40. szám, 2010. október

Szeptember 28-a az információszabadság napja (Right to Know Day). Munkatársaim segítségével immár hagyományosan konferenciát szervezek ezen a napon. Az idén először nemzetközi előadókat is köszönthettünk: az európai adatvédelmi biztos, a német adatvédelemért és információszabadságért felelős biztos, a szlovén információs biztos, a brit információs biztos információszabadságért felelős helyettese, és az amerikai Igazságügyi Minisztérium keretében működő Information Policy Office igazgatója voltak vendégeink. A magyar előadók között üdvözölhettük a Biszku-ügyet kirobbantó újságírókat, valamint a múlt rendszer működését kutató, és eközben gyakran adatvédelmi akadályokba ütköző történészt is. A konferencia témája: az adatvédelem és adatnyilvánosság konfliktusa, az új egyensúly nyilvánvaló igénye adatvédelem és adatnyilvánosság között.

Az 1992-ben elfogadott adatvédelmi törvény nem csupán adatvédelmi törvény volt, hanem Európa első olyan törvénye, amely együtt szabályozta a személyes adatok védelmét és a közérdekű adatok nyilvánosságát. Az adatvédelem a törvény megfogalmazásakor már kiforrott jogterület volt Nyugat-Európában, elsősorban német gyökerekkel. Az információszabadság szabályozása azonban Európán belül jóval szűkebb körű előzményekre tekinthetett vissza, és csak a skandináv államokban volt jelen. Az adatnyilvánosság széleskörű, a magyar törvénynek mintát adó szabályozása az Egyesült Államokban és Kanadában létezett. A magyar szabályozási modell tehát úttörő módon foglalta egységbe az adatvédelem európai és az információszabadság amerikai mintáját, egyben tovább is fejlesztve azokat.

Adatvédelem és információszabadság egységes szabályozásának következménye az is, hogy a magyar adatvédelmi biztos Európa első valódi információs biztosaként kezdte meg működését. Egyszerre kapott szerepet az adatvédelem és az adatnyilvánosság terén, s így kezdetektől lehetősége volt arra, hogy állásfoglalásaival járuljon hozzá a titokszféra és a nyilvánosság közötti, sokszor nehezen meghúzható határvonal kijelöléséhez. A modell sikeresnek bizonyult: a magyar megoldást követően immár információs biztosok működnek Európa számos országában, sokszor már ezen a néven, tehát nem adatvédelmi biztosként emlegetik őket: így Nagy-Britanniában, Németországban szövetségi szinten és számos tartományban, Szlovéniában, Észtországban is találunk ilyen intézményeket. Ezekben az országokban a korábbi adatvédelmi biztosok kaptak nyilvánossággal kapcsolatos hatásköröket: máshol pedig az adatvédelem zárkózott fel az információszabadság mellé, így pl. a közelmúltban Mexikóban egészítették ki a korábban az információszabadságért felelős szerv hatáskörét az adatvédelmi feladatkörökkel.

Időközben az Európai Unió adatvédelmi irányelve és legújabban az Unió Alapjogi Chartája alapján mindenütt felállt a független adatvédelmi felügyeleti intézmény, vannak tapasztalatok tehát arról is, hogy miképpen különbözik a két információs jogot egységben értelmező információs biztosok, és a pusztán adatvédelemmel foglalkozó biztosok gyakorlata. Ennek alapján kimondható, hogy a transzparencia, az átláthatóság érdeke jobban érvényesülhet ott, ahol a személyes adatok védelmét ellátó szerv egyben felelős a közadatok nyilvánosságáért is.

A két információs jogot közös szabályozási keretbe illesztő megoldás tehát sikeres volt, példát adott Európának is. Ugyanakkor kezdettől megfigyelhető egy kedvezőtlen tendencia is: az adatvédelem joga nem csak a fogalomhasználatban, az intézmény elnevezésében játszik, játszott elsődleges szerepet, hanem a gyakorlatban is. A biztosi ügyek között az információszabadsággal kapcsolatos esetek aránya a kezdetektől csupán 5-10%. Az információszabadság jogát a média, a közvélemény csak az intézmény működésének megkezdése után évekkel ismerte meg igazán, és az rendre háttérbe szorult az adatvédelem mögött.

Ennek a kedvezőtlen tendenciának részben jogalkotási, részben jogértelmezési okai vannak. A jogalkotás terén probléma volt, hogy a jó elméleti modellből kiinduló szabályozás egyes részletkérdéseket, így különösen a két információs jog határterületét nem szabályozta megfelelően. Az adatvédelem megjelenése után mindenütt jellemző, hogy az állami szervek azt gyakran menedékként használják akkor is, ha közérdekű adatok iránti jogos igényről van szó (gondoljunk csak a közelmúltbeli brit esetre a képviselők költségtérítésével kapcsolatban, amely konferenciánkon is szóba került). Ez megtörtént Magyarországon is. A sokszor merev szabályokra hivatkozva a média többször az átláthatóság akadályaként észlelte és azonosította az adatvédelmi jogot. Sajnos több elhibázott jogértelmezés is alátámasztani látszott ezeket a kritikákat. Egy ponton mind az adatvédelmi biztosi, mind az alkotmánybírósági gyakorlat eljutott oda, hogy szervezetekre is kiterjesztendőnek vélte az információs önrendelkezési jog teljességét. Ez azt jelenti, hogy – a természetes személyekhez hasonlóan – a szervezetekkel kapcsolatos adatokat is csak abban az esetben lehetne nyilvánosságra hozni, ha arra törvény kifejezett felhatalmazást ad. Ez a – szerencsére uralkodóvá soha nem vált – értelmezés radikálisan szűkítette volna az adatnyilvánosság terjedelmét, kiüresítette volna a közérdekű adatok nyilvánosságához fűződő jogot.

Adatvédelem és adatnyilvánosság érdeke állt szemben az utóbbi években is számos, nagy érdeklődést kiváltó esetben, és sokszor kifejezetten káros módon szorult háttérbe a nyilvánossághoz fűződő érdek. A felmerült kérdések például a következők voltak: rögzíthető-e az elektronikus média által a rendőri intézkedés? Nyilvános-e az intézkedő rendőr arcképe? Milyen terjedelemben hozhat nyilvánosságra az átláthatóságot szolgáló közérdekből személyes adatokat a tényfeltáró újságíró? Az ilyen kérdések megválaszolásakor a felelős adatvédelmi biztosi működésnek mindenkor figyelembe kell vennie a nyilvánossághoz fűződő minősített közérdeket is; így ezek az esetek a jelenlegi jogszabályok keretei között is megoldhatók megfelelő jogértelmezéssel. Máskor csak a jogalkotás segíthet: kár lenne tagadni, hogy a korai szabályozásban számos öncélú adatvédelmi rendelkezés szerepel. Nincs oka pl. annak, hogy a jelenlegi jogszabályi megoldással szemben miért ne ismerhetné meg a számára 1%-os felajánlást adományozók adatait valamely szervezet vagy mozgalom, ha ezt az adományozók is akarják. Végezetül sokszor pusztán vélt adatvédelmi akadályok állnak legitim célok elérésének az útjában: ilyen eset pl. az, ahol a társadalom állapotának, jellemzőinek megismerését, közérdekűvé váló adatok gyűjtését szolgáló népszámlálás kapcsán vetnek fel (hangsúlyozottan: nem valós) adatvédelmi aggályokat etnikai vagy vallási adatok – anonim módon történő – gyűjtését kifogásolva. Ezekben az esetekben a biztos feladata, hogy eloszlassa az aggályokat, és rámutasson: az adatvédelmi problémák valójában nem létezőek, illetőleg a megfelelő garanciarendszer megfogalmazása annak érdekében, hogy ne is lehessenek létezőek. Így tettem pl. ajánlásomban az etnikai adatok kezelése kapcsán.

A megfelelő elméleti háttérből kiinduló szabályozás tehát a valóságban nem minden esetben teremtette meg a két jog egyensúlyát. Mi a feladata a jelen helyzetben az adatvédelmi biztosnak? Álláspontom szerint kettős célt kell kitűznie. Az egyik cél az, hogy létrehozza az adatvédelem és információszabadság új egyensúlyát a transzparenciaigény erősebb érvényesítése mellett. A másik, ehhez szorosan kapcsolódó cél, hogy a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog a gyakorlatban – az alkotmányozó szándékának megfelelően – az egyének magánszférájára irányuló védelemként érvényesüljön. Bár az adatvédelem nagy eredménye, hogy a jogot immár az Európai Unió Alapjogi Chartája is elkülönülten szabályozza, ez nem jelenti azt, hogy az adatvédelem és a magánszféra-védelem teljesen elszakítható lenne egymástól: az adatvédelem soha nem öncél, mindenkor a magánszféra-védelem eszköze.

A gyakorlatban ez a kettős cél a biztos munkájában új jogértelmezési irányokat és jogalkotási kezdeményezések megtételét jelenti. E célok áthatják az elmúlt másfél év biztosi jogértelmezését. Fontos, hogy ezek a célok mindig következetesen épített adatvédelmi jogi – alkotmányjogi dogmatikán keresztül jelenjenek meg; ez így is történik, pl. a pártok adatkezeléseivel kapcsolatos ajánlás a célhozkötöttség elvének értelmezésén keresztül különít el egyes, a magánszféra szempontjából jelentős adatkezeléseket azoktól, amelyek nézetem szerint nem vonhatók az adatvédelem körébe. A másik eszköz a jogszabályalkotás kezdeményezése, és az azt megelőző kutatás. Így jelenleg is folyamatban van a tényfeltáró újságírás jogi környezetének nemzetközi összehasonlítására és megfelelő magyarországi szabályozásának kezdeményezésére irányuló munka. Végezetül: mint az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságának küldött javaslatomban részletesen is megindokolom, ideje végiggondolni az adatvédelem és információszabadság felügyeleti modelljét is. Bár az adatvédelmi biztos Európa első „információs biztosa” volt, ideje, hogy immár – mind elnevezésében, mind hatásköreit tekintve – valóban információs biztossá váljék.

Jóri András

Terheléses támadás érte október 3-án, vasárnap kora este a választási tájékoztató rendszert – mondta el az MTI-nek VETÉSI IVÁN, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) miniszteri biztosa. Mint mondta, fél- és háromnegyed kilenc között észlelték, hogy terheléses támadás érte az informatikai rendszert, emiatt egy ideig lassabban frissült a választási tájékoztató oldal, a www.valasztas.hu. A rendszer azonban negyed 10-re helyreállt. Hangsúlyozta: a terheléses támadás nem érte – nem is érhette – el a szavazókörökből érkező adatokat, mivel azokat egy zárt rendszerben gyűjtik és összesítik, és egy úgynevezett lapgenerátor állítja elő ezekből az adatokból a honlapon látható adatokat. A támadás pedig ez ellen a nyilvános honlap ellen irányult. Az eredmények a támadás ideje alatt is folyamatosan érkeztek a szerverparkba, de a publikálásuk lassabb volt – mondta. Hangsúlyozta: egy adat sincs veszélyben, egy ilyen támadás során sem elveszni, sem sérülni nem tudnak, mivel szigorúan zárt rendszerben dolgozzák fel azokat, amelyet nem tudnak kívülről támadni. Hozzátette: a támadás észlelésekor elkezdték a támadó IP-címeket kizárni, mivel több IP-cím is támadta a rendszert, feltehető, hogy tudatos támadás volt. Arról, hogy mit is jelent a terheléses támadás, elmondta: megpróbálták annyira leterhelni a www.valasztas.hu szerverét, hogy az lelassuljon, esetleg leálljon. A támadások zömében hazai IP címekről érkeztek, de vizsgálják a nemzetközi kapcsolatokat is, mert elképzelhető, hogy egy nemzetközi szerverről generálták a hazai IP-címeket. Jelezte: a támadás várható esemény volt, és megjegyezte, hogy máskor is történt már ilyen, de akkor nem a választás napján próbálták ezt megtenni. A szavazókörökben rögzített adatlapokat zárt hálózaton juttatják el a belső szervermodulhoz. Innen tűzfalon keresztül juttatják el az adatokat további feldolgozásra azokhoz a szervezetekhez, amelyeket VIP-szolgáltatást igényeltek (pártokhoz, médiumokhoz), valamint egy “lapgenerátor” az adatokból előállítja azt a weboldal-képet, amelyet a www.valasztas.hu internetes tájékoztató oldalon közzétesz az Országos Választási Iroda. A választás eredményét az interneten nyomon követők tehát nem közvetlenül az adatbázisból látják a beérkező adatokat, hanem a “lapgenerátor” által készített oldalakat töltik le. Ez a kapcsolat egyirányú: a “nyílt világból” nem lehet elérni a belső, központi szervermodult, így nem is lehet módosítani a beérkező adatokat, és így befolyásolni a voksolás eredményét. (MTI)

DR. BÁNÁTI JÁNOS, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke már több ízben interveniált az OIT megfelelő fórumain a polgári ügyek tárgyalási jegyzőkönyveinek elektronikus megküldése iránt. Az intervenció nyomán a polgári kollégiumvezetők tanácskozást is tartottak és többségük elutasító álláspontra helyezkedett, azaz egy megszorító jogszabály-értelmezésben egyeztek meg. Ennek ellenére nem az összes megyei bíróság folytat elzárkózó gyakorlatot. Budapesten gyakorlatilag már tavaly óta valamennyi bíróság eleget tesz ennek a törvényi előírásnak és fennakadás nélkül történik a pdf-formátumú jegyzőkönyvek kiküldése. Amióta ez az állapot beállt, sem az ügyvédek, sem a bíróságok részéről negatív tapasztalatokról nem érkezett hír, mint ahogy visszaélésekről sem. A Magyar Ügyvédi Kamara ennek nyomán egy olyan rendelet-alkotást kezdeményezett, amely a budapesti gyakorlat országos érvényű alkalmazását biztosítaná. DR. RÉTI LÁSZLÓ, mint a MÜK Törvényelőkészítő és Elvi Bizottságának elnöke levélben fordult a megyei kamarák elnökeihez annak érdekében, hogy a MÜK számára tájékoztatást tudjon adni az országos helyzetről a Pp. 119. § (5) bekezdésében foglalt bírósági kötelezettségek tekintetében, majd egy olyan empirikus anyag összeállítását tervezi, amely növelné az érdekvédelmi munka hatékonyságát. (BÜK)

Az Európai Bizottság kérdőívet dolgozott ki annak érdekében, hogy felmérje az érintettek tapasztalatait a szellemitulajdon-jogok Európai Unión kívüli országokban történő érvényesítéséről. A Bizottság számára különösen fontos a jogérvényesítési helyzet felmérése azokban a harmadik országokban, melyek az EU kereskedelempolitikája szempontjából kiemelt figyelmet érdemelnek. A Bizottság a válaszokat elsősorban nem a kormányzati szervektől és hatóságoktól, hanem a civil és a vállalkozói szféra képviselőitől – így például vállalkozásoktól, jogosulti érdek-képviseleti szervektől vagy ügyvédi irodáktól – várja, de természetesen bárki egyénileg is elküldheti válaszait. A válaszadási határidő 2010. október 31. Minden további információ, valamint maga az online kérdőív az alábbi címen érhető el: http://ec.europa.eu/yourvoice/ipm/forms/dispatch?form=IPRsurvey2010 (MSZH)

A német és az osztrák szerencsejáték-monopólium is óriási csapást szenvedett, miután az Európai Bíróság a héten két külön ítéletében több pontos is az uniós szabályozással ellentétesnek nyilvánította a vonatkozó tagállami törvényeket. Két nap alatt két fontos, a szerencsejátékok szervezését érintő ítéletet hozott az Európai Bíróság. Így szerdán a taláros testület helyben hagyta a német bíróságok azon korábbi megállapításait, melyek szerint a német jogszabályok „nem koherens és szisztematikus módon” korlátozzák a szerencsejátékot. Azok ugyanis, akik az állami monopólium jogosultjai, intenzív reklámkampányokat folytathatnak, s ezzel „eltávolodnak az e monopóliumok fennállását igazoló céloktól”. Ráadásul a jogszabály lehetővé teszi – az állami monopólium alá nem tartozó – kaszinók és játékautomaták működtetését, melyek esetében sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy egyeseknél játékfüggőség alakuljon ki. A Bíróság szerint a német hatóságok „az e játékokban való részvételt ösztönző politikát folytatnak, illetve e politikát tolerálják”. Ám így e monopólium megelőzésre irányuló célját nem lehet hatékonyan elérni, ennek következtében pedig „e monopólium többé nem igazolható”. Az ítélet szerint a német szabályozás ellentétes az EU alapvető szabadságaival, és így nem alkalmazható tovább az ahhoz szükséges időszakban, hogy „az uniós joggal való összhangját megteremtsék”. Alig egy nappal a német ítéletet követően az Európai Bíróság újabb szerencsejáték-ügyben hozott ítéletet. Ebben a taláros testület úgy találta, hogy ellentétes az európai uniós szabályozással az az osztrák törvény, amelynek értelmében külföldi, azaz nem ausztriai székhelyű cégek nem működtethetnek játéktermeket az országban. A Bíróság megítélése szerint az efféle korlátozás diszkriminatív azokkal a vállalkozásokkal szemben, melyek székhelye egy másik EU-tagállamban található, ráadásul az intézkedés aránytalan is, mivel túlmegy a bűnüldözéshez szükséges határon. (Bruxinfo)

Az internetszolgáltató ideiglenes győzelmet aratott Írországban: a bíróság ugyan igazat adott a kiadói lobbinak a kalózkodást illetően, ám a jelenlegi törvények alapján a felhasználó lekapcsolása nem megengedhető. Az ír zenei kiadói szövetség (Irish Recorded Music Association – IRMA), mely világcégeket is képvisel (Warner, Universal, Sony, EMI) korábban elindított egy pert, melyben azt kívánták elérni, hogy az országban jelen lévő egyik nagy szolgáltató, a UPC alkalmazza a „három dobásod van” elnevezésű gyakorlatot, s ha a kiadók sorozatos illegális fájlmegosztást tapasztalnak egyes előfizetőknél, és ezt jelzik a szolgáltatónál, akkor az illető internetkapcsolatát – ideiglenesen vagy véglegesen – szüntessék meg. A UPC a kiadók kérését annak idején elutasította, ezért került bíróságra az ügy. A bíróság a napokban döntött, és egy meglehetősen furcsa, az ír viszonyokra jellemző ítéletet hozott. A bíró, PETER CHARLETON a határozatban kifejtette, hogy jogászként érvényesnek és méltánylandónak tartja a felperes keresetét, ám a mai ír törvények alapján nem kötelezheti a UPC-t a lekapcsolás mint végső eszköz alkalmazására. A döntés furcsasága, hogy CHARLETON kihasználta az alkalmat arra, hogy kritizálja a jelenlegi szabályozást, mely szerinte büntetlenül hagyja az elkövetőket, a kalózokat, ráadásul véleménye szerint nincs is összhangban az Európai Unió irányelveivel. A bíró szükségesnek látná a jogharmonizációt, mivel jelenleg csak arra van lehetőség, hogy a tartalomszolgáltatókat, a tárhelyet biztosítókat kötelezhetik a jogsértő anyagok eltávolítására. Arra mindenképp érdemes itt kitérni, hogy a bírónak az uniós szabályozásra, előírásokra való hivatkozása kissé sántít, erős saját értelmezést tükröz, ugyanis az uniós irányelvek épphogy nem követelik a lekapcsolást, hanem kifejezetten ellene vannak az állampolgári jognak tekintett kapcsolat megszüntetésének. De az is igaz, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az Európai Bizottság az elmúlt években többször is amellett tört lándzsát, hogy ne kerülhessen sor a „három dobásod van” alkalmazására, Franciaországot is megrótták ezért – különösebb következmény nélkül –, de arról is születtek irányelvek, hogy határozottan meg kell védeni a szerzői jogokat, ám ezt szigorúan szabályozva szabad csak megtenni, ahogy az unió kereskedelmi biztosa februárban elmondta: „a büntetések esetében még mindig az arányosság, a hatékonyság és a visszatartó erő hármasa a legfontosabb, ezért csak akkor indokolt a kriminalizálás, ha „a jogsértések, széles, kereskedelmi mértékben« értelmezhetőek”. Vagyis nyilvánvaló, hogy az EU-s álláspont nem értelmezhető egyértelműen, az eurokraták szokás szerint nem fogalmaznak világosan, igen-nem módon. Ahogy erről már többször beszámoltunk, Írországban különleges helyzet állt elő az illegális fájlmegosztás megítélését illetően. A nagy kiadók a helyi szervezetek, szolgáltatók hozzáállására építve itt fejtették ki legerősebb európai kampányukat, melynek következtében egy ír szolgáltató, az Eircom önkéntesen, a törvényi előírás megléte nélkül, a világon először kezdte alkalmazni a „három dobásod van” gyakorlatát. Ugyanakkor az országban jelen lévő multinacionális cégek, mint például a UPC, a nyomás ellenére vonakodtak ettől. A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyan az ír törvényhozás nem alkotott új törvényt az internetes tartalmakat szabályozandó, az Eircom lépését viszont áprilisban a legfelsőbb bíróság nem találta törvénybe ütközőnek, azt az IRMA és az Eircom magánjellegű megállapodásából következő gyakorlatnak minősítették. A mostani per egyik oka az volt, hogy a kiadók és az Eircom szerződése tartalmaz egy olyan pontot, mely szerint az ír szolgáltató a szigorítás következtében nem kerülhet versenyhátrányba – vagyis elvárják, hogy az IRMA hasonló megállapodásokat kössön a többi szolgáltatóval is (a Vodafone-nal jelenleg is tárgyalnak). A UPC üdvözölte a döntést, szóvivőjük elmondta, hogy cége mindig is kiállt a kalózkodás visszaszorítása érdekében, ám a felhasználók kriminalizálása nem az ő dolguk, s ha a helyi törvények ezt nem teszik lehetővé, ebben nem vállalhatnak részt, főképp azért nem, mert ahhoz az alapelvhez tartják magukat, mely szerint az internnet- (és nem tartalom-) szolgáltató nem vonható felelősségre a közvetített tartalom miatt. A következő hónapok történései minden bizonnyal érdekes lesznek, mivel ha az ír törvényhozás nem alkot törvényt a „három dobásod van” elv alkalmazásáról, akkor az Eircom jelentős versenyhátrányba kerülhet, hiszen a fájlmegosztókat használó, feltehetően nem kevés számú, nagy forgalmat generáló, drága előfizetéseket használó fogyasztók mind el fogják hagyni. (ITcafé.hu)

Tízéves születésnapját ünnepli a nyílt forráskódú, azaz szabadon fejleszthető szoftverek elterjesztéséért küzdő mozgalom. Az évfordulót a Magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA Magyarország) által szervezett, a Parlamentben megrendezett konferenciával ünnepelték meg, amelyre több mint száz külföldi előadót hívtak. A Sun Microsystems által 2000-ben elindított Open-Office.org projekt körül ma már hatalmas nemzetközi közösség alakult ki önkéntes fejlesztőkből. Ma több mint 5000 szakember, rajongó, fejlesztő vallja magát a közösség tagjának. A nyílt forráskódú irodai szoftvercsomagjukat (ami lényegében a Microsoft Office „szabad” megfelelője) száznál is több nyelvre fordították le és több mint 160 millióan töltötték le. A szabad szoftverek piaci részesedése a tanulmányok szerint már eléri a 15-20 százalékot; miközben az OpenOffice.org mögé ma már olyan multinacionális vállalatok is felsorakoztak, mint az Oracle, az IBM, a Novell vagy a Google. A mozgalom egyik legfontosabb sikere az volt, amikor az EU 2002-ben kinyilvánította, hogy támogatja a nyílt szabványokat megvalósító szoftverek alkalmazását a tagállamok közigazgatásában. Az utóbbi években kormányzati intézmények, iskolák, önkormányzatok és vállalkozások körében egyaránt terjed a jogdíj fizetése nélkül is legálisan használható, nyílt forráskódú szoftvercsomag. 2006 óta pedig több tagállam (Hollandia, Franciaország, Lengyelország) kormányrendelettel tette kötelezővé a nyílt szabványokon alapuló szoftverek alkalmazását a közintézményekben. Az ODFA Magyarország célja, hogy a magyar államigazgatásban is elérje a váltást, vagyis azt, hogy az évente milliárdokért bérelt Microsoft szoftvereket cseréljék le azokkal egyenértékű, ám szabadon fejleszthető, nyílt forráskódú programokra. Ezzel ugyanis érvelésük szerint sok milliárd forintot takaríthatna meg az állam. A pénzügyi világválság, a költségvetési megszorítások időszakában mintha lassan kezdene eljutni az üzenetük – ez derült ki legalábbis NYITRAI ZSOLT, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára köszöntőjéből. Az új kormány az államtitkár ígérete szerint megnyitja az állami – közigazgatási és oktatási – informatika kapuit a szabad szoftverek világa előtt; az államigazgatás alrendszereiben belátható időn belül lehetővé kívánják tenni, hogy szabad szoftvereken is folyhasson a kormányzati munka. – A szabad szoftverek, a nyílt dokumentumformátum széles körű alkalmazása a világ számos pontján sikeresen bevált gyakorlat. A bevezetés tapasztalatai alapos előkészítés mellett minden esetben igazolták az erőfeszítéseket, és valódi, mérhető költségcsökkentést eredményeztek – ismerte el közleményében a szabad szoftveresek egyik fő érvét az államtitkár. (Nol.hu)