Első oldal
Faludi Gábor: Első oldal
Tanulmányok
Hajdú Dóra: A HADOPI első csapásai
Eszteri Dániel: Virtual Crime. Bűnözés egy alternatív valóságban
Joggyakorlat
Soós Andrea Klára: A hódmezővásárhelyi szégyenlista-ügy adatvédelmi jogi tanulságai
Konferencia Melléklet
Jeszenői Péter: Korszerű optikai előfizető hálózatok – Modern optical access system solutions
Pápai Zoltán: Innováció, beruházás és a hírközlési szektor szabályozása
Kis Gergely: Az állami beavatkozás szerepe az infokommunikációs infrastruktúra kialakításában
Mester Máté: Szélessáv-fejlesztés az Európai Unióban. Digitális Menetrend és egyéb bizottsági törekvések
Csömör Magdolna, Polyák Gábor: Az előfizetői hurok átengedéstől az NGA hozzáférésig vezető út
Hírek
A szerzői jogi törvény 1999. szeptember 1.-je óta tizenhétszer módosult (csak a rend kedvéért: 2001. évi XLVIII., LXXVII. tv.-ek, 2003. évi CII., CXXV. tv.-ek, 2004. évi LXIX. tv. 2005. évi XXVI., CVIII., CLXV. tv.-ek, 2006. évi CIX.tv., 2007. évi LXXXII. tv., 2008. évi CXII. tv., 2009. évi LVI. tv., 2010. évi LXXXII., CXLVIII., CLII, CLXXXV. tv.-ek, 2011. évi CLXXIII. tv).. Az alábbi sorok a 2012. január 1-jén hatályba lépő legutóbbi, jórészt a közös jogkezelési fejezetet érintő módosítások egyes elemeit mutatják be. A korábbi, sűrű változtatások egy része érdemi, uniós aktusokhoz, a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényhez, vagy a közigazgatási szervezet jelentősebb módosulásaihoz igazította a törvényt, de vannak köztük jelentéktelen, technikai kiigazítások is (pl. amelyik a munkanapban megadott határidőt naptári napban meghatározott határidővel váltja fel). Minden esetre már a változások száma is mutatja, hogy téves az az álláspont, hogy a szerzői jogi szabályok felett megállt volna az idő. Sőt, a szomszédos jogi védelmi idő felemeléséről (a védelmi idő irányelv módosításáról) szóló irányelv már napvilágot látott, hamarosan hozzá lehet kezdeni az újabb felülvizsgálathoz.
A haladásban az is megfigyelhető, hogy a hazai módosítások esetenként megelőzik az uniós jogi szabályozást. Ez elmondható például az árva művek felhasználása engedélyezésének rendjéről, amelyet uniós soft law-ra hivatkozva [a Bizottság 2006/585/EK ajánlása (2006. augusztus 24.) a kulturális anyagok digitalizálásáról és online hozzáférhetővé tételéről, valamint a digitális megőrzésről 6. (a) és© alpontja] vezetett be minden más tagállam előtt a magyar jogalkotó 2008-ban (az e tárgyról szóló irányelv jövőre várható), vagy a jelenlegi, a közös jogkezelés szabályait átszabó, az indokolásban szintén uniós soft law-ra és az Európai Parlament állásfoglalására is hivatkozó [az Európai Parlament 2007. március 13.-i állásfoglalása, és a Bizottság ajánlása (2005. május 18.) a jogszerű online zeneszolgáltatás érdekében a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről (2005/737/EK), az un. Online Ajánlás) módosításról, amely szintén nem várta be az előkészületben levő irányelvet.
Arra nem találunk magyarázatot, hogy az Szjt.-nek az Európai Unió jogának való megfelelésről szóló 113. §-ába miért nem került be az indokolás szerint igazodási pontnak tekintett uniós jogi háttér. Ha az árva mű engedélyezési rend bevezetése során lehetett a normában hivatkozni soft law-ra, akkor ez most miért maradt el? A törvényi hivatkozás elmaradásának talán az az oka, hogy az Európai Parlament egy 2008-as, a Bizottságot megfelelő jogalkotásra (irányelv) felhívó határozatában [P6_TA[2008)0462Az Európai Parlament 2008. szeptember 25-i jogalkotási állásfoglalása a szerzői és szomszédos jogok közös, határokon átnyúló kezeléséről a jogszerű online zeneszolgáltatás terén] kifejtette, hogy “ (…) a Bizottság jogalkotásra való hajlandóságának hiánya –, ami azt mutatja, hogy figyelmen kívül hagyta az Európai Parlament különböző állásfoglalásait – és azon szándéka, hogy az ágazatot ajánlások útján szabályozza, jogbizonytalanságot eredményezett mind a jogosultak, mind a felhasználók soraiban, különösen a műsorszolgáltatók körében(…)”. Ha a zenei repertoárok széttöredezését eredményező Online Ajánlást az Európai Parlament is jogbizonytalanságot keltő aktusnak tartja, akkor valóban nem helyes rá hivatkozni a törvényben. Ha hivatkozna rá a törvény, a bizottsági ajánlások ugyanúgy viselkednek, mint bármely kötelező jogi aktus: kikényszeríthető és lehet rá vonatkozóan kötelezettségszegési eljárást is indítani a tagállam ellen. De jelenthet-e ilyen körülmények között Online Ajánlás és az azt kritizáló Európai Parlamenti Állásfoglalás az indokolás szintjén megfelelő uniós jogi alapot egy átfogó újraszabályozásra?
A közös jogkezelésről és a páneurópai online zenei felhasználások engedélyezéséről szóló irányelv-tervezet minden bizonnyal elkészül a következő év tavaszára. Jobb lett volna a szabályozás újragondolását összekötni a látható, egybefoglalt uniós követelményekkel. Ha ugyanis az elkészülő irányelvhez majd egy-két éven belül hozzá kell igazítani a közös jogkezelés működési szabályait, az a legkevésbé sem fog hozzájárulni a stabil szabályozási környezet megteremtéséhez,a megnyugtató, átlátható, kiegyensúlyozott működéshez, ami pedig a szabályozás minden szinten hangsúlyozott célja lenne.
Nem létezik a közös jogkezelési szabályoknak nemzetközi szerzői jogi egyezményes legkisebb közös többszöröse. A világban igen különböző a közös jogkezelő szervezetek jogi formája, az engedélyezési jog gyakorlásához szükséges jogosulti felhatalmazás megszerzése és tartalma, a szervezet helyzete a piacon (faktikus, vagy jogi monopólium, vagy egyes tengeren túli államokban – szigorú korlátok között – versenyző vállalkozás), a tevékenység üzleti, vagy non-profit, ügynöki, vagy bizalmi vagyonkezelési jellege, a felhasználási engedélyek általános szerződési feltételeinek formája, elfogadása, vitatása, a jogosultak és a közös jogkezelő szervezetek jogviszonya.
Az uniós jogban sincs még egybefoglalt, egységes követelményrendszer. Szabályozási „töredékek”, egyes bizottsági, bírósági döntések foglalkoznak a közös jogkezelés egyes szempontjaival. Arra sem kapott még például senki egyértelmű és végleges uniós jogi választ, hogy megfelel-e az uniós jognak a közös jogkezelő szervezetek jogi monopolhelyzete. A szolgáltatási irányelv kiveszi a hatálya alól a jogi monopóliumokat, és noha több kötelezettségszegési eljárás indult emiatt [IP/08/1786 közlemény, ld. http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/08/1786&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en], egy sem vezetett még döntéshez.
A magyar jogalkotó ilyen körülmények között nyúlt hozzá a közös jogkezelés szabályaihoz. Az SZTNH által lefolytatott felügyeleti vizsgálatok azt igazolták, hogy nem működnek egységesen a közös jogkezelők. Ez a magasabb szinten egységesített szabályok kiváltó oka. Az eltérő gyakorlat azonban nem jelent valójában jogellenes működést, ha a hatályos, valóban nem túl részletes szerzői jogi, egyesületi jogi és kellően részletes számviteli szabályokat egyébként betartják a közös jogkezelők. Eltérő, hosszabb-rövidebb életű hagyományok, részletes, vagy hiányosabb nem kormányközi nemzetközi szervezeti szabályok, a mű- illetve teljesítmény típusok eltérései, az adott jogosulti csoport jogai közös kezelésének bevett, vagy szokatlan volta, a nemzetközi szerzői és szomszédos jogi háttér eltérő fejlődése is magyarázzák a különbségeket. A zeneszerzők már a XIX. század közepe óta „szokják” a közös joggyakorlást, többnyire belátták, hogy számos, és egyre több fajta lényeges felhasználás tipikusan, életszerűen nem engedélyezhető egyedileg. Emiatt elfogadják a közös jogkezelés „társasutazási”, átalány-jellegét, és az egész tevékenységet átható szolidaritást. Ettől elveiben és céljában teljesen különbözik a több államban egyaránt jelenlevő, nemzetközi zeneipari vállalkozásokat is átfogó hangfelvétel-előállítói közös jogkezelés, ahol – bizonyos felhasználások kivételével – teljesen „csereszabatos” az egyedi és a közös joggyakorlás. Ismét más a nálunk szakszervezeti keretek között kiépült előadóművészi közös joggyakorlás, amelynek a szomszédos jogi alapjai is csak fokozatosan és a világon nem azonos tempóban teremtődtek meg, emiatt a külföldi hasonló szervezetekkel kötendő kölcsönös képviseleti szerződések tartalma is másként alakulhat, mint a szerzői, zenei közös jogkezelésben. Megint csak más a helyzet az audiovizuális jogosultak körében, ahol például jogosult (filmrendező) és felhasználó (filmelőállító) egy szervezetben gyakorolják az őket közösen illető vagyoni jogokat, sőt olyan jogokat is, amelyeket az egyik jogosulti csoport gyakorol a másikkal szemben. A példák sora még folytatható.
Ilyen háttér előtt nem könnyű feladat a szükséges és arányos egységesség jogi kereteinek a meghatározása. Ha egy szabálycsoportnak csak néhány (kevesebb, mint tíz) címzettje van, és ezek a címzettek stratégiai jogalkotási partnerek, akkor kellő idő alatt, írásbeli, vagy szóbeli előkészítés mellett kiérlelhető egy mindenki számára elfogadható egységes, kellően részletes megoldás, és a kiérlelés folyamatába a „vevőket”, a lényeges felhasználókat ugyanúgy be lehet (kell) vonni.
A jelen esetben nem így történt a módosítás előkészítése (kivéve a jogi monopóliumot lazító, korábban már megtárgyalt szabályokat). Alig több mint egy munkanap állt rendelkezésre a véleményezésre. Ez egyébként azzal is jár, hogy a legszakszerűbb hozzáállással is csak hiányos észrevételeket lehet tenni. A módosító törvény iparjogvédelmi részei lényeges elemeinek korai előkészítése az érdekeltek bevonásával, kellő idő alatt történt. A szerzői jogi szabályokat bizonyára azért nem lehetett ugyanilyen időtartam alatt és nyilvánosság mellett megalkotni, illetve azért nem lehetett a módosítás elveiről véleményt cserélni, mert lassabban alakult ki a politikai döntés a szabályozás irányáról. Az indokolás több helyütt is helytállóan és megnyugtatóan érvelve leszögezi, hogy meg kell tartani a jogosultak önkéntességét és az önkormányzatiságot tükröző egyesületi (magánjogi) formát. Ennek kimondására nyilván azért van szükség, mert kifejeződhettek a politikai egyeztetések során olyan nézetek, amelyek szerint a szabályozási út végállomása egy összevont, állami tulajdonban levő közös jogkezelő ernyőszervezet lenne. Ez egyébként alkotmányos – vagy 2012-ben már alaptörvényi – keretek között nemigen képzelhető el.
A jogszabályt előkészítőknek úgy látszik, sikerült meggyőznie az ellenkező állásponton levőket arról, hogy téves az elképzelésük. Ezt megerősíthetem. Egy esetleges állami kézbe összpontosított közös jogkezelő szervezet, mint végállomás – eltekintve az alkotmányos aggályoktól – igencsak néptelen, sivár épület lenne. A mai közös jogkezelési pályaudvar sürgő-forgó forgalmát egy ilyen át nem gondolt intézkedés erősen csillapítaná. A magyar jogalkotás kezét ugyanis megkötik azok a nemzetközi, és uniós jogi szabályok, amelyek az önkéntességet, a közös jogkezelésből való kilépés lehetőségét engedik meg (ez alól csak a kötelező közös jogkezelés esetei jelentenek kivételt). A kilépés/önkéntes csatlakozás mindenekelőtt irányadó az internetes felhasználások engedélyezése körében, de például a műholdas sugárzásra, a nyilvános előadásra is kiterjed. Ez az önkéntesség a kulcsa a formálódó uniós, páneurópai online engedélyezési rendnek is. A hagyományos felhasználások egyre inkább összeolvadnak az internetes felhasználásokkal (lásd pl. a műsorszolgáltatáshoz kapcsolt kiegészítő digitális szolgáltatásokat). Ha nagyszámú bel- és külföldi jogosult úgy döntene csupán a példa kedvéért feltett, de meg nem engedett „államosítás” esetén, hogy bizonyos felhasználások (pl. online felhasználások) engedélyezéséhez szükséges jogait nem bízza az államosított közös jogkezelőre, az a kilépéssel érintett felhasználások területén (pl. a rádiós, televíziós műsorszolgáltatásban) vagy engedélyezési káoszhoz, vagy szerzői jogsértési perekhez (eltiltó ideiglenes intézkedésekhez), vagy a leszűkült repertoárra korlátozott, a közönséget, és a kulturális sokszínűséget károsító felhasználásokhoz vezetne.
A jogi monopólium lazítása terén egyeztetett megoldást választott a jogalkotó. 2012-től a 2008-as törvénymódosításra kidolgozott, de akkor félretett szabályok rajzolják meg a monopólium kereteit. A sajtó messzemenően félreérti a változásokat. A közös jogkezelő szervezetek a jogosultak irányában versenyezhetnek, ha a két/több szervezet mindegyike megfelel a nyilvántartásba vétel jelentősen szigorított kritériumainak, amelyek közül a megfelelő reprezentativitást, tehát a bel- és külföldi jogosultak létszám és forgalom tekintetében jelentős arányú képviseletét kell kiemelni. Ez a verseny nyilván a jogosultaknak nyújtott szolgáltatások minőségének és a kezelési költségnek a versenye lehet. A kettős/többes nyilvántartásba vétel nem veszélyeztetheti a közös jogkezelés hatékonyságát. Egy jogosult nem tartozhat egyszerre két/több közös jogkezelőhöz, hiszen a tagsági/megbízási kapcsolat továbbra is kizárólagos maradhat. Ha ez nem így lenne, az jogdíjfelosztási káoszt okozna. Ha több szervezet van nyilvántartásba véve, csak egyikük lehet felhatalmazva kiterjesztett közös jogkezelésre (megállapodás, vagy kijelölés alapján), és a felhasználó irányában sem versenyezhetnek, elsősorban a különböző repertoárjuk miatt, másodsorban azért, mert csak közösen megállapított jogdíjközlemény alapján csak egyikük léphet fel a felhasználóval szemben [87. § (4) bekezdés]. A kiterjesztettség „jogi monopolizálása” tehát szükség szerint megmarad. E nélkül engedélyezési káosz alakulhatna ki. Ugyanannál a felhasználónál (például rádiónál, vendéglőnél) több közös jogkezelő is felléphetne a jogdíjakért, hiszen az nem tudná előre meghatározni, milyen repertoárt fog használni. A megoldásba beletartozik az is, hogy a kilépési jogaikat gyakorló jogosultak személyesen, vagy képviselőik útján gyakorolják engedélyezési jogaikat, és a külföldi jogosultakat képviselő közös jogkezelő szervezeteket (értelemszerűen: letelepedés nélkül) semmi nem tiltja el a közvetlen joggyakorlástól. A bökkenő csak az lehet, hogy e jogosultak a belföldi, nyilvántartásba vett közös jogkezelő szervezetekhez képest minden nyilvántartásba vételi, felügyeleti, jogdíjközlemény jóváhagyási korlátozás nélkül képviselhetik repertoárjukat (bíróság előtti gyengébb perbeli jogállással).
Számottevő, és előzetesen meg nem tárgyalt újítása a törvénynek, hogy meghatározza a szociális-kulturális célú levonások mértékét, forrását, a levonásokra vonatkozó döntéshozatal és igazságügyi miniszteri jóváhagyás és e jóváhagyás közigazgatási előkészítése rendjét. Az Országgyűlés előtt a szabályok kiegészültek azzal, hogy kulturális támogatás csak a Nemzeti Kulturális Alap útján nyújtható. A jogdíjakból kulturális támogatásra levont összegeket a közös jogkezelő szervezet a Nemzeti Kulturális Alapnak szerződés alapján történő átadás útján használja fel.
E körben lett is bőven lett volna témája egy előzetes egyeztetésnek. Az az elv minden kétséget kizáróan helyes, hogy a közös jogkezelés célja a jogdíj gazdaságos, lehető legpontosabb, műhöz/teljesítményhez és jogosulthoz rendelt felosztása, és a támogatási célra (a törvény így hívja: jogosultak érdekében) történő felhasználás csak kiegészítő jellegű lehet. A támogatási célú felhasználás mértékének meghatározása azonban nem a törvényre, hanem csak a jogdíj címzettjeire, tehát a jogosultakra tartozik. A támogatási célú levonás olyan mértékű lehet, amilyen mértéket a kül- és belföldi jogosultak a megfelelő szerződésekben (tagsági megbízás, tagság nélküli megbízás, kölcsönös képviseleti szerződés) megengednek. A törvényalkotónak itt arra kellett volna szorítkoznia, hogy támogatási célú levonást csak jogosulti hozzájárulás alapján engedjen meg, és ezt a hozzájárulást a törvény a kiterjesztés alapján képviselt jogosultakra pótolja (ha e szolidaritási támogatások elvével egyetért), vagy megtiltsa a támogatási célú levonást olyan jogosult jogdíjából, aki ehhez közvetlenül, vagy az őt képviselő közös jogkezelő szervezet útján nem járult hozzá. Emellett még az is a törvény kétségkívül helyes szabálya, hogy a legfőbb szerv át nem ruházható hatáskörébe utalja a jogosultak érdekében történő felhasználásról a döntést. Álláspontom szerint azonban itt a határa az autonómiának, ennél mélyebb beavatkozás már az egyesületi és a jogosulti autonómia sérelmét eredményezi.
A támogatási célú felhasználás forrásainak kibővítése a fel nem oszthatónak minősített jogdíjak és a közös jogkezelésen kívüli bevételek bizonyos részével (25%) szintén megérdemelt volna egy alapos előzetes megbeszélést. Nem vitatva, hogy a törvény alkothat külön célra alkalmazható fogalmakat, a fel nem osztható jogdíj fogalma mégis aggályokat kelt. Fel nem osztható jogdíj ugyanis nincs. Van olyan jogdíj, amit nem lehet – rendszerint átmenetileg – műhöz/teljesítményhez rendelni. A forgalmi = felhasználási adatok alapján képzett felosztási algoritmus szerint a műre lebontott jogdíj már felosztott jogdíj. Van olyan mű/teljesítmény, amelyhez már jogdíj van rendelve, de amelyhez átmenetileg, pl. öröklés, vagy jogosulti vita miatt – nem lehet jogosultat rendelni. És végül van olyan, műhöz/teljesítményhez és jogosulthoz rendelt jogdíjösszeg, amelyet különböző okok miatt (pl. kifizetéshez szükséges adat, vagy nyilatkozat hiánya) nem lehet kifizetni. A jogosult jogdíjra való igénye az Szjt 3. § útján alkalmazandó Ptk elévülési szabályainak van alávetve. Az elévülési idő öt év, és az elévülés nyugodhat, vagy meg is szakadhat. Egy közös jogkezelő akkor és csak akkor jár el helyesen, ha legalább az elévülési időre rendelkezésre tartja a különböző okokból ki nem fizethető, már műhöz/teljesítményhez rendelt jogdíjakat.
Ha a közös jogkezelőtől az adott helyzetben általában elvárható intézkedések megtétele mellett az elévülési idő alatt nem lehet a jogdíjat kifizetni, a ki nem fizetett jogdíjakat szabályozott rendben (fokozatosan) visszahelyezi a felosztandó jogdíjak medencéjébe, vagy a kezelésiköltség-levonás csökkentésére használja fel, vagy – ha erről dönt erre vonatkozó belső szabályai szerint – a prudens gazdálkodás elveinek megfelelően tartalékolja. Ha ettől eltérő célra is fel lehet használni a felosztásra váró jogdíjakat (ún. függő számlás jogdíjakat), annak diszfunkcionális hatása van a közös jogkezelésre, arról nem beszélve, hogy egyes jogosulti körökben a kölcsönös képviseleti szerződések, vagy a nemzetközi szövetségek belső szabályai meg is tilthatják az ilyen felhasználást. Az pedig, hogy a fel nem oszthatónak minősített jogdíjakat egy év után (az Országgyűlés által, bizottsági javaslatra beiktatott módosítás) lehet a jogosultak érdekében (támogatásra) felhasználni, határtalanul felerősíti a diszfunkcionális hatást. A törvényt nehéz úgy érteni, hogy lerövidíti az elévülési időt, hiszen a jogosultak e szabálynak nem címzettjei. Egyébként egy ilyen rövid törvényi határidő – ha feltesszük, hogy kihat az elévülési időre – megütközést kelt, hiszen például Franciaországban 10 évig [Intellectual Property Code, Article L321-1, harmadik bekezdés] kell rendelkezésre tartani a felosztandó jogdíjakat.
Említést érdemel még a közigazgatási egyeztetés körében beiktatott két módosítás. A jogdíjközlemények csak a Központi Statisztikai Hivatal által az előző naptári évre megállapított fogyasztói árindexet meg nem haladó mértékű jogdíjemelést tartalmazhatnak [Szjt 92/H. § (1) bekezdés] egy különleges esettől eltekintve. A jogdíjközleményeket azonban szeptember 1-ig kell benyújtani. Hogyan lehet szakszerűen, vagy egyáltalán megállapítani és a legfontosabb felhasználókkal /érdekképviseleti szervekkel meg is tárgyalni a következő évi jogdíjközleményekben alkalmazható jogdíjmértékeket a teljes naptári évre irányadó, a jogdíjközlemény benyújtásakor még nem ismerhető fogyasztói árindexhez viszonyítva? Annak részleteibe most ne is menjünk bele, hogy vajon hogyan egyeztethető össze ez az ármaximálás a szerzői jogi jogosultságok magánjogi jellegével.
A módosító törvény hatályon kívül helyezi azt a szabályt, amely szerint az iskolai táncmulatság nem minősül oktatási célú előadásnak. Ez másfelől azt kell, hogy jelentse, hogy az iskolai táncmulatságnak illeszkednie kell az adott oktatási intézmény tanmenetéhez, tantervéhez, legyen az a Nemzeti Alaptantervben, vagy más forrásban meghatározva. Ha ez a feltétel hiányzik, akkor továbbra sem lehet a táncmulatság oktatási célját igazolni. Azt minden további nélkül belátjuk, hogy bizonyos iskolai zenés mulatságok a közösségépítés részei, és van (lehet) pedagógiai indokuk. Abban is biztosak vagyunk azonban, hogy ez nem igaz általában az iskolai (benne felsőoktatási) keretek között szervezett minden mulatságra. Ha a táncmulatságon az oktatási intézményhez tartozókon kívül más is részt vehet, ha belépődíjat szednek, ha a közreműködők díjazás fejében nyújtanak szolgáltatást, a táncmulatság továbbra sem minősül szabad felhasználásnak. Szemmel láthatólag hiányzik a javaslat szakszerű előkészítése.
A módosító törvény, és a felhatalmazása alapján alkotandó, a kézirat lezárásakor még nem elérhető, a közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vételéről és felügyeletéről szóló rendeletek értelmezése, alkalmazása egyeztető megbeszéléseket igényel. Remélhetőleg ezekre sor fog kerülni, és ez elő fogja segíteni a jogalkotói célok elérését a jogszabály címzettjei önkormányzatiságának, autonómiájának, szakértelmének megfelelő figyelembe vétele mellett.
Faludi Gábor
Az említett civil szervezet az adatvédelmi törvény rendelkezéseire hivatkozva szerette volna megismerni a projekt megvalósíthatóságával kapcsolatos információkat. A DDRFÜ döntés-előkészítési csoportvezetője válaszlevelében a kérelmet elutasította, mivel álláspontja szerint a megvalósíthatósági tanulmány teljes egészében üzleti titkokat tartalmaz, melynek tartalmát csak a projektgazda hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni. A szervezet ezt követően az adatvédelmi biztoshoz fordult. Álláspontja szerint a Ptk. 81.§ (3) bekezdése alapján a DDRFÜ-nek, mint közfeladatot ellátó szervnek meg kellett volna határoznia, hogy melyek azok az adatok, amelyek az üzleti tevékenység végzése szempontjából továbbra is védelemben kell, hogy részesüljenek, annak érdekében, hogy megfelelően érvényesüljön az üzleti titok, mint magánérdek védelme és a közérdekű adatok nyilvánossága közötti arányosság. A törvény szerint ugyanis nem csak a hazai forrásokkal, hanem az európai közösségi támogatások felhasználásával kapcsolatos adatok sem minősülhetnek üzleti titoknak.
Az ombudsmani eljárásnak köszönhetően, térítés ellenében a kérelmező hozzájutott a megvalósíthatósági tanulmány egyes fejezeteihez (összességében a tanulmány kevesebb mint a feléhez), de ezek megismerése után arra a következtetésre jutott, hogy nagy valószínűséggel vannak még olyan részei a tanulmánynak, amelyeket a DDRFÜ-nek ki kellett volna adnia. Ezt követően a DDRFÜ ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy a pályázó hibája miatt végül nem került sor a támogatási szerződés megkötésére, ezért az eljárás okafogyottá vált.
Az adatvédelmi biztos az eljárás lezárásra vonatkozó kérésnek nem tett eleget, és végül 2011. szeptember közepén (tehát több mint 1 év elteltével) fejezte be a vizsgálatot. Ennek keretében ismételten felhívta a DDRFÜ figyelmét arra, hogy a megvalósíthatósági tanulmány tartalma közérdekű adatnak minősül, és a közérdekű adatokat – a törvény 2.§ 4. pontja és 19.§-a alapján, illetve a törvényben megállapított kivételekkel – mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Ez a rendelkezés kiterjed valamennyi, a közfeladatot ellátó szerv kezelésébe került adatra, függetlenül attól, hogy közpénz felhasználására ténylegesen sor került-e a konkrét esetben. Hangsúlyozta továbbá, hogy az adatok minősítésének és kiadhatóságának az eldöntése mindig az adatkezelő feladata, de a Ptk. alapján a kedvezményezett is köteles lett volna tájékoztatást adni a tanulmányban szereplő közérdekű (illetve közérdekből nyilvános) adatokról, hiszen közfeladatot ellátó szervvel lépett jogviszonyba.
Ez utóbbival kapcsolatban azonban sokkal praktikusabb megoldás, ha elsősorban a közfeladatot ellátó szervtől várjuk el a nyilvánosság biztosítását. A beruházók részéről a félelem érthető egyrészt amiatt, hogy az uniós források felhasználására vonatkozó szigorú szabályok miatt bármilyen időbeli csúszás megakadályozhatja az adott projekt megvalósítását, másrészt jól látható, hogy a közreműködő szervezetek számára sem egyértelmű, hogy a pályázati dokumentáció mely része tekinthető egyértelműen üzleti titoknak. Az említett ombudsmani állásfoglalás sem ad egyértelmű választ az utóbbi kérdésre, ezért nagy szükség lenne egy olyan bírósági eljárásra, amelynek eredményeként – hosszú évekkel az uniós fejlesztési pénzek megnyílása után – végre tisztább képet kaphatnánk a pályázati dokumentációk hozzáférhetőségéről. (Pánovics Attila, PTE ÁJK)A Carrier IQ szoftvert 150 millió amerikai okostelefonra telepítették előre az ügyfelek adatainak gyűjtésére és továbbítására, tudtuk vagy hozzájárulásuk nélkül. A hétköznapi felhasználók elől jól elrejtett program figyelemmel kísérte a készülékek földrajzi pozícióját, a billentyűleütéseket, az SMS és email forgalmat, és az internetezést is, segítségével akár hozzáférhettek azonosítókhoz és jelszavakhoz, PayPal átutalások adataihoz is. Az ügyben az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága is vizsgálatot indított, mivel érintettek a Carrier IQ fejlesztői, a szolgáltatók nagy többsége és a készülékgyártók is tudhattak róla. A szoftvert egy HTC mobilon fedezték fel, de megtalálható Nokia, Samsung, Blackberry és iPhone készülékeken is. A vizsgálatot egyszerűsíti, hogy néhány szolgáltató már elismerte, hogy élt a Carrier IQ által nyújtott lehetőségekkel, a magyarázatuk szerint kizárólag a készülékhardver és a hálózati teljesítmény monitorozására használták a programot és egyáltalán nem figyelték a személyes adatokat. A HTC azzal védekezik, hogy az AT&T, T-Mobile és a Sprint mobilszolgáltatók bizonyos gyártókat szerződésben köteleztek arra, hogy telepítsék az alkalmazást, az első vizsgálatok alapján a HTC mellett a Samsung, és lehetséges, hogy a Motorola is elfogadta ezt. A Nokia és a RIM viszont tagadja, hogy engedélyezték vagy azt telepítették volna. Kérdéses azonban, hogy miként tagadhatták meg a kérést, illetve a szolgáltatók hogyan tehették meg, hogy a gyártó tudta nélkül utólag mégis felkerült a szoftver. (hwsw.hu)Hamarosan az angol helyett a kínai lehet az internet domináns nyelve – véli a Zürichi Egyetem kutatója. A legújabb becslések szerint az angolul beszélő felhasználók száma eléri az 536 milliót, míg 509 millió olyan internetező van, aki beszél vagy olvas kínaiul, de ez a szám nagy valószínűséggel emelkedni fog. Ennek okaként Martin Luginbühl kiemelte, hogy az angol nyelvet beszélő országokban gyakorlatilag a lakosság jelentős része már rendelkezik internet hozzáféréssel, viszont Kínáról még közel sem mondható el. Bár az angol a második világháború óta globális nyelvvé vált, az 1990-es évek közepén az oldalak több, mint 80 százaléka angolul jelent meg, de mára ez a szám körülbelül 40 százaléka csökkent. (sg.hu)Csungcsingben, a délnyugat kínai nagyvárosban a világ legnagyobb megfigyelő rendszerét kezdték el kiépíteni, amelynek eredményeképp több mint 500 ezer kamera pásztázza majd az utcákat. 2010-ben 10 millió, idén több mint 12 millió új kamerát telepítettek Kínában, míg az Egyesült Államokban csak 3,5 milliót. Szakértők szerint Kína nem tartja komoly fenyegetésnek a külső veszélyforrásokat, és sokkal jobban aggódik a belső helyzet miatt. A kommunista párt az arab tavasz tovaterjedésétől tartva szigorított az ellenőrzésen, ugyanis ha a gazdasági növekedés lassul, a felszínre törhetnek a nagy és etnikailag megosztott népességgel járó problémák. A megnövekedett biztonsági ellenőrzésre a kormány félelme mellett a bűncselekmények számának jelentős növekedése is okot adott. (sg.hu)2012. január 1-én lép hatályba a szellemi tulajdonra vonatkozó – főleg a közös jogkezeléssel és az iparjogvédelmi jogszabályokkal kapcsolatos – egyes törvények módosításáról szóló törvénycsomag. A decemberben elfogadott változtatások célja többek között átláthatóbbá tenni a szerzői jogi közös jogkezelés gazdasági és struktúrális rendszerét, működését és annak felügyeleti rendjét. Az eddigi törvényi monopólium helyett versenyhelyzetet teremt az azonos alkotói műfaj közös jogkezelését ellátó szervezetek között, korlátozza a jogosultaknak járó jogdíjakból történő levonásokat és megteremti a szociális-kulturális célú felhasználás kormányzati kontrollját. A jobb átláthatóság érdekében a közös jogkezelők honlapjukon, és a felügyeletüket végző Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala oldalán is közzéteszik a közhiteles nyilvántartásaikat. Az új szabályozás elősegíti az árva műnek minősülő előadóművészi teljesítmények felhasználását, pontosítja a műholdas műsorsugárzás fogalmát, valamint a követő joggal és a fizető köztulajdonnal kapcsolatos rendelkezéseket. Egyszerűsíti továbbá a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői eljárását is, illetve megalapozza a Hivatal új hatásköreit a kutatás-fejlesztési tevékenységek minősítése terén. A módosítás ezen kívül lehetőséget teremt az angol nyelven megadott európai szabadalmak jogosultjai számára, hogy a szabadalom teljes szövegét magyar nyelven nyújtsák be, így bizonyítási terhektől szabaduljanak meg. (kormany.hu)
Az Apple súlyos vereséget szenvedett a Motorollával szemben Mannheimben, ahol a bíróság első fokon szabadalombitorlás vádjában bűnösnek találta, így több termékét kitilthatják Németországból. Az áprilisban indult perben december 9-én született döntés a kérdéses, európai bejegyzésű csomagkapcsolt adatátviteli szabadalommal kapcsolatban, amely a GPRS óta az összes mobilos adatátviteli szabvány része. Bár a Motorolának kötelessége FRAND (fair, reasonable and non-discrimative) alapon licencelni kártérítés fejében azt minden jelentkező felé, azonban az ítélet alapján nem köteles az Applenek azt megadni, mivel az a szabadalom jogszerűségét a müncheni bíróság előtt megtámadta, és a licensz díjat sem volt hajlandó visszamenőleg megfizetni. Az ügyben további meghallgatások és fellebbezések várhatóak, de a most meghozott ítéletre hivatkozva a Motorola kérhet tiltóhatározatot az Apple 3G-modult tartalmazó eszközeivel (az összes iPhone és mindkét generációs iPad 3G) szemben, így a Motorola elérheti az említett Apple termékek kitiltását Németországból. Ha a Motorola él a lehetőséggel, akkor százmillió eurót kell letétbe helyezzen arra az esetre, ha a végleges bírósági döntés mégis az Apple-nek ad igazat, és a meghiúsult eladásokból származó kárt meg kell térítse. (hwsw.hu)
Beérkeztek a jelentkezések a 900 MHz-es frekvenciasáv árverésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. A Telenor Magyarország Zrt; RCS&RDS S.A.; Vodafone Magyarország Zrt.; Magyar Telekom Nyrt.; és a Viettel Group mellett a Magyar Posta Zrt. – Magyar Fejlesztési Bank Invest Zrt. – Magyar Villamosművek Zrt. együttesen indult a tenderen. A konzorcium azzal számol, hogy sikerük esetén főként adatátviteli szolgáltatást nyújtanának és 2017-re előfizetőszámban 11 százalékos piaci részesedést szereznek, bevételük azonban piaci súlyukhoz képest arányaiban jóval nagyobb lehet.A Magyar Posta mindent megtesz, hogy a 2013-as postai liberalizáció után is sikeres és nyereséges vállalat maradjon, ezért a körülbelül 500 alkalmas postahelye szolgálná ki az új frekvencián történő üzemelést, az MVM és az MFB pedig forrást biztosítana a fejlesztésekhez. Szakemberek szerint a cégnek a következő öt évben 80−115 milliárd forintnyi befektetést kellene végrehajtania. (Napi Gazdaság)
Budapesten lehet az európai uniós szabadalmi bírók képzésének központja, ha az európai egységes szabadalmi rendszert létrehozó jogszabálycsomagról megegyeznek. A magyar uniós elnökség alatt kidolgozott rendszer új bírósági működési elvében gyakorlatilag megszületett a megállapodás, a jóváhagyásához már csak azt kell eldönteni, hol legyen a bíráskodási rendszerhez tartozó intézetek székhelye, és ezeket milyen forrásból finanszírozzák. Az Európai Szabadalmi Hivatal jelenlegi központja München, valamint Párizs és London verseng azért, hogy a szabadalmi bíróság központi divíziójának székhelye lehessen, és az úgynevezett vitarendezési központ helye is kérdéses. Ha megállapodás születik már 2013-ban kiadhatják a jelenleginél jóval olcsóbb első európai szabadalmakat. (SG.hu)
Az Európai Bizottság eljárást indít az adatvédelmi biztos elmozdítása miatt az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös fellépése nyomán. Viviane Reding levelében kiemeli: az a követelmény, hogy a tagállami felügyelő hatóságok teljes függetlenségben lássák el feladataikat, lényegi összetevője a személyes adatok védelmének. A Bizottság a következőkben információkat szerez majd be a magyar kormánytól, amelynek valahogy meg kell indokolnia, hogy miért szüntette meg jogutód nélkül a parlament adatvédelmi biztosának intézményét.(TASZ.hu)
Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság megállapította, hogy a Facebook nyilvánossá tett olyan információkat, amiket a felhasználók rejtve akartak tartani, ezért a következő húsz évben egy független auditor cég kétévente megvizsgálja a Facebook adatkezelési gyakorlatát. A Bizottság nem talált szándékos törvénysértést, de ha a Facebook a jövőben is félrevezeti a felhasználókat, akkor az esetenként kiszabható bírság napi 16 000 dollár lesz. Döntésében rámutat, hogy a világszerte 800 millió felhasználóval rendelkező, jövőre a tőzsdére is belépő Facebook esetenként hirdetőknek is elérhetővé tett olyan információkat, amikkel azonosítani lehetett az adott hirdetésre rákattintó felhasználókat, és a felhasználók adatait megosztotta külső fejlesztőkkel is. Mark Zuckerberg, elismerte, hogy sokszor hibáztak, de a vizsgálatban feltárt problémák közül sokat maguktól megoldottak, és a felhasználók kezébe olyan eszközöket adtak, amikkel szabályozni tudták, hogy mely tartalmakat kivel osztják meg. Viviane Reding, az Európai Unió igazságügyi biztosa ezzel egyidőben azt javasolta, hogy a közösségi szolgáltatásokra is terjesszenek ki egységes adatkezelési szabályozást. (index.hu)
