69. szám, 2017. december

Első oldal

Grad-Gyenge Anikó: Első oldal

Tanulmányok

Pataki Gábor – Szőke Gergely László: Az online személyiségprofilok jelentősége – régi és új kihívások
Budai Balázs: A közösségi média használata tiltott gyümölcs, lehetőség vagy kötelesség az önkormányzatok számára?
Buzás Péter – RÉVÉSZ Balázs: A közérdekű adatigénylés teljesítéséért megállapítható költségtérítés a gyakorlatban
Németh Szabolcs: PrintScreen – Pillanatfelvétel a közösségi oldalak jogi szabályozásának kihívásairól és aktuális fejleményeiről
Schubauer Petra: Az elfeledtetéshez való jog az új Adatvédelmi rendelet tükrében

Joggyakorlat

Nagy Judit: A gépjárműszenzorok által gyűjtött és továbbított ipari adatok jogi sorsa – Igény egy új kizárólagos adatjogra (I. rész)
Tóth András: Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma a digitális gazdaságban

Ajánló

Nemeslaki András: A Replika és az Információs Társadalom című folyóiratok közös száma
Faludi Gábor: Szerzői jog mindenkinek (szerk.: Legeza Dénes, SZTNH, 2017)

Az Európai Bizottság 2016-ban, hosszú előkészítő munka után szánta rá magát arra, hogy „reformcsomagot” nyújtson be a Tanács és az Európai Parlament számára az uniós szerzői jog átfogó megújítására. Bár az uniós szerzői jogi jogalkotás mindig is újító reformatórius volt (gondoljunk csak a szoftverek szerzői jogi védelmére, az adatbázisok sui generis oltalmára, vagy akár az árva művekkel kapcsolatos, határon átnyúló szabad felhasználás bevezetésére, amelyek mind világszinten új szabályozási megoldások), a megújítás programszintre emelésével Oettinger biztos a szerzői jogi harmonizáció szintlépését ígérte.

Ha a reformfolyamatot egészében nézzük, látható, hogy a Bizottság, amint 2001-ben elfogadták az Infosoc-irányelvet (2001/29/EK), érzékelte, hogy az nem haladta meg igazán az akkori status quo-t, így a piaci, kulturális, társadalmi folyamatokkal lépést tartani kívánó szerzői jogi szabályozás megalkotása nem csak illúzió maradt, de ismét hamarosan jól érzékelhető lett a gyorsuló lemaradás.

Az Unió felelős szervei az eltelt másfél évtizedben persze elfogadták a Védelmiidő-irányelv módosítását (2011/77/EU), amellyel meghosszabbították az – állítólag – a fájlcserével leginkább érintett/sújtott jogosulti csoportok, az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók teljesítményei védelmének idejét, amiről persze hamar bebizonyosodott, hogy önmagában alkalmatlan eszköz a fájlcserével elfolyó bevételek visszaszerzésére.

Nem sokkal később pedig az Árvamű-irányelv (2012/28/EU) elfogadása is megtörtént, de ez a jogalkotási eredmény sem látszik mind ez ideig beváltani a hozzá fűzött reményeket. A részben a hosszú – és ugye egyre hosszabb – védelmi idő miatt is rohamosan szaporodó árva műveket a kedvezményezett intézmények nem kezdték tömegesen hozzáférhetővé tenni (vagy legalábbis nem az irányelvi rezsim alapján), ami arra mutatott rá, hogy a bonyolult és költséges új rendszer nem tudja versenyképessé tenni a kulturális örökségünk letéteményeseit a Google digitalizálási törekvéseivel szemben. A kudarc rámutat arra az anomáliára, hogy a közintézmények jogszabályi úton való kedvezőbb helyzetbe hozása sem tud igazán hatékony piaci és technológiai straté­giákkal versenyezni, noha úgy tűnik, kénytelen.

Ezen előzmények után még mindig a reformcsomagon kívül nyújtotta be 2015-ben a Bizottság a Hordozhatósági rendeletet (2017/1128/EU), amelynek célja az előfizetéses zenei és audiovizuális szolgáltatásokkal kapcsolatban a tartalomszolgáltató és a fogyasztó között létrejövő szerződések tartalmi szabadságának korlátozása volt, méghozzá olyan módon, hogy ne legyen lehetősége a tartalomszolgáltatónak arra, hogy a fogyasztó ideiglenes külföldi tartózkodása (például nyaralása) idején az előfizetéséhez tartozó tartalomkínálathoz való hozzáférést korlátozza. Bár nem kifejezetten a felhasználási szerződések harmonizációja volt a Bizottság célja, mégis lehet mondani, hogy új szerzői jogi szabályozási terület nyílt meg a harmonizációban, ráadásul a Bizottság választ adott a határon átnyúló felhasználások egyik fontos problémájára is, figyelembe véve nem csak a fogyasztói komfortérzet javításának igényét, de a jogosultak és a szolgáltatók üzleti érdekeit is.

A végül 2016-ban benyújtott és mára tárgyalási fél­időbe jutni látszó reformcsomag legfontosabb eleme az ún. DSM-irányelv [COM(2016) 593 final], amely meglehetősen vegyes képet mutat: szerepel benne három részben új szabad felhasználás (szöveg- és adatbányászati, határon átnyúló oktatási tevékenységre vonatkozó, illetve archiválási célú kivétel), az out-of-com­merce művek egyes felhasználásainak engedélyezésére vonatkozó sui generis rezsim, a szerzők és előadóművészek megfelelő díjazására vonatkozó elvek, az audiovizuális művek on-demand szolgáltatásokban való felhasználásának engedélyezésére vonatkozó tárgyalási mechanizmus, a kiadók reprográfiai díjból való részesülésének biztosítását megalapozó szabályok, egy új kapcsolódó jog a sajtótermékek kiadó számára, és végül a value gap/transfer of value problémára adni kívánt válasz.

Ez utóbbi a teljes reformfolyamat legkritikusabb és legfontosabb pontja is egyben: a safe harbour felelősségi kivételre alapozó streaming szolgáltatások (pl. a YouTube) és a hagyományos engedélyezési modellt követő tartalomszolgáltatásokból (pl. Deezer, Spotify, ITunes) származó jogosulti bevételek közötti indokolatlan különbségek kiegyenlítése, vagy másképp, a reklám alapú, ingyenesen hozzáférhető streaming szolgáltatások szerzői jogi engedélyezési rezsim alá terelése a fő cél, ami a gigászok harcát jelenti.

A kiegészítő szolgáltatásokkal kapcsolatos rendelettervezet [COM(2016) 594 final] egyes olyan televíziós szolgáltatásokhoz kapcsolódó, azokat kísérő médiatartalom-szolgáltatások engedélyezését kívánja egyszerűsíteni, amelyeket tipikusan online nyújt a szolgáltató, de szorosan kapcsolódnak a hagyományos televíziós alapszolgáltatáshoz.

Szólni kell végül az olvasási képességükben korlátozott személyek művekhez való hozzáférését segítő szabad felhasználás önálló irányelv [COM(2016) 596 final]és rendelet [COM(2016) 595 final] kombinációban történt szabályozásáról is, amely a WIPO VIP szerződésének az uniós jogba való implementálását jelenti. A csomag ezen elemei abba a trendbe illeszkednek, amelyet a Bizottság az Árvamű irányelvvel nyitott meg, hiszen önálló jogi eszközt szentel egy – egyébként összességében nem igazán jelentős – szabad felhasználásnak és biztosítja a határon túli hozzáférést.

A Bizottság a reformcsomaggal soha nem látott mennyiségű frontot nyitott meg ezen javaslatok tárgyalóasztalra helyezésével. Ezek között számos olyan került megfogalmazásra, amely előbbre viheti az uniós szerző jogi ügyét, de sajnos nem kizárt, hogy a viták megint úgy végződnek, ahogy a szerzői jogi jogalkotás során oly sokszor: vajúdnak a hegyek és egeret szülnek. Csak bízhatunk abban, hogy a tárgyalópartnerekben megvan a saját érdekeiken túlmutató felelősség az iránt, hogy egy élhető, kiszámítható új rendszer szülessen, különben ennek az esélye újabb tíz évekre elveszik, ami pedig a mai értelemben vett szerzői jogi rendszer visszafordíthatatlan erodálódását hozhatja.

 

Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó
BME GTK tanszékvezető egyetemi docens

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@hvgorac.hu

Weboldal: hvgorac.hu