68. szám, 2017. augusztus

Az elmúlt évtizedekben azt szokhattuk meg, hogy körülöttünk a világ olyan ütemben változik, hogy megfelelő idő áll rendelkezésre arra, hogy az új jelenségeket is azok érett állapotában vizsgáljuk, a jelenségek mozgatórugóit megértsük, közös gondolkodás útján felmérjük, hogy a vizsgált jelenség rendbenvaló-e, van-e szükség valamilyen kiigazításra a társadalom, a gazdaság, a közjó érdekében. Ez többé-kevésbé igaz volt a politikai hatalomgyakorlás, a nagy társadalmi alrendszerek, a szabályozott iparágak mindegyikére. Ha konszenzus, de legalább többségi álláspont alakult ki a változtatás szükségességéről, az adott terület érintettjei – köztük a jogalkotó és jogalkalmazó jogászok – kellő időben, megfelelő ütemezéssel megtervezhették és megvalósíthatták a szükséges korrekciós lépéssorozatot. Ha kifejezetten a szabályozott iparága­kat, például az elektronikus hírközlést nézzük, azt láttuk, hogy a technológiai fejlődés új és új termékeket és szolgáltatásokat, piaci modelleket, piaci mozgásokat tett lehetővé, ami aztán hol előnyös, hol kevésbé előnyös következményekkel járt a közjóra. A fejlődés bevett útja az volt, hogy e folyamatos változásra adott esetben a nemzetközi szabványosító szervezetek, iparági koalíciók, önszabályozó vagy szabályozó szervezetek évek munkájával reagáltak, és – legalábbis ha az elmúlt fél évszázad európai szabályozási gyakorlatát tekintjük – a rendszerint többszintű, testületi döntéshozatali rendben megszületett az a műszaki és szabályozási modell, amiről a legtöbben hitték el és feltételezték, hogy egy viszonylag hosszabb időtávban – egy következő, ütemezett felülvizsgálatig – sikeres lesz. Ma viszont – banális állítás, de igaznak látszik – a technológiai fejlődés gyorsuló ütemű (lásd még a technológiai konvergencia fogalmát). Ráadásul a társadalom fejlődése, a társadalom belső működési logikája, értékítélete, szerkezete ezt messze nem követi, az ebből adódó feszültségek a technológiából adódó primer szabályozási kérdéseken túl a társadalomtudományok számára is feladatot adnak. Az esetleges problémák felismeréséért és elemzéséért felelős kutatóműhelyek, intézmények, majd a szabályozásért felelős politikai és szakmai szervezetek egyre nagyobb lépéshátrányba kerülhetnek. Ilyen időkben fokozott szerep hárul az adott szakterülettel foglalkozó szakmai közösségekre, arra, hogy a terület érintettjeinek és szakértőinek minél szélesebb köre minél aktívabban tárgyalja az aktuális szakmai kérdéseket a szakmai nyilvánosság legkülönbözőbb fórumain.

Az Infokommunikáció és Jog küldetése e technológiai és társadalmi változásokból eredő jelenségek, átalakulások, feszültségek jog által megragadható vetületeinek észlelése, értelmezése, és a jog világába tartozó fogalmi keretek, rendszerezés, iránymutatások és javaslatok bemutatása, ütköztetése. Én úgy látom, hogy a fenti okok miatt az Infokommunikáció és Jog küldetését magáénak valló szakmai műhely mondanivalója akár szélesebb kör számára is egyre érdekesebb, relevánsabb, fontosabb lesz. Ez azonban fokozott felelősséget, kihívást is jelent e szakmai közösség számára.

Az infokommunikáció, a technológia jogi kérdései iránt érdeklő jogász közösség óriási témabőséggel, már-már őskáosszal szembesül. Nem kis kihívás kitapogatni, megérezni azokat a trendeket, amelyek tartós hatást gyakorolnak valóságra, és amelyek valóban alapos jogi megalapozásra érdemesek. Egyes jelenségek rövid szavatossági idejű „buzzwordként”, konferenciák „nagyszínpados” témáiként élveznek kiemelt figyelmet, de ezek jó részére néhány év múlva nem is emlékszünk. Nem költöztünk be a Second Life világába, a torrent nem ütötte ki a film- és zeneipart, igaz, ehhez a jogászok is kellettek. Egyes korábban újdonságnak ható jelenségek viszont részévé váltak a minket körülvevő hétköznapi valóságnak. Igen, a távközlés és informatikai konvergenciája megvalósult, a közösségi platformok jelentőssé váltak, nem lepődünk meg, ha biometrikus azonosítással vagy viselkedésalapú reklámmal találkozunk. (Most, a felületes hírbefogadás korában – szándékosan kerülöm a „tényen túli világ” kifejezések használatát – a szómágia hatását nem becsülném alá, igenis fontos lehet, hogy egy jól megválasztott kifejezés reflektorfénybe képes helyezni egy összetettebb fogalmat. Talán ilyen most az „IoT”, a dolgok internete. Ki tudja, mi lett volna, ha a Brexit-kampány mellett egy hasonlóan könnyen zászlóra – és óriásplakátra – tűzhető Bristay-kampány is folyik.)

Ilyen előzmények után rendkívül fontosnak tartom, hogy az Infokommunikáció és Jog szerzőgárdája olyan szakemberekből áll, akik képesek az egymással kiemelt figyelemért küzdő jelenségek, ezek rendszertani, fogalmi elhelyezésére tett új és még újabb kísérletek között rendet vágni. Hitelességüket biztosítja, hogy a szerzők aktívan vesznek részt az adott szakterület hazai és nemzetközi közéletében, a gyakorlati jogalkalmazásban, a hazai és nemzetközi bírói joggyakorlat elemzésében, sőt időnként alakításában is. A témabőség őskáoszában e szerzők munkája jelentősen járul hozzá ahhoz, hogy a szakmai – és akár laikus – közönség világos irányokat lásson, és egységes fogalmi keretek között váljon lehetővé a gondolkodás és párbeszéd az infokommunikáció és technológia által felvetett jogi relevanciájú kérdésekben. Ha egy jelenség (új termék, technológia, működési modell stb.) szabályozása hiányos vagy késik – és itt adatvédelmi, fogyasztóvédelmi, versenyjogi és ágazati szabályozásra is gondolok –, különösen fontos, hogy a társadalom és a piac számára ne jelenjenek meg fel nem tárt kockázatok, és visszafordíthatatlan károk ne következzenek be. Ennek egyik eleme – számos más aspektus mellett – a minket kiszolgálni törekvő új rendszerek biztonságossága, védettsége. Ez az alapja ugyanis a rendszerek által nyújtott szolgáltatások, e rendszerek által felügyelt vagy lebonyolított tranzakciók biztonságának is. Még a magukat tudatosnak valló fogyasztók is – részben kényszerűségből, részben kényelemből – fokozatosan leszámoltak (vagy kénytelenek lesznek leszámolni) azzal az illúzióval, hogy tudatos viselkedéssel kontroll alatt tartható a környezetünk, és inkább megbíznak az őket kiszolgáló rendszerekben. Szerencsére mára a megjelenő technológiai megoldások kulcskérdésévé vált azok biztonságossága, ez mára a rendszerek alapstruktúrájának egyik legfontosabb tervezési szempontja. De a jogászokra is feladat hárul annak feltérképezésében, hogy az új technológiákkal kapcsolatos bizalom fenntartása milyen jogi megközelítést, szabályozást, intézményrendszert tesz szükségessé. Ez a bizalom a mostani lapszámban található, a hálózatbiztonság és a titkosítás témájával foglalkozó tanulmányoknak is kulcseleme. Egy viszonylag új fejlemény a Bitcoin mögött is álló „blockchain” (blokklánc) technológia – amely egyfajta decentralizált adatbázisokra épülő, peer-to-peer tranzakció autentikáló és lebonyolító megoldás – fősodorrá válása. Biztos vagyok benne, hogy e technológia jogi, szabályozási rendszerezéséről, kihívásairól is fogunk még olvasni az Infokommunikáció és Jog oldalain.

Dr. Fazekas Balázs
Invitel jogi-szabályozási igazgató