha rendkívül kreatív megközelítést kell alkalmazzanak mérlegelési jogkörük gyakorlásakor. A véleménynyilvánítás szabadságának legitim korlátozása és a deliktuális felelősség megállapítása néha problémát jelent, első sorban a túl általános belső jogszabályok miatt. Megfigyelhető az is, hogy a romániai bíróságok azokban az esetekben amikor egy site felfüggesztéséről vagy lezárásáról van szó néha túlzottan óvatosak, vagy pedig túlságosan mereven követik elsősorban az EJEB tradicionális sajtóra vonatkozó standardjait. Ugyanakkor az új technológiákra vonatkozóan még az EJEB-nek sincs a véleménynyilvánítás megszokott formáihoz hasonló kiforrott és teljes mértékben koherens joggyakorlata.[15]

3. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata

3.1. Általános szempontok és a véleménynyilvánítás legitim korlátozásának három alapvető követelménye az EJEB joggyakorlatában

Az EJEB saját megfogalmazásában a kifejezés szabadsága elválaszthatatlan a demokratikus rendszerektől, mivel a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapvető értéke, a társadalom és minden ember fejlődésének egyik alapfeltétele.[16] Ebből az alapgondolatból kiindulva a Bíróság több esetben kiemelte a 10. cikk fontosságát, amely nemcsak a kedvezően fogadott, sértőnek nem mondható vagy közömbösnek tekintett „információkra” vagy „gondolatokra” vonatkozik, hanem azokra is, amelyek sértőek, sokkolnak vagy zavaróak; ilyen követelményeket támaszt a pluralizmus, a tolerancia és a széles látókörűség, amelyek nélkül nincs „demokratikus társadalom”.[17] Az EJEB általános jelleggel kimondja, hogy a legitim korlátozás alapfeltétele a 10. cikkbe foglalt lehetőségek szigorú értelmezése, és a beavatkozás szükségességének meggyőző, alapos bizonyítása.[18] Az EJEE 10. cikk 2. bekezdése egy minősítő korlátozási klauzulán keresztül[19] nevesíti azokat az indokokat és célokat, amelyeknek védelme megalapozhatja a szólásszabadság gyakorlásába való beavatkozás jogszerűségét.[20]

Bár az általános szempontok között nem merül fel és nem jelenik meg az online kommunikáció kérdése, hiszen a jogesetekben meghatározottak elsősorban a tradicionális sajtóra vonatkoznak, mint azt később látni fogjuk az Egyezmény 10 cikke a véleménynyilvánítás minden formáját védi.[21] Vitathatatlan, hogy a Bíróság kiemelt figyelmet szentel az új technológiáknak, az online kommunikációnak is, és figyelembe veszi az ilyen közegben megvalósuló szólás speciális tulajdonságait.[22]

3.2. Különböző arányossági tesztek és vizsgálati szempontok a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban: nemzetbiztonság és az internet kontextusa

Az EJEB joggyakorlatának elemzése során megfigyelhető, hogy a Bíróság eltérő arányossági teszteket és vizsgálati szempontokat alkalmaz mérlegelése során, attól függően, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága milyen más alapjogokkal vagy védendő érdekkel kerül konfliktusba. Számos speciális szempont érvényesül abban az esetben is, amikor a szólás az online térben valósul meg. Jelen fejezetben röviden szeretném ismertetni a 10. cikk és a 8. cikkbe[23] foglalt magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog konfliktusát. Figyelembe véve a folyamatosan jelentkező aktuálpolitikai események aktuális, az internet világát is megosztó jellegét szeretnék kitérni a szólásszabadság nemzetbiztonsági indokok alapján történő korlátozására, és elemezni a EJEB ehhez a témához tartozó joggyakorlatát. Végezetül szeretném bemutatni az EJEB azon döntéseit, amelyek hatást gyakorolnak az online kommunikációra és meghatároznak bizonyos felelősségi kérdéseket.

3.3.1. A véleménynyilvánítás szabadsága és magánélet tiszteletben tartásához való jog – közszereplők az EJEB joggyakorlatában és az Amerikai Egyesült Államokban

Az alapjogi konfliktus megítélésére és az elvégzendő arányossági teszt szempontjaira az Axel Springer AG kontra Németország[24] ügyben hozott meghatározó döntést a Bíróság. Az ügyben hozott ítélet alapján kiadványok esetén az egymással versengő jogok közötti egyensúly megteremtésével összefüggésben hat szempontot kell figyelembe venni.[25] A Bíróság álláspontja szerint a közérdek általában olyan ügyekre vonatkozik, amelyek olyan mértékben érintik a nyilvánosságot, hogy az jogosan érdeklődhet irántuk, amelyek felkeltik a figyelmét, vagy amelyek jelentős mértékben érintik, különösen az állampolgárok jólétét vagy a közösség életét. Ez vonatkozik azokra az ügyekre is, amelyek jelentős vitára adhatnak okot, amelyek fontos társadalmi kérdést érintenek, vagy amelyek olyan problémát tárgyalnak, amely esetében nyilvánosság érdekelt az információ megszerzésében.[26]

Az érintett személy ismertsége főképp az olyan esetekben kerül előtérbe, amikor a véleménynyilvánítás tárgya egy politikus vagy egyéb közszereplői minőségben fellépő személy. További elemzési kritériumokat jelenthet alapjogi konfliktus esetén a megtámadott személy pozíciója, korábbi magatartása, a közlés valós vagy valótlan tartalma és egyéb körülményei, mint a közlemény stílusa és következményei.[27] A közszereplőknek az EJEB ítélkezési gyakorlatában is fokozott tűrési kötelezettséget kell tanúsítaniuk, beleértve a magán-
életüket érintő információkat is, különösen akkor, hogyha a közlés kapcsolatban áll betöltött funkciójukkal.[28] A köszszereplői minőséggel kapcsolatban az EJEB nem elsősorban a közszereplők hírnévvédelmének csökkentett mértékét írja elő, hanem a közügyek vitáinak lehető legszélesebb védelmét, tehát nem az állítás tárgyaként szereplő személy státusa, hanem a vita közérdekűsége lesz tulajdonképpen ügydöntő.[29]

Kitekintésképp, az Amerikai Egyesült Államok jogrendszerében közszereplőnek minősülnek mindazok, akik saját döntésük következményeképpen, vagy meghatározott körülmények eredményeképp a nyilvánosság elé kerülnek. Ezeket a következményeket egyértelműen kiváltja a politikusi minőség. Azokban az esetekben, amikor az említett két alapjog ütközik, szintén érvényesül a közszereplők fokozott tűrési kötelezettsége, hiszen a felperes közszereplőre hárul a bizonyítás terhe. A felperesnek azt kell bizonyítania, hogy az általa sérelmesnek vélt közlés szándékosan, rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlanság eredményeként került nyilvánosságra. A joggyakorlat arra mutat rá, hogy csekély az esély arra, hogy hasonló esetekben a közszereplő legyen végezetül a pernyertes fél. Látható, hogy az Egyesült Államok joggyakorlata sokkal inkább az alperest támogatja a közszereplőket érintő ügyekben. Az is megállapítható, hogy az egyes államok ítélkezési gyakorlata eltérőbb eredményeket produkálhat szemben az EJEB által kialakított alapjogértelmezéssel. Az Egyesült Államok joggyakorlata szerint is lehetséges, hogy egy személy saját magatartása által váljon közszereplővé, annak ellenére, hogy nem minősül hagyományos értelemben közszereplőnek. Kiválthatja ezt egy olyan magatartás, ami alkalmas felkelteni a nyilvánosság érdeklődését.[30] Mindez hasonlóságot mutat az EJEB esetjogával, melynek keretein belül megfogalmazásra került, hogy a magánélet védelmének korlátozottsága és a fokozott tűrési kötelezettség kiterjed azokra is, akik a cselekedeteikkel a nyilvánosság „arénájába” léptek.[31]

A 10. cikk és a 8. cikk közötti alapjogi konfliktus esetén alkalmazott teszt az online kommunikáció esetében is releváns Az ún. tradicionális teszt tehát az online véleménynyilvánítás esetében is alkalmazható.[32]

3.3.2. A véleménynyilvánítás és a nemzetbiztonság – a terrorizmus problematikája

Az Európai Bizottság úgy fogalmaz: „A terrorista tartalmak folyamatos jelenléte a világhálón komoly kockázatot jelent a polgárok és a társadalom egésze számára. A terroristák visszaélnek az internettel, hogy üzeneteiket megfélemlítésre, radikalizálásra, toborzásra és terrortámadások végrehajtásának megkönnyítésére használják fel.”[33] A nemzetbiztonság, a területi sérthetetlenség és a közbiztonság az EJEE 10. cikkében is megjelennek, mint a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását indokolttá tevő legitim célok. Abban az esetben, amikor szólásszabadság gyakorlásával az említett érdekek sérülnek az EJEB egy külön tesztet alkalmaz a szükségesség és arányosság megállapítása során.[34]

Következtetésképpen arányosságot ebben az esetben egy másik szemszögből is vizsgálni kell, mégpedig kellő figyelemmel kell elemezni a szólás természetét, tartalmát és annak potenciális hatásait, és számításba kell venni annak kontextusát is, főképp olyan esetekben, amikor a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlása alkalmas lehet az erőszak, a gyűlölet vagy az intolerancia fokozására vagy igazolására, vagy összességében gyűlöletbeszédnek minősül.[35] Fontos megemlíteni, hogy a nemzet- vagy közbiztonságra gyakorolt káros hatás felnagyításának eszközévé válhat maga az véleménynyilvánítás online térben való megvalósulása. Ezen technológiai vívmány által az egyértelműen jogsértő beszéd, beleértve a becsületsértő megjegyzéseket, a gyűlöletbeszédet és az erőszakra való felbujtást, soha nem látott módon, világszerte, másodpercek alatt elterjedhet, és sok esetben tartósan elérhető marad az online térben.[36]

3.3.3. Az EJEB alapjogvédelme az Internet világában

A Bíróság többször megállapította, hogy az interneten a felhasználók által generált kifejezési tevékenység példátlan platformot biztosít a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásához, és megállapította, hogy az internet – tekintettel hozzáférhetőségére és arra, hogy hatalmas mennyiségű információt képes tárolni és közölni –fontos szerepet játszik a nyilvánosság hírekhez való hozzáférésének javításában és általában az információ terjesztésének megkönnyítésében.[37] Az EJEE keretrendszerében az az internet információs és kommunikációs eszköz, amely lényegesen különbözik a nyomtatott sajtótól, különösen a tárolási és információtovábbítás tekintetében. Ebből következik, hogy a felhasználók milliárdjait világszerte kiszolgáló elektronikus hálózat nem kerül, és potenciálisan soha nem is fog ugyanolyan szabályozás és ellenőrzés alá kerülni, mint a tradicionális sajtó. A nyomtatott sajtó és az internet anyagainak sokszorosítására vonatkozó szabályok mindezek alapján eltérhetnek egymástól.[38]

4. A közvetítők felelőssége más által előállított tartalomért az EJEB joggyakorlatában

Arra a kérdésre, hogy felelőssé tehető-e egy szociálismédia-platform a mások által posztolt kommentekért tartalomért nem találjuk meg a választ az esetjogban, ugyanis a bíróság még nagy szociálismédia-platformmal kapcsolatos ügyben eddig még nem hozott döntést. A joggyakorlatban azonban vannak olyan anonim kommentekkel kapcsolatos ügyek, amelyből talán kiolvasható a Bíróság álláspontjának fő irányvonala. A platformszolgáltatók szempontjából szükséges megvizsgálnunk a felelősség, a mentesülés, az aktív és passzív kötelességek viszonyát, hiszen ezek azok a kérdések, amik meghatározhatják azt, hogy egy bizonyos tartalmat jogszerűen távolítanak el, vagy az intézkedés a cenzúra kategóriájába sorolható.[39]

4.1. A Delfi kontra Észtország ügy[40]

A tartalomszolgáltatók felelősségét az ott megjelenő anonim kommentekkel kapcsolatban az EJEB először a Delfi kontra Észtország ügyeben hozott meghatározó döntést, amit számos kritika illetett a későbbiekben.[41] Az ügy egy Delfi nevezetű észt online hírportállal volt kapcsolatos, amelyen az olvasóknak lehetőségük volt az anonim kommentek megosztására és ezek a kommentek potenciálisan alkalmasak voltak az Egyezmény 8. cikkében biztosított jogok megsértésére, azaz sértőnek, gyűlöletkeltőnek és rágalmazónak minősülhettek. Bár a portál bejelentések alapján a vitatott kommenteket törölte, a kért kártérítést az oldal visszautasította és a nemzeti bíróságok megállapították a portál felelősségét.[42]

Az EJEB az ügyben több fontos körülményre felhívta a figyelmet. Kiemelte, hogy az internet sajátos jellegéből adódóan a 10. cikk alkalmazásában az internetes hírportálra háruló „kötelezettségek és felelősségek” bizonyos mértékig eltérhetnek a hagyományos kiadókétól a harmadik féltől származó tartalom tekintetében,[43] és ezekre a sajátos karakterekre hivatkozva a Van Hannover-ügy korábban bemutatott elemzési pontjaitól eltérő arányossági vizsgálatot folytatott le.[44]

Az újonnan felállított arányossági teszt alapján a Bíróság végül arra a következtetésre jutott, hogy ha a közvetítő szolgáltatók által működtetett oldalon harmadik személy által elhelyezett tartalom eléri a gyűlöletbeszéd szintjét, a tagállamok megállapíthatják a közvetítő szolgáltatók felelősségét, ha a szolgáltatók nem alkalmaznak eszközöket az egyértelműen jogsértő kommentek késedelem nélküli eltávolítására, függetlenül attól, hogy kapnak-e ilyenről előzetes értesítést.[45] Az EJEB a Delfi-ügyben rendkívül szigorú értelmezést alkalmazott, amely szerint a tartalomszolgáltató ebben az esetben nem tárhely-szolgáltató, hanem az általános polgári jogi felelősségi szabályok szerint felelhet, rágalmazó állítások esetén, hasonlóan az állítás közzétévőjéhez.[46]

4.2. Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete és Index.hu Zrt. kontra Magyarország ügy[47]

A következő meghatározó ügyben az EJEB-nek szintén a harmadik féltől érkező hozzászólások esetében kellett mérlegelnie. Az Indexen, egy magyar online hírportálon megjelenő hozzászólások sértőek voltak egy jogi személlyel szemben. Azt, hogy milyen hozzászólások számítanak vulgárisnak, agresszívnak vagy fenyegetőnek, azt a moderátorok feladata volt eldönteni, az adott téma kontextusában.[48] A moderálási szabályok ellenére a kommentek csak akkor kerültek törlésre, amikor az ügy a nemzeti bíróságok elé került. A magyar bíróságok végül úgy ítélték meg, hogy az Indexnek objektív felelőssége van az olvasók jogellenes kommentjeiért.

A Delfi kontra Észtország ügyben korábban bemutatott szempontok alapján talán indokoltnak mondható az az elvárás, miszerint akárcsak az észt ügyben a Bíróság legitimnek ítéli meg a nemzeti hatóságok beavatkozását. Az EJEB azonban nemcsak eltérő megközelítést alkalmazott, de az arányossági teszt módosítására, kiegészítésére is sor került az ügyben mely négyről hateleműre bővült.[49] A Bíróság indokolatlannak ítélte meg a magyar bíróságok által felállított objektív felelősség mércéjét, amely az ügy indoklása szerint „a túlzott és kivitelezhetetlen elgondolás aláássa az interneten történő információközlés jogának szabadságát”[50] Rendkívül fontos az arányossági tesztek alkalmazhatóságának szempontjából, hogy a Delfi-ügyben felállított „felelősség kritériumának tesztje”, annak ellenére a vizsgálat tárgyát képezték a magyar ügyben, hogy egyértelműen nem történt gyűlöletbeszéd.[51]

Végezetül, az ügy elemzését követően fontos megállapítani, hogy az objektív felelősség elutasítása és Delfi-ügy túlzottan szigorú értelmezésétől való eltérésnek köszönhetően az MTA és Index kontra Magyarország ügyben hozott döntés pozitívan jelenik meg a szakirodalomban.[52]

4.3. A Pihl kontra Svédország ügy[53]

Az ügy első ránézésre abban különbözött lényegesen a korábbiakban bemutatottaktól, hogy a kérelmező egy magánszemély volt, akivel kapcsolatban 2011. szeptember 29-én egy blogbejegyzés jelent meg, amelyben azzal vádolták, hogy részt vesz egy náci pártban. A blog, amelyen a bejegyzés megjelent egy nonprofit egyesület által működtetett kis méretű blog volt. Bár a blog lehetővé tette a hozzászólások közzétételét, egyértelműen kijelentették, hogy ezeket a hozzászólásokat közzététel előtt nem ellenőrzik, és hogy a hozzászólók saját kijelentéseikért maguk felelnek.

A harmadik személyek által megosztott tartalmakért való felelősség elemzése során elérkeztünk arra a pontra, amikor egyértelműen nyomon követhető az EJEB joggyakorlatának esetjogi és evolutív jellege, ugyanis a Bíróság precedensként alkalmazta a korábbi ügyekben lefektetett „felelősségi kritérium tesztet”. Eltérést jelent viszont az, hogy az EJEB különös jelentőséget tulajdonított annak, hogy a blogot egy kis nonprofit vállalkozás működtette, amely a szélesebb nyilvánosság számára ismeretlen volt, és ezért megalapozatlannak tűnt, hogy a blogbejegyzés és a komment nagyfokú nyilvánosságnak örvendett volna.[54]

Az ügy elemzése és az EJEB vizsgálata alapján azonban több ellentmondás[55] is megfigyelhető. Az Bíróság a terrorizmus témakörében korábban bemutatott Savva Terentyev kontra Oroszország ügyben és más esetekben is vizsgálta az online kommunikáció nyilvánosságának és más személyekhez való elterjedésének a fokát, a szólásszabadságot gyakorló személy közismertségét.[56]

A használt oldal elterjedtsége azonban, ahogy láthattuk nem minősült ügydöntőnek az MTE és Index Zrt kontra Magyarország ügyben. Ezzel szemben A Pihl kontra Svédország ügyben a Bíroság nem állapította meg az EJEE megsértését, és kimondta, hogy „a megjegyzés, bár sértő volt, nem minősült gyűlöletbeszédnek vagy erőszakra való felbujtásnak, valamint egy nonprofit egyesület által működtetett kis blogon jelent meg, amely a kérelmező felhívását követő napon és kilenc nappal a közzététel után törlésre került”. Az EJEB mindezek alapján megállapította, hogy a nemzeti bíróságok a mérlegelési jogkörükön belül jártak el.[57]

4.4. Az EJEB online térre vonatkozó joggyakorlata – Összegzés

Láthattuk, hogy az EJEB az európai alapjogi bíráskodásban kulcs-
szerepet tölt be, és komoly jogfejlesztő tevékenységet végez azáltal, hogy döntéseiben válaszol a digitális világ kihívásaira. A nemzeti jogalkotónak az esetjogban lefektetett vizsgálati kritériumok egyben mankót is jelenthetnek, ugyanakkor láthattuk, hogy az EJEB által alkalmazott tesztek bonyolultak és szérteágazóak. Ismeretesek olyan esetek is, amelyekben a Bíróság nem volt kellően konzekvens. Bár minden kétséget kizáróan a Bíróság közelíteni tudja az Egyezményt aláíró országok belső joggyakorlatát, azonban jogalkotási hatáskörrel nincs felruházva. Az online szolgáltatások Európai Unión belüli egységesítésére egy más eszköz, egy jogalkotási aktus tett kísérletet, mégpedig a kiemelt aktualitással rendelkező Digital Services Act.

5. A Digital Services Act (DSA)[58]

5.1. Általános célok

A Digital Services Act (továbbiakban: DSA) 2022-ben lépett hatályba és 2024 februárja óta alkalmazandó.[59] Az új jogszabály célja és szabályozási tárgya a következőképpen foglalható össze: „A DSA szabályozza az online közvetítőket és platformokat, például a piactereket, a közösségi hálózatokat, a tartalommegosztó platformokat, az alkalmazásboltokat, valamint az online utazási és szállásfoglalási platformokat. Fő célja az illegális és káros online tevékenységek, valamint a dezinformáció terjedésének megakadályozása. Biztosítja a felhasználók biztonságát, védi az alapvető jogokat, és tisztességes és nyitott online platformkörnyezetet teremt. A DSA világos és arányos szabályok megállapításával védi a fogyasztókat és alapvető jogaikat az interneten. Elősegíti az innovációt, a növekedést és a versenyképességet.”[60]  

5.2. A DSA potenciális előnyei

Mindezek előmozdításának érdekében a DSA egy olyan rendszert épít fel, ami figyelembe veszi a nyújtott közvetítői szolgáltatás típusát, méretét és a szolgáltatás természetét a kötelezettségek meghatározásakor. A rendelet ezért meghatározza a valamennyi közvetítő szolgáltatóra vonatkozó alapvető kötelezettségeket, valamint a tárhelyszolgáltatókra, illetve konkrétabban az online platformot, online óriásplatformot és nagyon népszerű online keresőprogramot üzemeltető szolgáltatókra vonatkozó további kötelezettségeket. Amennyiben a közvetítő szolgáltatók a szolgáltatásaik jellegét és a méretüket tekintve több különböző kategóriába tartoznak, az e rendeletben foglalt, ilyen szolgáltatásokkal kapcsolatos valamennyi vonatkozó kötelezettségnek eleget kell tenniük. Alapjogvédelmi szempontból rendkívül fontos, hogy a DSA kimondja, hogy a kellő gondosságra vonatkozó, észszerű és nem önkényes harmonizált kötelezettségek elengedhetetlenek a meghatározott közrendi célkitűzések eléréséhez, például a szolgáltatást igénybe vevők jogos érdekeinek védelméhez, a jogellenes gyakorlatokkal szembeni intézkedésekhez és a Chartában foglalt alapvető jogok védelméhez.[61]

Nagyon nagy népszerűségnek örvendenek azok a platformok, amelyek esetében jelentős elérés áll fenn, vagyis, ha az elérések száma meghaladja a 45 millióban meghatározott operatív küszöbértéket, ami az uniós népesség 10%-ának felel meg. A különbségtétel oka a felhasználók száma, a szolgáltatás mérete és a potenciális kár-
okozás összefüggésében keresendő. Az online óriásplatformok és a nagyon népszerű online keresőprogramok tehát olyan társadalmi kockázatok forrásai lehetnek, amelyek hatókörüket és hatásukat illetően eltérnek a kisebb platformokhoz fűződő kockázatoktól.[62] Ezzel kapcsolatos, hogy a tagállamoknak ki kell jelölniük az egyik illetékes hatóságukat (digitális szolgáltatási koordinátor), amelynek feladata, hogy eleget tegyen valamennyi olyan kötelezettségnek, amelyet a rendelet az adott tagállamban előír a szabályok betartásával és érvényesítésével kapcsolatban.[63] A hatályban lévő DSA értelmezési rendelkezései szerint meg kell különböztetni a letelepedési hely és a célország szerinti digitális szolgáltatási koordinátort.[64]

Az online cenzúrával kapcsolatban a 3. cikk[65] meghatározza, hogy mit jelent a rendelet értelmében a tartalommoderálás, ami nem más, mint: „a közvetítő szolgáltató olyan automatizált vagy nem automatizált tevékenysége, amely különösen a szolgáltatás igénybe vevője által közzétett jogellenes tartalom vagy a közvetítő szolgáltató szerződési feltételeivel összeegyeztethetetlen információ észlelésére, azonosítására és kezelésére szolgál, ideértve az ilyen jogellenes tartalom vagy információ elérhetőségét, láthatóságát és hozzáférhetőségét érintő intézkedéseket, például annak hátra sorolását, a demagnetizálását, az ahhoz való hozzáférés megszüntetését vagy annak eltávolítását, vagy a szolgáltatás igénybe vevője általi információközlés lehetőségét érintő intézkedéseket, például a fiókja megszüntetését vagy felfüggesztését.” A rendelet értelmében közvetítő szolgáltatóknak egyértelműen fel kell tüntetniük és naprakészen kell tartaniuk a szerződési feltételeikben azokat az információkat, amelyek alapján korlátozhatják a szolgáltatásnyújtásukat.[66]

A véleménynyilvánítás szabadságának önkényes korlátozásának akadályát jelentheti, hogy az online platformot üzemeltető szolgáltatók tartalommoderálási döntéseinek vizsgálata, valamint a jogellenes tartalmak online terjesztésének nyomon követése érdekében a Bizottsággal való kommunikáció érdekében egy olyan adatbázist kell fenntartania, amely tartalmazza az online platformot üzemeltető szolgáltatók olyan esetekben hozott döntéseit és azok indokolását, amikor információkat távolítanak el vagy más módon korlátozzák azok elérhetőségét[67]

Bár a rendeletet olvasva az az érzésünk támadhat, hogy a rendelet elsődleges célja a jogellenes tartalmak visszaszorítása, akár a felhasználók és a véleménynyilvánítás szabadságának rovására, mégis találhatunk a DSA-ben kellő garanciákat, amivel a jogszabály biztosítani akarja a beavatkozások átláthatóságát, megbízhatóságát és kiszámíthatóságát. Ennek érdekében a rendelet a 22. cikkben létrehozza az ún. „megbízható bejelentők” kategóriáját.[68] Mitöbb a Preambulum[69] kiemeli, hogy korlátozó intézkedés alkalmazása esetén a szolgáltatónak egyértelműen és jól érthetően tájékoztatnia kell a szolgáltatás igénybe vevőjét a döntéséről, a döntés okáról, a döntés vitatása céljából elérhető jogorvoslati lehetőségekről, tekintettel arra, hogy az ilyen döntések milyen negatív következményekkel járhatnak a szolgáltatás igénybe vevője számára, ideértve a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jogának korlátozását.

5.3. A DSA hiányosságai

A rendelet kimondja, hogy a szabályozás nem akadályozhatja meg az érintett nemzeti igazságügyi vagy közigazgatási hatóságokat abban, hogy az alkalmazandó uniós vagy nemzeti jog alapján elrendeljék a tartalom helyreállítását, amennyiben az ilyen tartalom megfelelt a közvetítő szolgáltató szerződési feltételeinek, de azt a szolgáltató tévesen jogellenesnek minősítette és az eltávolításra került.[70] A DSA úgy rendelkezik, hogy a közvetítő szolgáltatók szerződési szabadságát főszabály szerint tiszteletben kell tartani, az átláthatóság, a szolgáltatást igénybe vevők védelme, illetve a tisztességtelen és önkényes megoldások elkerülése érekében ajánlott bizonyos szabályokat meghatározni az ilyen szolgáltatók szerződési feltételeinek tartalmára, alkalmazására és érvényesítésére vonatkozóan.[71]

A DSA azonban nem szabályozza azt, hogy milyen elvek és milyen garanciák alapján kell ezeket a szerződési feltételeket meghatározni, csupán az áltáthatóság, nyomon követhetőség, és a felhasználóval való kommunikáció eseteiről rendelkezik.[72]

Szemben az EJEB joggyakorlatával, ahol a korlátozásnak komoly, több eseten keresztül kimunkált feltételeknek kell megfelelnie az Egyezménnyel való összeegyeztethetőséghez, a DSA esetében felmerül a kérdés, hogy mi akadályozza meg a szolgáltatót abban, hogy mondjuk enyhébb követelményeket szabjon ki a korlátozás terén és jobban teret engedjen a cenzúrának a szerveződési feltételeken keresztül?

Látható, hogy a DSA hatályos formájában sincsenek elkülönítve az ártalmas és a jogellenes online tartalmak, amelyek pontos definíciójának a hiányában értelmezési problémákat eredményezhet. A DSA a jogellenes tartalmakról kimondja, hogy a biztonságos, kiszámítható és megbízható online környezet biztosítására vonatkozó célkitűzés elérése érdekében e rendelet alkalmazásában a „jogellenes tartalom” fogalmának nagyjából az offline környezetre vonatkozóan létező szabályokat kell tükröznie. A definíciók kérdésének tisztázatlansága miatt a rendeletet már tervezet formájában kritika érte.[73]

A DSA kimondja, hogy a tárhelyszolgáltatásokra vonatkozó felelősség alóli mentesség igénybevétele érdekében a szolgáltatónak, amint valamely jogellenes tevékenységről vagy jogellenes tartalomról ténylegesen tudomást szerez, haladéktalanul intézkednie kell az információ eltávolítása, illetve az ahhoz való hozzáférés megszüntetése érdekében. Mindez arra kényszerítheti a platformokat, hogy – a szabályoknak való megfelelés és a bírságok elkerülése érdekében – folyamatosan monitorizálják a felhasználók által közzétett tartalmat és saját felelősségüknek a kizárását részesítsék előnyben a szólásszabadság védelme helyett.[74]

Konklúzió

Az elhangzottak alapján megállapítható, hogy a belső ítélkezési gyakorlatra a legfontosabb hatásokat alapjogi korlátozás esetén az EJEB joggyakorlata fejti ki. A belső joggyakorlat figyelemmel kíséri a Bíróság új technológiákra vonatkozó joggyakorlatát, és egyre precízebben, magabiztosabban alkalmazza a különböző elemzési szempontokat és teszteket. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy mindezek nem nyújtanak abszolút megoldást a felvetett problémákra, a Delfi kontra Észtország ügyben ugyanis elhangzott, hogy a szempontok nem vonatkoznak a szociális médiára, ahol egyre több esetben kerül sor a véleménynyilvánítás szabadságának akár MI által történő korlátozására. Önmagában az EJEB, első sorban esetjogi rendszere és a lassú döntéshozatali eljárása miatt véleményem szerint nem képes a probléma kezelésére.

A DSA egyértelműen óriási előrelépést jelent a transzparencia előmozdítása és az egységes, végrehajtható szabályozás terén. A platformok forgalma alapján történő kategorizálása lehetővé teszi, hogy szigorúbb szabályok vonatkozzanak a legnagyobb veszélyt jelentó techóriásokra.

Ugyanakkor, mint azt korábban említettük a rendelet tág fogalomhasználata, a pontos definíciók hiánya és a platformok önszabályozási eszközei számos problémát okozhatnak. A DSA esetében a véleménynyilvánítás szabadságának védelme érdekében talán indokolt lett volna az EJEB keretrendszeréhez hasonló elemzési szempontok és arányossági tesztek lefektetése, és a „jogellenes tartalmak” további kategorizálása, mondjuk társadalmi veszélyességük alapján. Ki kell emelni továbbá azt is, hogy a szabályozás ez évben történő hatálybalépése miatt jelenleg még nem teljesen tiszták a különböző alkalmazási mechanizmusok és ezekre nem áll rendelkezésre kiterjedt joggyakorlat. Fontos megjegyezni, hogy a kérdés megoldására sem a jogszabályok, sem a szakirodalom terén nincsenek egyértelmű válaszok.[75]

Mindezeket figyelembe véve a dolgozatban felvetett problémáknak a „tüneti kezelését” az EJEB joggyakorlatában látom, annak ellenére, hogy jelenleg, mint azt már korábban említettem a Bíróság esetjoga is „hiányos.” Remélhetően a későbbiekben a különböző felelősségi kérdésekre és moderálási tevékenységekre vonatkozó tesztjeinek alkalmazhatóságát kiterjeszti a Bíróság a szociális médiaplatformokon történő információcserére is, továbbá, mint azt láthattuk lehetséges további speciális arányossági kirtériumok megállapítása. Megállapítható, hogy a cenzúra és a törvénytelen korlátozás teljes felszámolása elérhetetlen cél. Azonban az önkény és túlzott moderálás elkerülése szempontjából továbbra is hatékony védelmi eszközként tekinthetünk a szükségesség és arányosság alapjogi kritériumára.

 

* Jogász (végzés éve: 2025, Sapientia EMTE, Románia), jelenleg mester szakos hallgató. A 37. OTDK-n a tanulmány különdíjat kapott az infokommunikációs jogi tagozatban.

[1] Cengiz and Others v. Turkey App nos 48226/10 and 14027/11 (ECtHR, 1 December 2015), [29.], [52].

[2] Szikora Tamás: A platformszabályozás egy új iránya Donald Trump Facebookról való kitiltásának példáján keresztül. in: Török Bernát – Ződi Zsolt (szerk.): Az internetes platformok kora. Ludovika, 2022. pp. 210-213.

[3] Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig A közösségi media tartalomszabályozási gyakorlatának komplexitása. Gondolat, 2022. pp. 1-41.

[4] Varga Attila: Constituția României Románia Alkotmánya. Forum Iuris, 2016.

[5] Ionescu, Cristian – Dumitrescu, Corina Adriana: Constituția României Comentarii și explicații. C.H. Beck, 2017. pp. 410-411.

[6] Románia Alkotmánybírósága, 2005/139. döntés.

[7] Románia Alkotmánybírósága, 2005/587. döntés.

[8] Románia Alkotmánybírósága, 2004/245. döntés.

[9] Románia Alkotmánybírósága, 2014/462. döntés.

[10] Stoicescu, Stela i. m. p. 405.

[11] I.C.C.J., s. cont. admin. și fisc., dec.civ. nr. 4546/27.11.2014.

[12] Jud, Constanța, sent. civ. nr. 10239/13.09.2016; Trib. București s. a V-a civ., sent. nr. 309/11.03.2016

[13] Stoicescu, Stela: Libertatea de exprimare versus dreptul la reputație. Aplicarea standardului CEDO în jurisprudența națională. Hamangiu, 2019. p. 403.

[14] Jud. Sectorului 1 București, sent.civ. nr. 20626/9.11.2012.

[15] Stoicescu, Stela i. m. pp. 412-413.

[16] Handyside v. The United Kingdom, Judgment of 7 December 1976, no. 5493/72, § 49.

[17] Observer and Guardian v. The United Kingdom, Judgment of 26 November 1991, no. 13585/88, § 59.; Oberschlich v. Austria, Judgment of 23 May 1991, no. 11662/85

[18] Stoll v. Switzerland, Judgment of 10 December 2007, no. 69698/01, § 101.; Morice v. France, Judgment of 23 April 2015, no. 29369/10, § 124.

[19] Dudás Dóra Virág: Emberi Jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján. Wolters Kluwer, 2021. p. 226.

[20] Emberi Jogok Európai Egyezménye, https://www.echr.coe.int/documents/convention_hun.pdf [2024.03.20]

[21] Autronic Ag v. Switzerland, Judgment of 22 May 1990, no. 12726/87.; Karácsony and Others v. Hungary, Judgment of 19 May 2016, nos. 42461/13, 44357/13.; Otto-Preminger-Institut v. Austria. Judgment of 20 September 1994, no. 12470/87.; Wingrove v. the United Kingdom, Judgment of 25 November 1996, no. 17419/90.

[22] Stoicescu, Stela i. m. p. 25.

[23] Emberi Jogok Európai Egyezménye, 8. cikk

[24] Axel Springer AG v. Germany, Judgment of 7 February 2012, no. 39954/08., § 89-95.

[25] Gutan, Selejan Bianca: Libertatea de exprimare în jurisprudenţa recentă a C.E.D.O. (I). Reguli privind prezentarea în presă a vieţii private a persoanelor publice, Pandectele Romane 2; Gosztonyi Gergely im. p. 187.; Von Hannover v. Germany (no. 2.), Judgment of 7 February 2012, nos. 40660/08. and 60641/08., § 108-113.; Stoicescu Stela im. p. 83.

[26] Satakunnan Markkinapörssi Oy And Satamedia Oy v. Finland, Judgment of 27 June 2017, no. 931/13., § 171.

[27] Jan Oster: European and International Media Law. Cambridge University Press, 2017. pp. 73–89.

[28] Az említett 6 pont kiterjedt elemzését és a vonatkozó joggyakorlati jelöléseket lásd: Guide to Article 10 of the European Convention on Human Rights., 135–295. §

[29] Koltay András: Az új média és a szólásszabadság – A nyilvánosság alkotmányos alapjainak újragondolása. Wolters Kluwer, 2019. p. 49.

[30] Csáki-Hatalovics Gyula: USA: A közösségi média személyiségvédelemmel összefüggő kihívásai az Amerikai Egyesült Államokban In: Barzó Tímea – Czékmann Zsolt – Csák Csilla (szerk.): „Gondolatok köztere” A közösségi média személyiségvédelemmel összefüggő kihívásai és szabályozása az egyes államokban. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2021. pp. 616–632.

[31] Kapsis and Danikas v. Greece, Judgment of 19 January 2017, no. 52137/12, § 35.

[32] Ponta v. Romania, Judgment of 14 June 2022, no. 44652/18.

[33] European Comission: Terrorist Content Online https://home-affairs.ec.europa.eu/policies/internal-security/counter-terrorism-and-radicalisation/prevention-radicalisation/terrorist-content-online_en [2024.04.11.]

[34] European Court of Human Rights: Guide to the
case-law of the European Court of Human Rights: Terrorism, Updated on 31 August 2022 https://www.echr.coe.int/documents/d/echr/Guide_Terrorism_ENG [2024.04.11.)

[35] Gözel and Özer v. Turkey, Judgment of 6. July 2010, no. 43453/04., 31098/05., § 52.

[36] Koltay András: Az internetes kapuőrök és az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke – A sajtószabadság új alanyai, Állam- és Jogtudomány LVIII/4. p. 129., 130. o.; Delfi AS v. Estonia, Judgment of 10 October 2013, no. 64569/09., § 101.

[37] Cengiz and Others v. Turkey, Judgment of 1 December 2015, no. 48226/10., 14027/11., § 52.; Delfi AS v. Estonia, Judgment of 10 October 2013, no. 64569/09., § 133.

[38] Editorial Board of Pravoye Delo and Shtekel v. Ukraine, Judgment of 5 May 2011, no. 33014/05., § 63.

[39] Gosztonyi Gergely i. m. p. 185.

[40] Delfi AS v. Estonia, Judgment of 10. October 2013, no. 64569/09.

[41] Nádori Péter: Anonymous Mass Speech on the Internet and the Balancing of Fundamental Rights. in: Koltay András (szerk.): Comparative Perspectives on the Fundamental Freedom of Expression, Wolters Kluwer, 2015. p. 217–252.; Deák Izabella: Ki felel a kommentekért? A Delfi AS kontra Észtország ügy, Közjogi Szemle .8/3. pp. 56-59.

[42] Delfi AS v. Estonia, § 10–20.

[43] Delfi AS v. Estonia, § 113.

[44] Delfi AS v. Estonia, § 142.

[45] Delfi AS v. Estonia, § 159.

[46] Delfi AS v. Estonia, § 21–43.

[47] Magyar Tartalomszolgaltatok Egyesulete and Index.hu Zrt. v. Hungary, Judgment of 2 February 2016, no. 22947/13.

[48] Magyar Tartalomszolgaltatok Egyesulete and Index.hu Zrt. v. Hungary, § 5-10.

[49] Sidlauskiene, Jurate – Jurkevičius, Vaidas: Website Operators’ Liability for Offensive Comments: A Comparative Analysis of Delfi as v. Estonia and MTE & Index v. Hungary, Baltic Journal of Law & Politics 10/2. pp. 46–75.

[50] Magyar Tartalomszolgaltatók Egyesülete and Index.hu Zrt. v. Hungary, § 82.

[51] Magyar Tartalomszolgaltatok Egyesulete and Index.hu Zrt. v. Hungary, § 70.

[52] Szigeti Tamás – Simon Éva: A hozzászólás szabadsága: a közvetítő szolgáltatói felelősség aktuális kérdéseiről, Fundamentum 20/2–4. p. 113.

[53] Pihl v. Sweden, Judgment of 9 March 2017, no. 74742/14.

[54] Pihl v. Sweden, § 31–38.

[55] Tatár Attila: A tárhelyszolgáltatók körében felmerülő felelősségi kérdésekről, Infokommunikáció és Jog 16/ 72. p. 11.

[56] Savva Terentyev v. Russia, Judgment of 28 August 2018, no. 10692/09; Magyar Helsinki Bizottság v. Hungary, Judgment of 8 November 2016, no. 18030/11.

[57] Pihl v. Sweden, § 37.

[58] Regulation (EU) 2022/2065 of the European Parliament and of the Council of 19 October 2022 on a Single Market For Digital Services and amending Directive 2000/31/EC (Digital Services Act), OJ L 277, 27.10.2022, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 számú rendelete a digitális szolgáltatások egységes piacáról (digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály) és a 2000/31/EK irányelv módosításáról, OJ L 277, 27.10.2022 https://eur-lex. europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=celex%3A32022R2065 [2024.04.03.]

[59] Cole Mark D. – Etteldorf Christina – Schmitz Sandra – Ukrow Jörg: European Audiovisual Observatory: Algorithmic transparency and accountabilty of digital services https://rm.coe.int/iris-special-2023-02en/1680aeda48 [2024.04.04.)

[60] European Comission: The Digital Safety Act – Ensuring a safe and accountable online environment., https://commission.europa.eu/strategy-and-policy/priorities-2019-2024/europe-fit-digital-age/digital-services-act_en [2024.04.15.]

[61] DSA, Preambulum, (41) bekezdés.

[62] DSA, Preambulum, (76) bekezdés.

[63] Gosztonyi Gergely im. pp. 146–147.

[64] DSA, 3. cikk, n, o pont.

[65] DSA, 3. cikk, t pont.

[66] DSA Preambulum, (45) bekezdés.

[67] DSA, Preambulum, (66) bekezdés.

[68] DSA, Preambulum, (2) bekezdés.

[69] DSA, Preambulum (54) bekezdés.

[70] DSA, Preambulum, (39) bekezdés.

[71] DSA, Preambulum, (45) bekezdés.

[72] DSA, Preambulum, (58) bekezdés.

[73]  Yar, Lucia – Hendrych, Lukáš – Strzałkowski, Michał – Szicherle, Patrik: Visegrad Four want to distinguish between ‘illegal’ and ‘harmful’ content in Digital Services Act. https://www.euractiv.com/section/digital [2024.04.02.)

[74] Delfi AS v. Estonia, Joint dissenting opinion of Judges Sajó and Tsotsoria,

[75] Gosztonyi Gergely i. m. pp. 241–253.