11. szám, 2006. február

Az Európai Unió televíziós irányelvének régóta napirenden lévő módosítása döntő szakaszba jutott, legalábbis erről tanúskodik az Európai Bizottságnak a tárgyban 2005. december 15-én nyilvánosságra hozott javaslata.

Visszaidézve az Európai Parlament és az Európai Tanács által 1989-ben kiadott 89/552/EGK irányelvet, abban a hivatalos elnevezés szerint a tagállamok televíziós műsorszolgáltatási tevékenységekre vonatkozó egyes törvényi, rendeleti, közigazgatási rendelkezéseinek összehangolásáról van szó, ami azt érzékelteti – bármennyire is nyakatekert az elnevezés –, hogy távolról sem a televíziózás egészét, hanem csak annak egyes elveit és területeit érinti a közösségi szabályozás. A nevezett televíziós irányelvet a Parlament és a Tanács az 1997-ben kiadott 97/36/EK irányelvvel módosította és/vagy kiegészítette ugyan, egyrészt pontosítva és újraértelmezve egyes fogalmakat, másrészt némileg kiterjesztve a szabályozás hatókörét, de továbbra is önmérsékletet gyakorolt, megmaradva a szabályozás egyfajta minimumánál, ami – de nem több – kötelező a tagállamok részére.

A hosszas előkészítés után a Bizottság által előterjesztett mostani módosítási javaslat szintén ezen a pályán halad, amit a magam részéről helyénvalónak is tartok. Ugyanakkor az infokommunikációs technológiákban az elmúlt években bekövetkezett forradalmi változások, s az ennek következtében változóban lévő televíziózás most már elodázhatatlanná teszi, mondhatni kikényszeríti a fogalmi tisztázást, s ezen túlmenően újra kell gondolni a szabályozás tárgykörét is.

Kezdve az utóbbival azt mondhatjuk, hogy a javaslat koncepcionális változásokat tükröz: a 89/552/EGK televíziós irányelvet módosító, az Európai Parlament és a Tanács által kiadandó irányelv legelső rendelkezése [1. cikk (1)] már az irányelv címét is megváltoztatja, az abban szereplő televison broadcasting services kifejezést az audiovisual media services kifejezéssel cseréli föl, s a televíziós műsorszolgáltatások helyett immár az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó egyes törvényi, rendeleti, közigazgatási rendelkezéseinek összehangolását tűzi ki célul az irányelv. Egyúttal az irányelv „beceneve” is változnék: míg az eredetit kimondhatatlan neve helyett csak televíziós irányelvként emlegették, a módosított majd az audiovizuális média szolgáltatások névre fog hallgatni.

A magamfajta nem gyanútlan olvasó, aki már átrágta magát a preambulum és az indoklás műfaját elegyítő, a módosítási javaslat elé szerkesztett, 47 számozott szakasznyi magyarázó szövegen, ekkor találkozik végre úgymond hivatalosan azzal a meghatározással, amit a bevezető (16) szakaszában ugyan már lényegében olvasott, de akkor még átsiklott rajta: az audiovizuális média szolgáltatások fogalma azokat a mozgókép (moving images) szolgáltatásokat is magába foglalja, amelyeket hanghatás nem kísér [1. cikk (2) (a)]. Miután szerintem elvi kérdés még a jogalkotásban is, hogy az egyes jogszabályokban meghatározott fogalmak ne jelentsenek mást, mint amit a maguk köznapi jelentése hordoz – amennyiben persze az audiovizuális szót egyáltalán köznapinak lehet tekinteni – tanácstalanul állok e javaslat előtt. Szerény megítélésem szerint a video services (videó-szolgáltatások) kifejezéssel helyettesítve az inkriminált szóösszetételt is használható fogalomhoz jutnánk (hadd utaljak arra, hogy a médiagazdaságtani szakirodalom a video economics kifejezést a kilencvenes évek eleje óta használja), ráadásul képzavar mentesen!

Fontos eleme az audiovizuális média szolgáltatásoknak, hogy azokat nagyközönség számára nyújtják valamely elektronikus hírközlő hálózaton, ahol ez utóbbi fogalmát az elektronikus hírközlésre vonatkozó 2002/21/EK keretirányelvből veszi át a javaslat. Ez a megoldás technológiai oldalról valóban semleges, hisz nincs tekintettel arra, hogy miként nyújtják az audiovizuális média szolgáltatásokat.

A javaslat bevezeti a médiaszolgáltató (media service provider) fogalmát: ő az a természetes vagy jogi személy, aki a felelősséget viseli az audiovizuális média szolgáltatás keretében elérhető tartalmakért és egyúttal meghatározza, hogy miként szerveződik, működik maga a szolgáltatás. Az előbbi átfogó kategórián belül a televízió műsorszolgáltatás úgynevezett lineáris audiovizuális média szolgáltatás, amelynek során maga a műsorszolgáltató határozza meg, mikor adnak egy meghatározott műsorszámot, és ő határoz a műsorszerkezetről, azaz az egyes műsorszámok műsorrá való összefűzéséről. Az összes többi audiovizuális média szolgáltatás ennek komplementere, úgynevezett nem-lineáris szolgáltatás: az ezt igénybe vevő felhasználó maga határozza meg, hogy egy konkrét műsorszám mikor jusson el hozzá abból a választékból, s ez az elhatárolás is munkaképesnek, logikusnak tűnik.

A nem-lineárisnak nevezett audiovizuális média szolgáltatások jelenleg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások csoportjába tartoznak, azok egy részét képezik, és az elektronikus kereskedelemre vonatkozó 2000/31/EK irányelv vonatkozik rájuk. Az audiovizuális média szolgáltatások meghatározásával lehetővé válik egy egységes reklámszabályozás is: az audiovizuális kereskedelmi kommunikáció fogalma egyaránt átfogja a lineáris és a nem lineáris média szolgáltatások során nyújtott reklámozást, és minden olyan kvalitatív szabályt, amit a 89/552/EGK irányelv és ennek 1997-ben hozott módosítása a televíziós reklámra tartalmazott, kiterjeszt az audiovizuális média szolgáltatások egészére (3g cikk).

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami talán a legnagyobb vitát fogja kiváltani, ha nem is a tudományos közleményekben, de a médiában feltétlenül, s ez a televíziós reklám mennyiségi korlátainak enyhítése, a műsorszám-megszakító reklámok lehetőségének kiterjesztése, és a termékelhelyezés de facto tiltásának hatályon kívül helyezése. Annak, hogy a reklám mennyisége a napi műsoridő 15%-át nem haladhatta meg, gyakorlati jelentősége eddig sem volt – az igazi radikalizmust az óránkénti 12 perc reklámkorlát eltörlése jelentette volna, ezt viszont a Bizottság, úgy tűnik, nem merte felvállalni. A javaslat szerint a műsorszám-megszakítás kötöttségei enyhülnek, és a termékelhelyezés eddig üldözött gyakorlata is polgárjogot nyer: ez a sok oldalról szorongatott „ingyenes”, elsősorban a reklám- és szponzorálási bevételekből élő televíziók megsegítése, aminek persze nézői oldalon ára van. Az ismert mondás szerint „nincs ingyen ebéd”, s ez immár a televíziózásban is jobban érvényesül az eddigieknél: ez van, de azért szeretni nem kell.

Gálik Mihály

A tárcák többsége még nem tett eleget az elektronikus nyilvánosságot biztosító törvény előírásainak, amelynek legtöbb rendelkezése 2006. január 1-én hatályba lépett. Az Országgyűlés még 2005. július 4-ei ülésnapján fogadta el az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvényt. Az Európai Unió által is üdvözölt új szabályozás lényegesen megkönnyíti a közérdekű adatokhoz való hozzáférést a világhálón, egyben szélesíti az igénylés nélkül hozzáférhető adatok körét, és meghatározza a közfeladatot ellátó szervek rendszeres közzétételi kötelezettségét. PÉTERFALVI ATTILA adatvédelmi biztos szerint azonban a jogalkotó nem adott elegendő időt a végrehajtásra. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala már a jogszabály előkészítése során hangot adott ez irányú aggodalmának. Tovább ront a helyzeten, hogy a végrehajtási rendeletek egy része – így a közzétételi mintát tartalmazó IHM-rendelet és a központi jegyzék adattartalmára vonatkozó kormányrendelet – csak december végén született meg, míg egy, a végrehajtáshoz ugyancsak szükséges MEH-IM rendelet még mindig hiányzik. (Index, JogiFórum.hu)

Az NHH elektronikus aláírás felhasználásáról szóló éves monitoring felmérése átfogó képet ad az elektronikus aláírási piac változásairól. A tanulmányok az elektronikus aláírás ismertségére, felhasználására vonatkozó adatokat, illetve a felhasználással kapcsolatos részletes ismereteket tartalmazzák. A kutatások lakossági és vállalati felmérés eredményei, illetve a hitelesítés-szolgáltatóktól, tanúsító szervezetektől beérkezett információk az elektronikus aláírással kapcsolatos piac kiegyensúlyozott fejlődését tükrözik, s a keresleti és kínálati oldal egyidejű előrelépéseit mutatják be.

Napi 2 millió eurós büntetéssel fenyegeti a Microsoftot az Európai Unió. Az Európai Bizottság versenyügyi biztosa közölte: az amerikai szoftvergyártó cég nem hajtotta végre az unió 2004 évi trösztellenes döntésében foglaltakat, vagyis nem osztotta meg riválisaival azokat az információkat, amely lehetővé teszik számukra a Windows operációs rendszer használatát. A vállalatnak öt hete van az ellenvélemény kifejtésére. Az EU tavaly piaci monopolhelyzetre való törekvés miatt 497 millió eurós pénzbüntetésre kötelezte a Microsoftot. E döntés ellen a Microsoft fellebbezett. (JogiFórum.hu)

Lamperth Mónika belügyminiszter, a VII., a XIII. és a XVIII. kerület polgármestere, valamint a Pannon GSM kapta idén a magánszféra megsértéséért járó Nagy Testvér díjat. A Technika az Emberért Alapítvány (TEA) által létrehozott, idén ötödik alkalommal kiosztott (negatív) elismerést a figyelőkamerák telepítése és támogatása miatt ítélte a belügyminiszternek és a három kerületvezetőnek az öttagú zsűri, míg a mobiltársaság a cégek alkalmazottainak mozgás-figyelését lehetővé tevő flottakövető szolgáltatásával érdemelte ki a címet. Az elismeréssel járó, a szervezők által összeapplikált, emberfejet taposó csizmát ábrázoló trófeát a díjazottak – a korábbi évekhez hasonlóan – nem vették át. (JogiFórum.hu)

Idén már nem utólag kell megtudniuk az adósoknak, hogy joggal vagy jogtalanul, de szerepelnek a bankok feketelistáján. A lakossági eladósodottság növekedésével párhuzamosan egyre többen kerülnek fel a rossz adósok feketelistájára, hivatalos nevén a bankközi adós- és hitelinformációs rendszerbe. Ezzel együtt egyre nőtt a panaszosok száma is, akik tévesen vagy hibás adatokkal kerültek be a rendszerbe. A kormányzat tavaly rászánta magát a feketelistára vonatkozó szabályozás kiigazítására, amit az Országgyűlés december 19-i ülésnapján el is fogadott. Az alapvetően fogyasztóvédelmi indíttatású törvény január elsején lépett életbe. A jogszabály-módosítás egyik legfőbb erénye, hogy a korábbinál szélesebb körű tájékoztatási kötelezettséget ró a bankokra: még a hitelszerződés megkötése előtt írásban kötelesek tájékoztatni az adóst esetleges mulasztásának következményeiről, s harminc nappal a listára kerülés előtt is figyelmeztetni kell a nem fizető ügyfelet. Emellett ha valaki úgy gondolja, indokolatlanul került fel a listára, kifogással élhet a hitelintézetnél vagy a BISZ-nél. A panaszt tizenöt napon belül ki kell vizsgálni, és amennyiben a beadványnak helyt adnak, két napon belül törölni kell az adatokat a listáról. Elutasítás esetén az ügyfél bírósági pert indíthat. “A január elsején életbe lépő törvénymódosítás nagyon alapos és világos, csak az a baj, hogy alig hagytak nekünk időt a felkészülésre” – mondta a Magyar Hírlapnak RÁCZ LAJOS a bankközi adós- és hitelinformációs rendszert működtető BISZ Rt. vezérigazgatója. (JogiFórum.hu)

Az Európai Bizottság “Róma I” néven nyilvánosságra hozta azt a jogszabálytervezetét, melyben a szerződésekből fakadó kötelmekre vonatkozó rendelkezések között meghatározásra kerülnek az internetes fogyasztói szerződésekre alkalmazandó jog szabályai is. A tervezet szerint abban az esetben, ha egy szolgáltató internetes oldalon fellelhető ajánlata az ún. B2C viszonyok keretében (Business to Consumer, azaz olyan szerződések, melyekben az egyik fél fogyasztónak minősül) nem határozza meg az alkalmazandó jogot, akkor a létrejött szerződésre automatikusan a fogyasztó lakóhelyének joga lesz alkalmazandó. E szabály azonban csak akkor érvényesül majd, ha a szolgáltatás abba a tagállamba irányul, ahol a fogyasztó lakik és a szerződés ún. távollévők között megkötött szerződésnek minősül. Nem lesz tehát automatikusan irányadó a fogyasztó lakóhelyének joga akkor, ha a szerződés tényleges megkötésére például csak a szolgáltató helyi képviseleténél kerülhet sor. A szolgáltatók számára az esetleges visszaélésekkel szemben törvényi biztosítékot jelent, hogy a jövőben megilleti őket a fogyasztók által, azok lakhelyét illetően szolgáltatott információ ellenőrzésének joga. A szolgáltatók egymás közötti (közkeletűen: B2B, azaz Business to Business) kapcsolataiban természetesen továbbra is megilleti a feleket a szabad jogválasztás joga, amit a Bizottság jogszabálytervezete azáltal is megerősít, hogy lehetővé teszi a nem-állami jog (például az UNCITRAL által kidolgozott 1996-os elektronikus kereskedelmi modell-egyezmény) kikötését is. (JogiFórum.hu)

Az ENSZ megkezdte a tuniszi csúcsértekezleten tervbe vett Internetirányító Fórum (IGF) felállításának megszervezését, amelynek struktúrájáról először februárban döntenek majd. Az ENSZ fellépésének előzménye, hogy több, többségében fejlődő ország jó ideje kifogásolja, hogy az amerikai kormány befolyása alatt álló ICANN dönt a világhálót érintő alapvető kérdésekről. Ezért az ENSZ 2003-ban egy munkacsoportot hozott létre azzal a céllal, hogy dolgozza ki, miként lehetne nemzetközi tulajdonba venni a világhálóval kapcsolatos döntések meghozatalát, ám az USA hallani sem akart a felvetett javaslatok egyikéről sem. Végül a tuniszi csúcson kirakat-megegyezés született: az ICANN jogköre csorbítatlan maradt, de a tagországok döntöttek egy nemzetközi tanácsadó fórum felállításáról. Ez lett az IGF, amelynek súlyát erősen csökkenti, hogy – egyelőre legalábbis – nem lesz hatásköre arra, hogy határozatait a gyakorlatban érvényesíthesse, bennfentesek szerint azonban így is komoly beleszólása lesz majd a világhálóval kapcsolatos globális döntésekbe. Az IGF-fel kapcsolatos februári konzultációs ülésre az ENSZ minden érdekelt szervezet megjelenésére számít. Ehhez egy megfelelő, az ENSZ honlapjáról letölthető formanyomtatvány kitöltése szükséges, amelyet legkésőbb február 11-ig kell eljuttatni a világszervezethez. Magára az ülésre február 16-17-én kerül majd sor Genfben. Az IGF jövője Magyarország számára különösen fontos, mivel tavaly december elején KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter a KOFI ANNAN ENSZ-főtitkárhoz eljuttatott hivatalos nyilatkozatban tett javaslatot a szervezet leendő állandó székhelyének Magyarországon történő felállítására. (IT News, PrímOnline)

Már 2009-ben leáll az analóg földfelszíni műsorszórás az Egyesült Államokban. A rendelkezést tartalmazó törvénycsomagot hajszál híján elutasította a szenátus, A PírmOnline tudósítása szerint az 50-50 százalékos állást eldöntendő DICK CHENEY alelnök személyesen utazott haza egy közel-keleti körútjáról. A kábeles és műholdas műsorterjesztés esetében az átállás néhány évvel tovább húzódik. Az amerikai döntés közvetlenül érintheti az európai piacot is, mivel a növekvő amerikai értékesítések miatt a készülékek ára várhatóan tovább esik. (PrímOnline)

New York állam főügyésze eljárást indított a legnagyobb zenekiadók ellen annak megállapítására, hogy az online letöltésre kínált zeneművek árával kapcsolatban nem sérülnek-e egyes ármeghatározásra vonatkozó versenyjogi szabályok. ELIOT SPITZER azt vizsgálja, hogy a Warner Music, a Sony BMG, az EMI és a Universal Music a zeneművek nagykereskedelmi árának meghatásával korlátozzák-e gazdasági versenyt az általuk megjelentetett, online hozzáférhető zeneszámok ellenértékének megállapításakor. Az eljárás az Apple kezdeményezésére indult: 2005 szeptemberében az iTunes szolgáltatást működtető cég vezérigazgatója azzal vádolta a nagy zenekiadó vállalatokat, hogy azok a népszerű letöltő-szoftver kínálatában szereplő alkotások árának folyamatos növelését kényszerítik ki. (JogiFórum.hu)

Az európai versenyjogba ütközőnek minősítette a berlini földfelszíni digitális televíziózás elindításához adott állami támogatást az Európai Bizottság. A Bizottság a már kifizetett több millió eurós állami támogatás visszafizetésére szólította fel az érintetteket. Brandenburg tartomány médiahatósága a kereskedelmi műsorszolgáltatók részére a digitális sugárzás díjához 4 millió eurós támogatást nyújtott annak érdekében, hogy felgyorsítsa azok digitális földfelszíni platformon való megjelenését, és ezzel közvetve a növelje a fogyasztói érdeklődést. Az európai versenyjog állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései alapján azonban nem adható olyan állami támogatás, amely nem objektív szempontokon alapul, és torzítja a versenyt. Ebben az esetben a támogatás elsősorban a különböző – kábeles, műholdas, földi – platformok közötti versenyt torzítja. A Bizottság a támogatás jogszerű módjaival kapcsolatban is iránymutatást adott. Ilyen lenne a hálózat kiépítésének támogatása; a közszolgálati műsorszolgáltatók átállási költségeinek támogatása minden digitális platformon, amennyiben ez a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges; a felhasználói vevőkészülékek technológia-semleges támogatása, figyelembe véve az interaktivitást biztosító nyílt szabványokat; a kereskedelmi műsorszolgáltatók kompenzációja az analóg sugárzásnak a műsorszolgáltatási jogosultság lejárta előtti leállításáért, figyelemmel a rendelkezésre bocsátott digitális kapacitásokra. (Világgazdaság)

Az Országgyűlés tárgyalja a digitális műsorterjesztésről szóló törvény tervezetét. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által előkészített tervezet – preambuluma szerint – a digitális műsorterjesztésre való teljes átállásig terjedő időszakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A tervezet szabályozná a digitális műsorterjesztés – kifejezetten ide értve az IP-alapú műsorterjesztést – megkezdésének feltételeit, a multiplex szolgáltató jogállásnak egyes elemeit, a digitális átállás frekvenciagazdálkodási intézkedéseinek kereteit, a digitális műsorterjesztés middleware eszközeihez (feltételes hozzáférési rendszer, alkalmazási program-interfész, elektronikus műsortájékoztató) való hozzáférést, valamint a digitális átállás intézményi, finanszírozási és ütemezési kereteit. Az IHM eredeti – számos tartalomszabályozási elemet is tartalmazó, több ponton kétharmados parlamenti többséget igénylő, illetve a hatályos médiatörvénnyel nyilvánvalóan ütköző – tervezetéhez képest az Országgyűlés elé került változat lényegesen kisebb terjedelmű szabályozást valósítana meg, ami az átállás elindításának alapvető kérdéseit rendezné. A tervezet alkotóinak szándéka feltehetően az, hogy az átállás jogi kereteit a médiatörvény – parlamenti konszenzust igénylő – módosítása nélkül teremtsék meg, ugyanakkor a tervezet maga is tartalmaz a médiatörvényt módosító, ezért kétharmados többséghez kötött rendelkezéseket, viszont nem hárítja el a sikeres átállásnak azokat a jogi akadályait, amelyek a médiatörvény egyes rendelkezéseiből erednek. A tervezet szövege elérhető a http://www.parlament.hu/irom37/19081/19081.pdf címen.

Az Országos Rádió és Televízió Testület Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete keretében működő Törvényelőkészítő Szakértői Bizottsága közzétette a rádiózásról és televíziózásról szóló új törvény tervezetét. A tervezet egyrészt a műsorszolgáltatás technikai-gazdasági feltételeinek változásaira kíván választ adni, másrészt a hatályos médiatörvény (1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról) alkalmazásának tapasztalatait dolgozza fel. A tervezet a hatályos médiatörvénynél rugalmasabb kereteket biztosítana a médiarendszer működésének, mivel nem törekszik minden részletszabály rendezésére, hanem megteremti e szabályok kialakításának kereteit és eljárásait. A tervezet technológia-semleges abban az értelemben, hogy rendelkezései az analóg és digitális televíziózásra és rádiózásra egységesen kiterjednek. Az alapelvek között hangsúlyosan jelenik meg az emberi méltóság tiszteletben tartása, aminek megsértéséért a tervezet szerint – az önrendelkezés alkotmányos jogával nem feltétlenül összhangban – a tartalomszolgáltató akkor is médiajogi felelősséggel tartozik, ha a sértett a jogsértésbe beleegyezett, illetve tartózkodott jogai érvényesítésétől. A tervezet a kiegyensúlyozottság követelményét a hatályos médiatörvénynél differenciáltabban szabályozza, e követelmények érvényesítésére a Panaszbizottság helyett az országgyűlési képviselőcsoportok által jelölt és a köztársasági elnök által kinevezett tagokból álló, Pártatlanságot és Kiegyensúlyozottságot Felügyelő Tanács létrehozását javasolja, ami hatósági jogkörben bírálná el a kapcsolódó panaszokat. A reklámszabályozás keretében a tervezet foglalkozik a termékelhelyezés kérdésével, amellyel kapcsolatban előírná, hogy termékelhelyezés a műsorszámon belül „indokolatlan mértékben” nem szerepelhet. A tervezet a szabályozó-stratégiai és a hatósági funkciók mentén kettéosztja az eddig egységes médiafelügyeleti intézményt, a Testület mellé létrehozva az alapvetően egyedi ügyekben eljáró Országos Rádió és Televízió Felügyeletet. Az Országos Rádió és Televízió Testületet (Testület) jogszabály-alkotási (rendeletalkotási) hatáskörrel ruházza fel, felsorolva, hogy ez milyen szabályozási kérdésekre terjed ki. A műsorszolgáltatási szerződés számos jogbizonytalanságot hordozó rendszerét a műsorszolgáltatási jogosultság megszerzését – a jogbiztonság szempontjából és gyakorlati megfontolásokból egyértelműen kedvezőbb – hatósági eljárás és hatósági engedély váltja fel. A médiakoncentráció szabályozásában a területi, a műsorszolgáltatási jogosultságok száma alapján korlátozó szabályozást a műsorszolgáltató által elért közönségarány alapján korlátozó, rugalmasabb szabályozás váltja fel. A tervezet jelentősen egyszerűsítené a közszolgálati médiumok intézményrendszerét. Az egyszemélyes részvénytársasági formában működő országos közszolgálati műsorszolgáltató vagy műsorszolgáltatók az egységes Országos Közszolgálati Műsorszolgáltatási Közalapítvány tulajdonát képeznék; a tulajdonosi jogokat a Közalapítvány kuratóriuma gyakorolná, amelynek tagjait a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselőcsoportjai mellett a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselőcsoportjai által paritásos alapon létrehozott jelölő bizottság jelölné a történelmi egyházak, a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzatai, a határon túli magyar szervezetek és országos szakmai szervezetek ajánlásai alapján. Az országos közszolgálati részvénytársaságot a kuratórium által kinevezett öttagú igazgatóság vezetné, az éves programterv elfogadása pedig az ún. programtanács egyetértésével történne. A közszolgálati médiumok számát, feladatait, az állami költségvetés által folyósított pénzügyi fedezetet, valamint az ismét bevezetni javasolt üzemben tartási díjra vonatkozó szabályokat az Országgyűlés kétharmados többséggel hatévenként hat évig hatályos törvényben szabályozná. Ez a megoldás egyrészt a közszolgálatiság dinamikusabb értelmezését, másrészt kiszámítható finanszírozást eredményezne, ugyanakkor – a politikai konszenzus hiánya esetére – nem tartalmaz garanciákat a folyamatos működéshez. A finanszírozás átalakításának részeként a tervezet az országos közszolgálati műsorszolgáltatásokban megtiltaná a reklámok közzétételét. A tervezet lehetővé tenné, hogy egy vagy több helyi önkormányzat körzeti vagy helyi közszolgálati műsorszolgáltatót hozzon létre, amelynek feladatait és finanszírozását – további garanciák rögzítése nélkül – önkormányzati rendeleti szinten rendelné szabályozni. A tervezet átalakítaná a médiajogi szankciók rendszerét. Médiajogi szankció kiszabására nem csak a műsorszolgáltatóval szemben, hanem a műsor, műsorszám felelős szerkesztőjével, a műsorban, műsorszámban közreműködő – a műsorszolgáltatóval munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló – személlyel, valamint a műsorszolgáltató felelős vezetőjével szemben is sor kerülhetne. E személyekkel szemben hatósági úton olyan büntetőjogi jellegű szankciók alkalmazásának lenne helye, mint a bírság, a műsorszolgáltatásban való részvétel felfüggesztése, valamint a közszolgálati műsorszolgáltatásban való közreműködéstől való eltiltás. A tervezet alkotói a közzétett szöveget egy széleskörű szakmai vita kiindulópontjának szánják, és a konzultáció alapján a tervezetet folyamatosan felülvizsgálják. A munka további részében kiemelt figyelmet kell fordítani az Európai Unió televíziós irányelvének felülvizsgálatára, valamint a hazai, elsősorban a digitális átállást érintő jogalkotási folyamatokra. A tervezet szövege letölthető a http://www.akti.hu/akti/index_media.html oldalról. A tervezettel kapcsolatos véleményeket a Bizottság az AKTI honlapján működő fórumon várja: http://forum.akti.hu/.

Az Elektronikus Játékkultúra Magyar Egyesülete és az INFORUM – INFOMEDIÁTOR Információs Társadalmi Felhasználók Érdekvédelmi Irodája kezdeményezésére a hazai játékkiadó és forgalmazó cégek közös önszabályzó dokumentumot fogadnak el, amely kötelezővé teszi az újonnan megjelenő játékszoftvereken életkori jelzések használatát. A PEGI (Egységes Európai Játékinformációs Rendszer) jelzései már jó ideje láthatóak minden újonnan boltokba kerülő számítógépes és videojátékon az Európai Unió legtöbb tagállamában. Hazánkban eddig az életkori besorolást és a tartalmi jelöléseket nem volt kötelező feltüntetni a játékszoftverek dobozain. Az itthoni kezdeményezés annyiban mutat túl az eddigi gyakorlaton, hogy a PEGI káros tartalmakra hivatkozó, és korlátozó információi mellé – egyelőre még csak önkéntes alapon – pozitív, ösztönző ajánlásokat is megfogalmaz a játékokkal kapcsolatban. Az elsősorban szülők, és tanárok figyelmébe ajánlott információk közt utalásokat kaphatunk a játékok jellegére, illetve a bennük található hasznos tartalomra is. (JogiFórum.hu)

A Bizottság javaslatot nyújtott be az Európai Unió 1989-es, „határok nélküli televíziózásról” szóló irányelvének megújítására, amely ezáltal tarthat a lépést az európai audiovizuális szolgáltatások piacán és a technika területén tapasztalható gyors fejlődéssel. A jobb szabályozás elvével összhangban a javaslat enyhíteni szándékozik a televíziós és a televízióhoz hasonló szolgáltatást nyújtó európai vállalatok szabályozásból fakadó terheit, és új reklámozási formák engedélyezésével szélesebb teret enged az audiovizuális tartalom finanszírozásának. A javaslatnak az is célja, hogy egyenlő feltételeket teremtsen a televíziózáshoz hasonló szolgáltatást nyújtó valamennyi vállalat számára, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás milyen technológián (műsorszóráson, nagy sebességű széles sávú hálózaton, harmadik generációs mobilkapcsolaton stb.) keresztül valósul meg. A Bizottság ennek érdekében javasolja, hogy a kiskorúakat védő, a fajgyűlöletre uszítást és a burkolt reklámot megakadályozó nemzeti előírások labirintusát olyan, az egész Európai Unióban érvényes szabályok váltsák fel, amelyek minimális védelmet biztosítanak a lekérhető audiovizuális szolgáltatások területén. Ez az új politikai megközelítés a várakozások szerint felgyorsítja a televíziózás és a televízióhoz hasonló szolgáltatások valóban egységes piacának kialakulását, és elősegíti az életerős és kreatív európai tartalomipart. (A témáról ld. Gálik Mihály írását az Első oldalon)

Az elmúlt év végén több, az infokommunikáció területét érintő könyv jelent meg. BAYER JUDIT A háló szabadsága – Az internet tartalmának szabályozási problémái a véleménynyilvánítás szabadsága tükrében című, az Új Mandátum Kiadónál megjelent kötete a véleményszabadság klasszikus kérdéseit tárgyalja az internet, mint sajátos kommunikációs közeg felől közelítve, rámutatva, hogy a hálózat e klasszikus kérdéseket is – mint a közszereplők bírálhatósága, a gyűlöletbeszéd, a gyermekek védelme – új megvilágításba helyezi. GÁLIK MIHÁLY és POLYÁK GÁBOR Médiaszabályozás című könyvének (KJK-Kerszöv Kiadó) elsődleges célja, hogy tankönyvként szolgáljon a kommunikációs és jogi felsőoktatásban. A médiaszabályozás társadalmi, alkotmányos és nemzetközi jogi alapjainak bemutatását a médiatartalom, a médiapiac és a média-infrastruktúra szabályozásának ismertetése követi, s a könyv egy, a szabályozás fejlődési irányzatait felvillantó résszel zárul. SARKADY ILDIKÓ Médiajogi írások című kötete – ami az Új Mandátum Kiadó gondozásában jelent meg – a szerző elmúlt tíz évben megjelent sajtó-, média- és reklámjogi tanulmányainak, konferenciákon, egyetemeken tartott előadásainak válogatott gyűjteménye. Az egyes írásokban felvetett elméleti és gyakorlati kérdések a médiajogban praxist folytató ügyvédet és az egyetemen oktató jogászt foglalkoztató problémák.