28. szám, 2008. november

Az Infokommunikáció és jog hálózatos iparágaknak szentelt különszámának bevezetőjét talán legkézenfekvőbb a tárgy definíciójával kezdeni. A kézenfekvő magyarázatok lehetősége azonban a hálózatos iparágak vonatkozásában ezzel ki is merül, és a definíció esetében sem jelent magától értetődőséget. A hálózatos jelző ugyanis ebben az esetben elsősorban nem egy termék fizikai jellemzőjére utal, hanem egy iparág közgazdasági sajátosságára, hogy abban számottevők az úgynevezett hálózati hatások. Erről pedig akkor beszélünk, ha a fogyasztónak hasznos, ha minél többen választják ugyanazt a terméket. Fizikai hálózatok esetén, melynek klasszikus példája a telefonhálózat, közvetlenül nő a fogyasztónak a termék fogyasztásából származó hasznossága, míg közvetett a pozitív hatás virtuális hálózatokon, ahol a kiegészítő termékek elérhetőbbé válása eredményez nagyobb hasznosságot. Erre példa a hitelkártya hálózat, ahol minél többen vannak a kártyahasználók, annál valószínűbb, hogy az üzletek elfogadják azt fizetőeszközként, de közvetlenül nem érdekel minket, hogy hány embernek van még rajtunk kívül hitelkártyája, nem úgy mint a telefon esetében, ahol ez közvetlenül befolyásolja, hogy használjuk-e kommunikációs eszközként.

Az említett telefon és hitelkártya szolgáltatások közismert összetevői két klasszikus hálózatos jellemzőkkel bíró iparágnak, az elektronikus hírközlésnek és a pénzügyi szolgáltatási szektornak, de ezen túl még számos tagja van a famíliának. Gondoljunk például a villamos energiára, a különböző közlekedési hálózatokra (vasúti, közúti, vízi, légi), az ezeket használó postai szolgáltatásokra, vagy éppen a szoftver iparra. A család befolyásossága vitathatatlan, hiszen a hálózatos iparágak fontos tényezői a globális gazdaságnak: az euróövezet össztermelésének körülbelül 10%-át, a foglalkoztatásnak hozzávetőlegesen 7%-át adják. Mérhető gazdasági súlyukon túl azonban az is fokozza ezen iparágak jelentőségét, hogy számos más szektor számára szolgáltatnak inputot, továbbá gyakran nélkülözhetetlen javakat állítanak elő. Következésképp, a hálózatos iparágak hatékony működése, az ezt szolgáló állami szabályozás potenciálisan gazdasági előnyöket eredményezhet.

Máris elérkeztünk a hálózatos iparágakra vonatkozó legizgalmasabb kérdéshez: hogyan lehet ezek hatékony funkcionálását biztosítani?

Nem mondok újdonságot azzal, hogy piacgazdaságban általában a verseny vezet alacsonyabb árakhoz, jobb minőséghez és nagyobb választékhoz, vagyis a fogyasztók jobb kiszolgálásához. Ez másként fogalmazva azt jelenti, hogy a verseny a vállalatok és a gazdaság hatékony működésének és fejlődésének fő hajtóereje, ezen keresztül pedig a fogyasztói jólét forrása.

Azonban a hálózatos iparágak azok közé a szektorok közé tartoznak, amelyekben nem lehet feltétlenül a verseny erőinek problémamentes működésére számítani. Az ilyen iparágakban különösen gyakori a piaci erőfölény jelensége, általában monopolista piacként tartják őket számon. Anélkül, hogy részletesen bemutatnám és elemezném ennek okait, hisz a különszámban szereplő írások közül több is kitér majd erre, csak utalni kívánok a méret- és választékgazdaságosságra, mint meghatározó iparági jellemzőkre, és olyan egyéb érdekes sajátosságokra, mint a hálózati externáliák, lehetőség díjak szedésére a hálózat mindkét végén, a más iparágaknál gyorsabb piaci terjeszkedés, a tipikusnak számító „győztes mindent visz” szituáció miatt a legnagyobb és a többi piaci szereplő által elért piaci részesedések és profitok jelentős különbségei, inkább a piacért mint a piacon folyó verseny.

A versenyfelügyeleti tevékenységhez kapcsolódó versenypolitika számára ezen iparágak kapcsán különösen az a sajátosság jelent kihívást, hogy a piac működése önmagában nem képes felszámolni a monopol struktúrát, ami pedig azzal magyarázható, hogy a piacralépés nemcsak esetleges, hanem roppant költséges, kockázatos is. Egy hálózatos iparágban próbálkozó új belépő igen nehéz helyzetben van, ha fel akarja venni a versenyt a már piacon lévő vállalkozással, hisz nem elég egyszerűen jobb és/vagy olcsóbb terméket kínálnia, ha a fogyasztók várakozása az, hogy senki sem fogja megvenni a termékét. Ez a mindig önbeteljesítő várakozás annál erőteljesebb lehet, minél kevésbé kompatíbilis az új szolgáltatás a már meglévővel, illetve minél elkötelezettebbek irányában a fogyasztók. Mindkét tényező lehet a piacon lévő vállalat belépést késleltető stratégiájának, de egyszerűen a piac említett jellemzőinek egyenes következménye is.

A monopolista belépés megakadályozására irányuló stratégiai magatartása lehet például a költség alatti árazás, a termeléshez szükséges inputok elzárása a versenytársak elől, az árdiszkrimináció, az árukapcsolás, melyek jellemző tárgyai a versenyhatóságok által folytatott versenyfelügyeleti eljárásoknak. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a versenyhatóságoknak e körben akkor kell beavatkozniuk, és lehetőleg azonnal, ha egy monopólium olyan magatartással gátolja a piacra lépést, amely csak azért nyereséges mert távol tartja a versenytársakat. Ennek megítélése azonban a jogalkalmazás bonyolult kérdése, hiszen ahogy láttuk, a hálózatos iparágakban a legtöbb esetben nehézséget jelent a tisztességes versenyzői magatartást a kiszorító stratégia megkülönböztetése.

Azokon a piacokon, ahol nyilvánvaló, hogy a versenynek tulajdonítható hatékonyság nem valósítható meg, a pusztán versenyjogi beavatkozás alternatívájaként szabályozásra nyílik lehetőség. A szabályozás normatív elmélete szerint az állam gazdaságba történő ilyen jellegű beavatkozására piackudarcok esetén, a piackudarcok kiküszöbölése érdekében kerül sor. Amennyiben tehát lehetséges a hálózatos iparágak liberalizációja, mód van dinamikus fejlődésükre, akkor a kezdeti/kezdetleges tartósan versenyt helyettesítő szabályozás fokozatosan átadhatja helyét a verseny feltételeit megteremtő korszerű és komplex szabályozásnak. Ez a jelenség és folyamat tetten érhető több hálózatos jellemzővel bíró iparág például az elektronikus hírközlés, villamos energia, vasúti közlekedés európai szabályozásában. A versenybarát ágazati szabályozások helyettesíthetik, kiegészíthetik vagy segíthetik a szűk értelemben vett versenypolitikát, amely versenypártolás keretében megjelenítve befolyásolhatja az állami beavatkozásokat a versenyt teremtő piaci struktúra illetve magatartások megerősítése érdekében. A hálózatos iparágak szabályozáselméleti kutatásainak középpontjában lévő viszonyrendszer bővebb ismertetésére ilyen szűk terjedelmi korlátok között nem tennék kísérletet, de erre nincs is szükség, elegendő csak tovább lapozni, a téma neves szakértői ezt a témát is körüljárják írásaikban.

Megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nevében én ajánlhatom az érdeklődő olvasóközönség figyelmébe a következő oldalakon található írásokat, amelyek a hálózatos iparágak versenyjogi vonatkozásainak rendkívül magas színvonalú, sokoldalú és aktuális bemutatását tartalmazzák.

Kovács Anita