5. Az EFB ítélete a hozzáférés megtagadása kérdésében
A Bizottság az alapeljárásban úgy találta, hogy a Microsoft megtagadta az interoperabilitáshoz szükséges információk átadását a Sun részére, amely információk arra szolgálnak, hogy a versenytárs olyan munkacsoport-szervereket tudjon kifejleszteni (konkrétan a Solaris nevű rendszert), amelyek hibamentesen illeszkednek a Microsoft felhasználói számítógép-szerver viszonyokban, valamint szerver-szerver viszonyokban való kommunikációt irányító protokollokhoz, és ezáltal a piacon gazdaságilag életképes termékekké válhatnak. A Bizottság mindvégig hangsúlyozta, hogy a Microsoftnak csak a kommunikációs protokollok leírásait, és nem magukat a protokollokat tartalmazó műszaki dokumentációt kell hozzáférhetővé tennie a piacon. Ez tehát nem foglalja magában és nem is teszi megismerhetővé a forráskódokhoz való hozzáférést, mi több, a hozzáférés hasznosítási engedélyek útján ellenérték fejében is történhet, teljesen olyan módon, mintha a szellemi terméket önszántából hasznosítaná.
A Bizottság döntésében kiemelte, hogy az ügy további sajátossága, hogy a kérdéses visszaéléses gyakorlat tulajdonképpen a Microsoft korábbi gyakorlatával és az iparági normával helyezkedik szembe, amikor is a hosszú ideig ingyenesen elérhető protokoll információkat már nem teszi hozzáférhetővé. A nyílt stratégia a vállalatnak onnantól nem áll érdekében, amikor már olyan mértékű felhasználói bázist verbuvált a Windowsnak, amely megengedi, hogy egy zárt stratégiával – a hálózati hatás felhasználó-duzzasztó következményével – is tovább növekedjen. Bár nem találta egyértelműen bizonyítottnak a Microsoft szellemi tulajdoni védelemre való hivatkozását a protokollok szabadalmai, a specifikációk szerzői jogi védelme, illetve a know-how tekintetében, végül is nem bonyolódott ennek vizsgálatába, hanem inkább azzal a Microsoft számára legkedvezőbb helyzetet teremtő előfeltételezéssel élt, hogy a hivatkozott oltalmak fennállnak. Éppen ezért, a már említett IMS Health és Magill ügyekben a bírói gyakorlat által rögzített azon kivételes körülmények fennállásának vizsgálatára hagyatkozott, amelyek esetén egy erőfölényes vállalkozás szellemi tulajdoni értékkel bíró termékéhez való hozzáférés megtagadása visszaélésnek minősül a Római Szerződés 82. (b) cikke értelmében.
A közösségi bíróságok ugyanis bár elismerik a szellemi tulajdonjogok létét és az általuk biztosított oltalmat, valamint azt is, hogy minden egyes vállalkozás szabad választása, hogy kivel lép üzleti kapcsolatba, a szellemi tulajdonjog nem adhat korlátlan felmentést a versenyjogi tilalmak alól, ezért meghatározott feltételek fennállta esetén a szolgáltatás visszautasítása ilyen esetekben is minősülhet visszaélésnek. Visszaélés történik, ha a szellemi alkotás tulajdonosa elzárkózik a harmadik féllel történő szerződéskötéstől és ezzel egyidejűleg az alábbi három feltétel teljesül: (1) ha a visszautasítás egy olyan terméket vagy szolgáltatást érint, amely nélkülözhetetlen a szomszédos piacon végzett tevékenységhez, (2) ha a visszautasítás olyan természetű, amely minden lehetséges verseny kizárásának kockázatával jár, továbbá (3) ha a visszautasítás megakadályozza olyan új termékek megjelenését a piacon, amelyekre fogyasztói igény lenne, és (4) és minderre objektív kimentési körülményt nem tud felhozni az eljárás alá vont.
A Microsoft alapvetően három pillérre alapította védekezését. Egyrészt a Bizottság által felkarolt interoperabilitás-fogalom helytelenségét hangoztatta, hiszen ez azt jelentené, hogy a versenytársi munkacsoport-szerver operációs rendszereknek szinte minden vonatkozásban a Microsoft rendszerével azonos módon kellene működniük, ami tulajdonképpen egyet jelent a Microsoft-rendszerek lemásolásával. Azzal érvelt továbbá, hogy a Bizottsági döntés nagymértékben korlátozza a Microsoft szellemi tulajdonához fűződő jogok szabad gyakorlását. Végül pedig úgy gondolja, hogy a hozzáférés megtagadása tekintetében kialakult esetjog fényében a Bizottság nem megfelelően állapította meg a visszaélés létét. Az EFB ítélete sorra vizsgálja az említett kivételes körülményeket, és valamennyi fennállósága tekintetében helybenhagyja a bizottsági érvelést, valamint röviden foglalkozik a Microsoft által előadott egyéb szempontokkal is.
A Bizottság az interopera-bilitáshoz szükséges információkat úgy határozta meg mint „azon protokollok összességének a teljes és kimerítő leírásait, amelyek a Windows munkacsoport-szerverekben megtalálhatóak és ezen szerverek nyilvántartási, nyomtatási és felhasználói, valamint csoportadminisztrációs funkcióinak ellátásához szükségesek”. Ebben a tekintetben az EFB szerint a Bizottság helyesen tett különbséget a protokollok leírásai és a protokollok átültetése között, és helyesen, csak az előbbi hozzáférhetővé tételét kívánta meg jogorvoslatként, ugyanis a protokollok leírásai absztrakt módon adják elő a számítógéprendszer két elemét összekötő interfészek által ellátott funkciókat, míg az átültetés már a konkrét protokollok megadását jelenti. Az interoperabilitás kapcsán a bíróság kifejtette, hogy a Microsoftnak nem kell a szellemi tulajdonjog szempontjából érzékenynek tekinthető forráskódokat megadnia, ezért megalapozatlan a Microsoft azon félelme, hogy a versenytársak az adatok birtokában „klónozhatják” az általa kifejlesztett operációs rendszert és funkcióit. Az EFB az interoperabilitás megkövetelt mértéke kapcsán leszögezte, hogy a Bizottság által használt interoperabilitás fogalom megfelel a 91/250 Irányelvben[1] használt fogalomnak, de mindenképpen azt a követekendő követelményt tartja szem előtt, hogy nem-Microsoft munkacsoport-szerver operációs rendszerek is életképesek, azaz eladhatók legyenek a piacon. Márpedig ha ez nem lehetséges, akkor az a hatékony verseny akadályozására utal. Ezt az interoperabilitást kívánja lehetővé tenni a Bizottság által előírt kényszerengedély jogorvoslat is.
Mielőtt a visszaélés konkrét tesztjére tért volna, az EFB megvizsgálta a Microsoft által sokszor hangoztatott azon érvet, hogy a kérdéses protokoll információk műszaki találmányok és ezért szellemi tulajdonjogi védelem alatt állnak. Meglátása szerint helyénvaló, hogy a Bizottság nem valószínűsítette, hogy a szóban forgó információk valóban szellemi tulajdonjogi oltalom tárgyai-e avagy sem. Ezzel együtt helyesen az ügy versenyjogi értékelését a legszigorúbb kritériumok alapján azaz úgy végezte el, hogy feltételezte az oltalmat.
5.1. A kivételes körülmények
A Bizottság szerint teljesülnek ugyan a szellemi oltalomban részesülő tulajdonhoz való hozzáférés megtagadása esetére kialakított kivételes körülmények, azokat mégis problémásnak tartotta, és ezzel együtt úgy vélte, hogy a teszt automatikus alkalmazása mellett figyelembe kell venni az egyes ügyek sajátosságait is. Ilyen sajátosságként emelte ki jelen ügyben a Microsoft szuper-dominanciáját, valamint magatartásának a szomszédos piacokra gyakorolt erős hatását.
Az EFB a Bizottságnak erről az álláspontjáról nem ítélkezett egyértelműen, pusztán a konkrét esetjog felidézését követően annyit jegyzett meg, hogy az ügy sajátosságainak értékelésére elég lesz majd abban az esetben sort keríteni, amennyiben megállapítható, hogy a három vizsgálandó kivételes körülmény közül valamelyik hiányzik. Azaz, végső soron nem vetette el egyértelműen annak lehetőségét, hogy más, a korábbi esetjogban felállított teszttől eltérő körülmények esetén is fennállhat az erőfölényes vállalat kötelezettsége arra, hogy valamely szellemi termékét megossza versenytársaival. Ez azonban egy nagyon homályos és messzemenő feltételezés, amelyet konkrét ügy hiányában nem is érdemes boncolgatni.
Az interoperabilitáshoz szükséges kommunikációs protokoll-információk nélkülözhetetlensége tekintetében az EFB magáévá tette a Bizottsági vizsgálat menetét, amely először is az interoperabilitás megfelelő szintjét állítja fel – amely a fent ismertetett módon a piacon való életképességben került azonosításra –, majd azt értékeli, hogy a Microsoft által visszautasított információk nélkülözhetetlenek voltak-e ennek a szintnek az eléréséhez. A bíróság az alapeljárásban folytatott piacfelmérésekre támaszkodik, amelyek megerősítik, hogy az IT beszerzések során az operációs rendszerek közötti választásban az egyik legfontosabb szempont az interoperabilitás. Ezért az interoperabilitást az életképes piaci működéshez kell kötni, mert a rivális fejlesztők munkacsoport szerverei a Windows rendszerekkel való megfelelő együttműködés képességének hiányában gazdaságilag életképtelenek lennének – amely Windows operációs rendszerek virtuálisan valamennyi felhasználói gépen jelen vannak egy munkaszervezetben –, a Windows rendszerek belső felépítése tehát „de facto” standardként viselkedik a munkacsoport rendszerek viszonyában. Mindezen nem változtat az, hogy a versenytársak még nem tűntek el a piacról.
A Microsoft a tesztnek a verseny kizárására vonatkozó eleme vizsgálatában kifogásolta a Bizottság indokolatlanul szűk munkacsoport-szerver piac-meghatározását, a versenytársak piaci részesedésének helytelen meghatározását, valamint összességében nem értett egyet azzal, hogy a verseny megszűnne ezen a piacon. Az EFB szerint a Bizottság komplex gazdasági elemzésen alapuló piacmeghatározása megfelelő. A Microsoft munkacsoport-szerverek piacán fennálló erőfölénye vizsgálatakor – amely egyébként nem szükséges a visszaélés megállapíthatóságához – a Bizottság nem kizárólag a piaci részesedéseket vette figyelembe, hanem a hálózati hatásnak köszönhető belépési korlátokat is. Az EFB szerint a Bizottság nem tévedett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a hozzáférés megtagadása a „verseny kizárásának kockázatával” járhat, amely lényegében azonos és szabadon felcserélhető a korábbi esetjogban használt „valamennyi verseny valószínű kizárásának” terminológiájával[2]. A visszaélés megállapíthatóságához nem kell arra a következtetésre jutni, hogy a verseny tulajdonképpen már megszűnt, egy ilyen követelmény ugyanis a 82. cikkely keretében való fellépés lehetőségét meglehetősen beszűkítené, okafogyottá is tehetné. Az a tény, hogy a versenytársak kis mértékben még jelen vannak a piacon, önmagában nem igazolja a hatékony verseny meglétét, így ebben az esetben is megállapításra kerülhet, hogy a magatartás a hatékony verseny megszűnésének kockázatával jár.
Az „új termék” kritérium kapcsán az EFB kifejtette, hogy ennek a körülménynek a fennállását a 82. cikkely (b) szakasz alapján kell értékelni, amely rendelkezés azokat a visszaéléses gyakorlatokat tiltja, amelyek „a fogyasztók kárára korlátozzák a termelést, forgalmazást, vagy a műszaki fejlődést”[3]. Következésképpen az új termékkel való piacra lépés akadályozásának kritériuma nem korlátozódik valamely konkrét új termékkel vagy szolgáltatással való tényleges megjelenésre, ahogy az a Magill és IMS Health ügyekben felmerült, hanem jelentheti valamely iparág műszaki fejlődésének visszatartását is. Elgondolkoztató, hogy a kritérium ilyen értelmezése csak új és/vagy egyben jobb – műszaki fejlődést felmutató – termékek kifejlesztését mozdítja elő, ahogyan az is előfordulhat, hogy az új terméknek ez az általánosabb megfogalmazás felé való elmozdulása inkább a bizonytalanságot növeli a jogalkalmazásban. Ennek megfelelően a bíróság is megállapíthatónak találta, hogy a Microsoft hozzáférés megtagadása tekintetében tanúsított magatartása a versenytársak innovációs lehetőségeit korlátozta. A kényszerengedély keretében elérhető és felhasználható protokoll-információk ismeretében a jövőben lehetősége nyílik ezeknek a versenytársaknak életképes rivális munkacsoportszerver-termékeket kifejleszteniük, amelyek nem a Microsoft termékek imitációit jelentik majd. A magatartás értékelésének alapjául szolgáló egyik legfontosabb dokumentum az a piacfelmérés, amely rávilágít arra, hogy a vásárlók szerint vannak olyan minőségi összetevőik a versenytársi termékeknek, amelyek felülmúlják a Microsoft-rendszerek ilyen tulajdonságait. A Microsoftnak az az állítása, miszerint az interoperabilitást biztosító protokoll-információk hozzáférhetővé tétele visszaveti őt saját innovációs tevékenységében irreleváns a visszaélés jogsértő jellegének értékelése szempontjából, ugyanis az eljárás a visszaélésnek a versenyre, és nem a Microsoft tevékenységére gyakorolt hatását van hivatott értékelni.
Végül, az objektív kimentés keretében az EFB nem fogadta el a Microsoftnak a szellemi tulajdonjogi oltalomra, mint puszta tényre való hivatkozását, ugyanis, ha ez igazolhatna egy visszaélést, akkor ebben az esetben a szellemi tulajdonjogok érintettsége esetén sohasem lehetne erőfölénnyel való visszaélés miatt eljárást indítani. Ez nem lehet a szellemi tulajdonjogi védelem célja. Másrészt azt is leszögezte, hogy adott információ vagy adat nem élvezhet magasabb védelmet annak függvényében, hogy az azt birtokló vállalkozás azt a saját üzleti titkának nyilvánítja. Egyébként is, ha az információ valóban nélkülözhetetlen, akkor tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy az egyben ne bírjon nagy értékkel is, ettől azonban a versenyjogi mérce szintje nem változik. Az objektív igazolhatóság körében értékelte az EFB a döntésnek a Microsoft innovációs készségére gyakorolt, állítólagos negatív befolyását. Ezt az érvét a Microsoft semmilyen konkrétummal vagy elmélettel nem támasztotta alá, a Bizottság ellenben rámutatott arra, hogy a protokoll-információk hozzáférhetővé tétele az iparágban gyakori, ezért nem ismert olyan indok, amely az innovációs készség negatív befolyásolását támasztaná alá.
5.2. A TRIPS Egyezmény megsértésére való hivatkozás
A Microsoft azt is előadta fellebbezésében, hogy a bizottsági döntés, illetve pontosabban az abban elrendelt hozzáférés-adási kötelezettség ellentétes a WTO TRIPS Egyezményének 13. cikkével, ugyanis az túlterjeszkedik az Egyezmény által meghatározott szellemi tulajdoni korlátozásokon, amelyek csak speciális esetekben lennének alkalmazhatók. Az EFB ezt a védekezést eljárásjogi alapon kezelte, és a Microsoft-nak a Commission v. Germany ügyre[4] való hivatkozása tekintetében előadta, hogy azokban az esetekben kell a közösségi jog értelmezése során a kötelező erővel bíró nemzetközi megállapodásokra figyelemmel lenni, amikor az adott nemzetközi megállapodás a közösségi jog felett áll. A másodlagos közösségi jogforrásokra ez igaz, azonban az elsődleges jogforrások, mint például a Római Szerződés rendelkezései tekintetében nem alkalmazandó, azokat tehát nem kell a nemzetközi jogforrásokkal összhangban értelmezni.
6. Zárszó
Az ítéletet ért szakmai megjegyzések lényegében – és e tekintetben úgy tűnik, a nemzetközi kritikák hűen tükrözik a hazai versenyjogi szakértők által felvetett problémákat is – két csoportba rendeződnek. Egyfelől, dacára annak, hogy az ügy a szellemi oltalom és a versenyjog területei közötti első igazán komoly konfliktust tálalja, az ítéletből hiányzik a jövőbeni határokat kijelölő jogi iránymutatás e tekintetben. Nem adja meg a választ – illetve az ezzel járó megnyugvást – a döntés többek között arra vonatkozóan, hogy meddig lehet a szellemi tulajdonjog által biztosított eszközökkel érdekeket érvényesíteni, és honnantól léphet be a versenyjog, mint a szellemi oltalom külső kontrollja. Másfelől, ahogy arra már a bevezetőben is utaltam, nem lehet elmenni szó nélkül amellett a tény mellett, hogy a bíróság teljesen formális jogalkalmazást követett, a közgazdasági hatások vizsgálatát teljes mértékben hanyagolta az ügyben, mi több, Neelie Kroes európai versenyügyi biztos-asszony az ítélet utáni első győzelmi beszédében a piaci részesedések csökkentését fogalmazza meg elérendő célként[5]. Az ítélet kapcsán az amerikai és európai versenyjogi gyakorlat radikális eltávolodását jövendölő kommentátoroknak látniuk kell, hogy az ügynek az Atlanti-óceán mindkét partján bekövetkezett kimenetelében nincs alapvető különbség, a döntések időzítésétől eltekintve[6]. Előfordulhat azonban, hogy pont ez a 6 év és az erőfölényes vállalkozások hozzáférés-adásra kötelezésének lehetőségét nagymértékben szűkítő 2005-ös Trinko döntés[7] az, amelynek fényében ma már más megítélés alá esne az akkori Microsoft ügy. Erre utalhat, hogy a protokoll-információk közzétételének nemrégiben 20 állam és számos versenytárs által felvetett 2012-ig tartó meghosszabbítását az Igazságügyi Minisztérium már nem tartja szükségesnek[8].
A szerző a Gazdasági Versenyhivatal Hálózatos Ágazatok Irodájának vizsgálója.
[1] 91/250/EEC számú tanácsi Irányelv a számítógépes programok jogi oltalmáról (OJ 1991 L 122 p.42).
[2] Lásd 1. lábjegyzet 456. bekezdés
[3] Lásd 1. lábjegyzet 643. bekezdés
[4] Case C-61/94 Bizottság v. Németország [1996] ECR I-3989, 52. bekezdés.
[5] http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=SPEECH/07/539&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en
[6] Az eljárásnak úgyszintén tárgya volt, hogy az eljárás alá vont feltételezhetően versenykorlátozó megállapodásokat íratott alá a számítógépeket összeszerelő gyártókkal és forgalmazókkal (a továbbiakban: eszközgyártók), akik a megállapodás alapján rá voltak kényszerítve arra, hogy az Internet Explorer böngészőt telepítsék a gépekre, sőt annak ikonját jelentessék meg a képernyőn. A versenytárs böngészők további ellehetetlenítésére szolgált az is, hogy a Microsoft vélhetően oly módon alakította át, illetve manipulálta a Windows operációs rendszer kommunikációs protokolljait, hogy az megnehezítette (például lelassította) a rivális szoftverek Internetről való letöltését. Ezt a vádat utóbb ejtették, azonban az előző kettő magatartás alapján az elsőfokon eljáró bíróság megállapította a Microsoft monopóliumát, illetve a Sherman Act 1. és 2. szakaszaiba ütköző monopolizációs szándékát a személyi számítógép operációs rendszereinek piacán, és ennek orvoslására a Microsoft feldarabolását írta elő, amelyben tehát elkülönültek volna az operációs rendszerhez és az egyéb szoftvertermékekhez kapcsolódó tevékenységi körök és üzletágak.
[7] Verizon v. Trinko, No. 02-682, 2004. január 13-án
[8] http://www.pcworld.com/article/id,139509-c,microsoftantitrustcase/article.html
