Balogh Zsolt György: A bírósági határozatok közzétételének szabályozása Magyarországon – 2013/2. (55.), 84-89. o.
A magyar bírósági rendszer alkotmányos kötelezettségének tesz eleget azzal, hogy a jogalkalmazás során keletkezett határozatokat széles körben hozzáférhetővé teszi. A bíróságok e kötelezettségüket a hagyományos közlési formákon felül 2007 óta már elektronikus úton is teljesítik. A jogalkalmazás egységesítését szolgáló, elvi jelentőségű döntéseken túl az elektronikus információszabadságról szóló már hatályon kívül helyezett 2005. évi XC. törvény – létrehozva a Bírósági Határozatok Gyűjteményét – azt is elrendelte, hogy a felsőbb bíróságok az egyedi ügyekben hozott érdemi határozataik elektronikus közzétételéről is gondoskodjanak. Ugyanakkor e határozatok közlése során a bíróságoknak a személyes adatok védelmét szolgáló követelményeket is tiszteletben kell tartaniuk, tehát a törvény elrendelte egyes adatoknak az elektronikus úton nyilvánosságra hozott döntésekből való törlését.