1. Bevezetés
A jelen tanulmány célja a leverage elektronikus hírközlési koncepciójának vizsgálata és kritikai elemzése.
Ennek érdekében a tanulmány első lépésben fogalmi alapvetésként meghatározza a leverage szektorspecifikus jogintézményének lehetséges jogpolitikai céljait és értelmezését, valamint helyét a jelentős piaci erő meghatározásának rendszerében.
Ezt követően kerülnek elemzésre a kérdéskör közösségi jogi szabályai. Bár a tanulmány a leverage szektorspecifikus fogalmát vizsgálja, ezt megelőzően érdemes kitérni a leverage versenyjogi fogalmára, amely a szektorális szabályozás egyfajta kiindulópontjaként szolgált és szolgál. Ebben a körben indokolt ismertetni az Európai Bíróság által a Tetra Pak II ügyben[1] lefektetett koncepciót, amely bevallottan a szektorális fogalom alapját képezi. Ezt követően kerülhet sor a vonatkozó közösségi szabályozási rezsim vonatkozó rendelkezéseinek elemzésére.
A leverage fogalmát az Európai Parlament és a Tanács 2002/21/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról[2] (a továbbiakban: Keretirányelv) vezette be az elektronikus hírközlés jogába. A Keretirányelvvel kapcsolatban értelmező megállapításokat tartalmaz a piacelemzésről és a jelentős piaci erő megállapításáról szóló bizottsági iránymutatás (a továbbiakban: Iránymutatás).[3]
A közösségi jogi keretek vizsgálatát követően kerül sor a magyar jog és joggyakorlat elemzésére. Ennek során vizsgálom az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) vonatkozó rendelkezéseit és a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának (a továbbiakban: NHH Tanácsa) gyakorlatát.
A tanulmány záró részében kerülnek megfogalmazásra a kutatás konklúziói. Ennek során mind a közösségi, mind pedig a magyar jog megoldását összevetjük a kiindulópontul szolgáló versenyjogi fogalommal, valamint a leverage szektorális fogalmának jogpolitikai indokaival. Emellett vizsgálom a közösségi és a magyar jog egymáshoz való viszonyát a Magyar Köztársaságot terhelő jogharmonizációs kötelezettség szempontjából. Tekintettel arra, hogy az elektronikus hírközlés szabályozásának Európában két rétege van, az elemzésnek nemcsak az egyes rétegek vizsgálatát és kritikai értékelését kell magában foglalnia, hanem egyben ki kell terjednie az egyes rétegek egymáshoz való viszonyára. Ennek megfelelően a magyar szabályozás és jogalkalmazási gyakorlat kapcsán vizsgálandó kérdés, hogy az implementáció megfelel-e a szabályozás keretét jelentő közösségi jogi aktusoknak. Végül pedig javaslatokat fogalmazok meg a joggyakorlat számára.
2. Leverage szektorális jogintézményének helye az elektronikus hírközlési jogi szabályozásban és annak jogpolitikai céljai
A leverage jogintézménye a jelentős piaci erő (a továbbiakban: JPE) meghatározása és a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás kijelölése körében rendelkezik relevanciával. A jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásként való kijelölés következménye, hogy a nemzeti szabályozó hatóság kötelezettségeket vet ki az érintett vállalkozásra. Az Európai Parlament és a Tanács 2002/19/EK irányelve (2002. március 7.) az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és kapcsolódó eszközökhöz való hozzáférésről, valamint azok összekapcsolásáról[4] (a továbbiakban: Hozzáférési irányelv) 8. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a Keretirányelv szerint végzett piacelemzés eredményeként egy üzemeltetőt egy bizonyos piacon jelentős piaci erővel rendelkezőként jelölnek ki, a nemzeti szabályozóhatóságok szükség szerint előírják az irányelv 9–13. cikkében meghatározott kötelezettségeket. Ebbe a körbe a következő kötelezettségek tartoznak: az átláthatóságra vonatkozó kötelezettség, a diszkriminációmentességre vonatkozó kötelezettség, a számviteli szétválasztásra vonatkozó kötelezettség, a meghatározott hálózati eszközökhöz való hozzáférésnek és azok használatának a lehetővé tételére vonatkozó kötelezettségek, árellenőrzési és költségszámítási kötelezettségek.
A kötelezettségek kiszabása több célt szolgál, amelyek közül a legfontosabb a hozzáférés lehetővé tétele, valamint a hozzáférés feltételeinek kontrollja. Emellett az elválasztás és az átláthatóság előírása – bár nem feleltethetők meg visszaélési tilalmaknak – az olyan jogellenes magatartások tekintetében is előmozdítja a hatósági bizonyítási eljárás sikerességét, amelyeket maga a Hozzáférési irányelv nem tilt. Összességében tehát az állapítható meg, hogy az előírt kötelezettségek a hozzáférési kötelezettség és annak feltételei meghatározása mellett elősegítik az olyan visszaélési magatartásokkal kapcsolatos vizsgálatok lefolytatását és bizonyítás elvégzését, amelyek során a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás ezen a piacon meglévő erejét felhasználva megpróbál kedvezőbb pozíciót elérni egy szomszédos, kapcsolódó piacon. Amennyiben ugyanis a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás kísérletet tesz arra, hogy a meglévő jelentős piaci ereje felhasználásával egy szomszédos, kapcsolódó piacon is jelentős piaci erőre tegyen szert, például keresztfinanszírozás vagy árprés segítségével, akkor ez a versenyjogi visszaélés – a szétválasztás és az átláthatóság következtében – könnyebben megállapítható lesz.
A leverage szektorspecifikus jogintézménye két fő funkciót tölthet be. Az egyik értelmében a leverage segít a jelentős piaci erő fogalmi körébe vonni olyan eseteket, amelyek során valamely vállalkozás magas fokú piaci hatalommal rendelkezik, azonban amelyek egyébként a hagyományos JPE fogalomnak nem lennének részei. Mivel mind a JPE-koncepció, mint pedig a JPE-eljárás célja azoknak a helyzeteknek az azonosítása, amelyek során egy vállalkozás – a megfelelő szintű versenynyomás hiányában – versenytársaitól, ügyfeleitől és a fogyasztóktól nagymértékben független magatartást folytathat, a jogintézmény alkalmazási körét értelemszerűen ki kell terjeszteni olyan esetekre is, amelyek során az érintett vállalkozás ugyan nem rendelkezik erőfölénnyel a vizsgálat alá vont piacon, azonban egy másik, kapcsolódó piacon meglévő erőfölénye alapján az előbbi piacon képes a versenytársaitól, ügyfeleitől és a fogyasztóktól nagymértékben független magatartás folytatására. Ez a szabályozási szempont adja a leverage elektronikus hírközlési jogi jogintézményének elsődleges vagy tradicionális indokát. Ugyanis ez az a szempont, amelyet az Európai Bíróság a Tetra Pak II ügyben alkalmazott,[5] amely pedig a szektorspecifikus leverage-fogalom kiindulópontját jelenti.
A leverage koncepció alkalmazásának másik indokát az adhatja, hogy bár a JPE-határozatok felülvizsgálata rendszeres, és mind a szabályozás, mind a nemzeti szabályozó hatóság – a JPE-kijelöléseknek a megváltozott piaci környezethez történő adaptálása céljából – követi a piaci folyamatokat, a piaci körülmények változását, nem hagyható figyelmen kívül, hogy a JPE-határozat és annak revideálása között eltelt időben a piaci körülmények olyan mértékben változhatnak, hogy az a korábbi JPE-kijelölés kiterjesztését teheti indokolttá. Ezáltal a leverage elektronikus hírközlési jogi koncepciója lehetővé teszi, hogy – megelőző célzattal – olyan piacok tekintetében is lehessen JPE-kötelezettségeket előírni, amelyeken ugyan nem áll fenn jelentős piaci erő, azonban amelyek jó eséllyel erőfölényessé válhatnak a közeljövőben.
Bár a leverage koncepció megalkotása során – a fenti indokkal ellentétben – ez a szempont nem szerepelt, érdemes megvizsgálni ennek az utólagos érvnek az alkalmazhatóságát is. Megítélésem szerint a fenti második szempont nem tekinthető a leverage koncepció releváns jogpolitikai okának. Ennek az elfogadása ugyanis, egyrészt, azt implikálná, hogy a szabályozó hatóság nem követi megfelelő gyorsasággal a piaci változásokat. Másrészt, ez az érvelés implicit módon pálcát törne a szabályozás és annak hatékonysága felett. Az érv elfogadása ugyanis egyben annak elfogadását is jelentené, hogy sem a szektorális szabályozás, sem pedig az általános versenyjog nem képes megakadályozni, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozások erőfölényüket a szomszédos piacokra átvigyék, vagyis hogy az egyik piacon meglévő erőfölényüket felhasználva – különböző visszaélésszerű magatartások segítségével – egy másik piacon is erőfölényt építsenek ki. Emellett, amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a közösségi jog sem tartalmaz utalást arra nézve, hogy a leverage koncepciójának ilyen olvasata is lenne.
Ilyetén formában, bár első látásra a leverage szektorális jogintézményének két fő jogpolitikai indokát különböztethetjük meg, ezek közül csak az egyik tekinthető érvényesnek. Ennek értelmében ez a koncepció segít beazonosítani azokat a piacokat, amelyeken ugyan nem áll fenn jelentős piaci erő, azonban amelyek vonatkozásában egy vállalkozás versenytársaitól, ügyfeleitől és a fogyasztóktól nagymértékben független magatartást tud folytatni annak köszönhetően, hogy egy kapcsolódó piacon meglévő jelentős piaci erejét felhasználja. Ebben az esetben arról van szó, hogy a vállalkozást egy általa nem dominált piacon tekinti a szabályozó hatóság jelentős piaci erővel rendelkezőnek. Az egyik piacon fennálló jelentős piaci erő egy kapcsolódó, nem dominált piacra történő rávetítésének, vagy talán pontosabban oda képzelésének az az indoka, hogy a vállalkozás a nem dominált piacon quasi erőfölényes pozíciót élvez. Ennek indoka, hogy a dominált és a nem dominált piac közötti kapcsolat szoros, valamint, hogy bár a vállalkozás a nem dominált piacon nem élvez erőfölényt, piacvezetőnek tekinthető. Nem arról van tehát szó, hogy a vállalkozás a nem dominált piacon jelentős piaci erőhöz hasonló vagy annak megfelelő pozíciót szerezhet, hanem arról, hogy az erőfölény fennálltának hiánya ellenére már most a jelentős piaci erőhöz hasonlatos helyzetben van.
Nem tekinthető azonban érvényes jogpolitikai indoknak a szabályozói beavatkozás időhorizontjára történő hivatkozás: amennyiben van olyan piac, ahova a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás jó eséllyel átemelheti piaci hatalmát, a hatósági beavatkozással, illetve a JPE-kijelöléssel szükségszerűen együtt járó fáziskésésből adódó problémák kiküszöbölhetőek azáltal, hogy a szabályozó hatóság a JPE-vel rendelkező vállalkozást már eleve ezen a piacon is JPE-s szolgáltatóként jelöli ki. Ennek az érvnek a gyengesége abban áll, hogy nemcsak a hatósági beavatkozás elkésettségét előfeltételezi, hanem egyben azt is felteszi, hogy a szektorális szabályozás és a hatóság működése ellenére egy jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás képes lesz megvalósítani azt ami ugyan jogilag tiltott, de szabályozás hiányában gazdaságilag lehetséges lenne: az egyik piacon meglévő jelentős piaci erejét felhasználva jelentős piaci erőt szerezni egy olyan piacon, ahol korábban ilyen pozícióval nem rendelkezett.
3. Leverage a közösségi jogban
A leverage koncepciója része mind a közösségi versenyjognak, mind pedig a közösségi elektronikus hírközlési jognak. Ebben a vonatkozásban érdemes kiemelni, hogy míg a versenyjogban a leverage fogalmának van egy dinamikus és egy statikus olvasata, a szektorális szabályozásban ennek a koncepciónak csak statikus értelme van.
A leverage dinamikus értelemben milyen olyan piaci praktikát magában foglal, amelynek során egy piacon erőfölénnyel rendelkező vállalkozás piaci hatalmát – visszaélésszerűen – egy szomszédos, kapcsolódó piacra is átemeli, vagyis az egyik piacon meglévő erőfölényét felhasználva kiterjeszti piaci pozícióját egy másik, korábban nem dominált piacon. Statikus értelemben azt jelenti, hogy egy erőfölényes helyzetet élvező vállalkozás egy olyan, általa nem dominált piac tekintetében is erőfölényesnek tekinthető, amely, egyrészt, szoros kapcsolatban van a dominált piaccal, másrészt, amelyen a vállalkozásnak erőfölényt el nem érő piacvezető piaci pozíciója van.
A leverage dinamikus értelemben milyen olyan piaci praktikát magában foglal, amelynek során egy piacon erőfölénnyel rendelkező vállalkozás piaci hatalmát – visszaélésszerűen – egy szomszédos, kapcsolódó piacra is átemeli, vagyis az egyik piacon meglévő erőfölényét felhasználva kiterjeszti piaci pozícióját egy másik, korábban nem dominált piacon. Ez a piaci stratégia különböző visszaélések révén valósulhat meg (árprés, árukapcsolás, szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás stb.), amelyeknek azonban a fenti folyamat a közös jellemzője.[6]
Ezzel szemben a leverage statikus értelemben azt jelenti, hogy egy erőfölényes helyzetet élvező vállalkozás egy olyan, általa nem dominált piac tekintetében is erőfölényesnek tekinthető, amely, egyrészt, szoros kapcsolatban van a dominált piaccal, másrészt, amelyen a vállalkozásnak erőfölényt el nem érő piacvezető piaci pozíciója van. A dominált piacon fennálló magas fokú erőfölény, a két piac közötti szoros kapcsolat és az erőfölény szintjét el nem érő piacvezető státusz együttes hatásaként ugyanis elképzelhető, hogy a vállalkozás a nem dominált piacon is quasi erőfölényes piaci hatalommal rendelkezik. Ez utóbbi esetben tehát nem arról van szó, hogy egy vállalkozás erőfölényét átemelné, hanem arról, hogy olyan piacon is erőfölényesnek kell tekinteni, ahol egyébként ennek feltételei nem állnak fenn. Nem egy olyan, különböző versenykorlátozó praktikákat magában foglaló piaci stratégiáról van tehát szó, amelyek egy folyamatban testet öltve lehetővé teszik, hogy a domináns vállalkozás az egyik piacon meglévő erőfölényének segítségével egy másik, nem dominált piacon is erőfölényre tegyen szert.
Bár az elektronikus hírközlés is célul tűzi ki a leverage dinamikus koncepciója által átfogott visszaélések elkerülését, a leverage kifejezés itt elsősorban a fogalom statikus tartalmát jelenti. Ennek a jogintézménynek az alkalmazására ugyanis akkor kerül sor, amikor a nemzeti szabályozó hatóság a Keretirányelv 14. cikkének megfelelően azonosítja a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozásokat. Ebben a vonatkozásban mondja ki a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdése, hogy amennyiben egy vállalkozás egy konkrét piacon jelentős piaci erőfölénnyel rendelkezik, az is lehetséges, hogy egy ehhez a piachoz közel álló piacon is jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősül, amennyiben a két piac közötti kapcsolat lehetővé teszi az egyik piacon meglévő piaci befolyás átvitelét a másik piacra, így erősítve a vállalkozás piaci erejét.
Mivel a leverage elektronikus hírközlési koncepciója bevallottan a versenyjogi doktrínát veszi alapul, illetve abból indul ki,[7] első lépésben érdemes megvizsgálni a koncepció versenyjogi gyakorlatát. Ez nemcsak az elektronikus hírközlési jogi fogalom kontextusát segít megérteni, hanem egyben lehetővé teszi a szektorális szabályozásban uralkodó felfogás és a versenyjogi fogalom összevetését, megvizsgálva azok eltéréseit, illetve az eltérések indokoltságát. A versenyjogban kialakult statikus leverage fogalom ugyanis nemcsak történeti jelentőséggel bír az elektronikus hírközlési jog számára, és hasonlóan nem egyszerűen általános összehasonlítás alapjául szolgál. A Keretirányelv rendelkezéseit értelmező és magyarázó bizottsági Iránymutatás ugyanis kimondja, hogy a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt jogintézménynek kifejezetten a Tetra Pak II ügyhöz hasonló helyzetek rendezése a célja.[8] Ebből pedig az következik, hogy a Keretirányelv 14. cikke (3) bekezdésének tartalma csak a versenyjogi statikus leverage koncepció segítségével adható meg.
3.1. Versenyjogi alapok: a Tetra Pak II ügy
A Tetra Pak II ügyben az Európai Bíróság megállapította, hogy egy erőfölényes vállalkozás egy olyan piacon is visszaélhet erőfölényével, amelyen ugyan nem rendelkezik dominanciával, azonban piacvezető pozíciót foglal el, és amely szoros kapcsolatban van a dominált piaccal.
Az ügyben Tetra Pak közel 90%-os piaci részesedéssel rendelkezett az aszeptikus csomagológépek és kartondobozok piacain, amelyeket folyékony élelmiszerek csomagolására használnak. Az aszeptikus piacokon fennálló erőfölényével szemben Tetra Pak nem rendelkezett dominanciával a nem aszeptikus csomagológépek és kartondobozok piacain, azonban ez utóbbi területen vezető pozíciót foglalt el.[9] Az Európai Bizottság megállapítása értelmében Tetra Pak az aszeptikus piacokon fennálló erőfölényével a nem aszeptikus piacokon visszaélt. A két iparági szegmens között ugyanis szoros kapcsolat áll fenn. A bizottsági érvelés értelmében nem szükséges külön igazolni, hogy Tetra Pak a nem aszeptikus szegmensben is erőfölénnyel rendelkezett, elegendő annak bizonyítása, hogy az aszeptikus piacokon fennáll az erőfölény és a két iparági szegmens között szoros kapcsolat van.[10] Ezt a megközelítést mind az Elsőfokú Bíróság, mind pedig az Európai Bíróság elfogadhatónak találta.[11] Az aszeptikus és a nem aszeptikus iparági szegmensek közötti szoros kapcsolat többek között abból adódott, hogy a két különböző technológiával csomagolt kulcstermékek azonosak, hiszen mindkét módszert nagyrészt tejtermékek és gyümölcslevek csomagolására használják. Ezen felül Tetra Pak ügyfeleinek jelentős része mind az aszeptikus, mind pedig a nem aszeptikus piacon jelen van vásárlóként.[12] Továbbá a szoros kapcsolat fennállását igazolja, hogy a versenytársak nagy része egyszerre van jelen az aszeptikus és a nem aszeptikus piacokon. A két iparági szegmens közötti ezen szoros kapcsolat támasztotta alá a Bizottság álláspontját, miszerint az aszeptikus piacokon meglévő erőfölény megerősítette Tetra Pak amúgy is vezető pozícióját a nem aszeptikus piacokon. Tekintettel arra, hogy Tetra Pak közel 90% részesedéssel rendelkezett az aszeptikus piacokon, azok számára a vállalkozások számára, amelyek mind friss, mind tartós folyékony élelmiszereket csomagoltak, nem egyszerűen megkerülhetetlen szerződő partner volt az aszeptikus szegmensben, hanem egyben a nem aszeptikus csomagolásban is előnyben részesített eladó. Ráadásul az aszeptikus szegmensben élvezett erőfölénye lehetővé tette a számára, hogy a versennyel kapcsolatos erőfeszítéseit a nem aszeptikus piacokra koncentrálja.[13]
Tetra Pak ugyanis – felhasználva a fenti helyzetét – felfaló árazásba kezdett és árukapcsolást alkalmazott. A felfaló árazással járó költségeket keresztfinanszírozással fedezte: a számára veszteséget okozó árakat a dominált aszeptikus piacokon elért profit volt hivatott kiegyenlíteni.[14]
A Tetra Pak II ügyben lefektetett elveket alkalmazta az Elsőfokú Bíróság az Aéroports de Paris ügyben,[15] ahol az erőfölény a repülőterek működtetésének piacán állt fenn, azonban a visszaélésre a földi kiszolgálás piacán került sor. Ugyancsak a statikus leverage koncepció alkalmazására került sor a Spanish Airports ügyben.[16]
Ki kell emelni, hogy a Tetra Pak II ügyben lefektetett doktrína csak kivételes körülmények esetén alkalmazható, és nem szolgálhat annak eszközéül, hogy a versenyhatóságok vagy a bíróságok egy erőfölényes vállalkozás dominanciáját automatikusan rávetítsék a dominált piaccal szomszédos piacokra. Ennek érdekében ugyanis szigorú feltételeknek kell fennállniuk. Egyrészt, a visszaélésszerű magatartást egy, a dominált piachoz képest szomszédos piacon folytatták. Másrészt, a két piac között szoros kapcsolat volt. Harmadrészt, Tetra Pak a dominált piacon nem egyszerűen erőfölénnyel rendelkezett, hanem majdhogynem monopolhelyzettel bírt. Piaci részesedése például 90% körüli volt. Negyedrészt, Tetra Pak mindkét iparági szegmensben jelen volt és azon a piacon, amelyen nem állt fenn erőfölénye, olyan vezető pozíciót foglalt el, amely jelentősen mértékben meghaladta bármely versenytársa piaci erejét. Ötödrészt, Tetra Pak fogyasztóinak jelentős része mind az aszeptikus, mind pedig a nem aszeptikus piacokon jelen volt. Hatodrészt, mivel Tetra Pak az aszeptikus piacokon erőfölénnyel rendelkezett, a versennyel kapcsolatos erőfeszítéseit a nem aszeptikus piacokra koncentrálhatta anélkül, hogy ezzel az aszeptikus szegmensben negatív versenytársi fellépésre kell volna számítania. Ezeknek a feltételeknek az együttes fennállása hozta létre a két iparági szegmens között azt a szoros kapcsolatot, amely lehetővé tette az erőfölény fennálltának rávetítését a nem aszeptikus piacokra.[17]
Emellett a Tetra Pak ügyben lefektetett koncepciót már csak azért is érdemes a maga kivételességében értelmezni, mert a szakirodalomban a bírósági verdikt komoly kritikát váltott ki.[18] Az Európai Bíróság ugyanis az általános erőfölény koncepció keretein belül is megállapíthatta volna a Tetra Pak által alkalmazott felfaló árazás jogellenességét. Az áron alapuló versenykorlátozó praktika alkalmazását ugyanis az tette lehetővé, hogy a felfaló árazás által eredményezett veszteségeket Tetra Pak az általa dominált másik piacról fedezte. A dominált piacról kiinduló keresztfinanszírozás pedig már a fennálló erőfölény alapján elmarasztalható, anélkül, hogy szükséges lenne ennek az erőfölénynek a nem dominált piacra történő rávetítése.[19]
Bár maga a bírósági határozat is kimondta, hogy a statikus leverage koncepciót csak speciális körülmények esetén, kivételesen lehet alkalmazni, ez a fajta érvelés valóban magában hordozhatja annak az esetleges veszélyét, hogy az a bírósági intenció ellenére tág értelmezést kap. Az elektronikus hírközlési jogi szakirodalom pedig úgy tűnik nem tudott egyértelműen ellenállni a tág értelmezés kísértésének.[20]
Végül érdemes az erőfölény fennállását az ügy tárgyát jelentő visszaélésszerű magatartások kontextusában vizsgálni, hiszen ezek a kifogásolt praktikák adják meg a hatósági beavatkozás miértjét. Bár az erőfölény fennállása elviekben elkülönül magának a magatartásnak a vizsgálatától, hiszen a dominancia fennállásáról de iure arra való tekintet nélkül kell döntést hozni, hogy milyen magatartás vezetett az ügy felmerüléséhez, érdemes megvizsgálni, hogy melyek azok a magatartások, amelyek szankcionálásának gyakorlati indoka elvezetett az erőfölény-fogalom fenti kiterjesztéséhez. Az érintett magatartásokra már csak azért is indokolt tekintettel lenni, mert a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdését is ésszerű lenne a kiszabandó kötelezettségek kontextusában értelmezni.[21]
A Tetra Pak II ügyben a Bizottság az eljárás alá vont vállalkozásnak alapvető két magatartását kifogásolta. Egyrészt, erőfölényével visszaélve a nem dominált, aszeptikus iparági szegmensben felfaló árak alkalmazásával visszaélt erőfölényével. Bár a nem aszeptikus piacokon nem állt fenn erőfölény, a felfaló árazás finanszírozásának forrása az aszeptikus szegmensben elért nyereség volt. Ettől függetlenül a Bizottság az erőfölényt mint a 82. cikk alkalmazásának előfeltételét – az erőfölény fogalmának fenti sajátos kiterjesztésével – a nem aszeptikus piacokra is kiterjesztette. Emellett azt is kifogásolta a Bizottság, hogy az eljárás alá vont a csomagológépei és az azokhoz használt kartonok értékesítését összekapcsolta. Míg a felfaló árazás tekintetében a Bizottság elvileg érvelhetett volna akként is, hogy a költség alatti árra azért alkalmazható a 82. cikk, mert annak pénzügyi forrása egy dominált piac, az árukapcsolás tekintetében az volt az egyetlen dogmatikai lehetőség a kérdéses magatartás szankcionálására, hogy a Bizottság kiterjeszti az erőfölény fogalmát a nem dominált piacokra is. Anélkül, hogy értékelnénk, vajon a nem dominált piacokon megvalósított, fentiekben ismertetett praktikákat valóban indokolt, ésszerű vagy hatékony volt-e szankcionálni, annyit minden bizonyossággal megállapíthatunk, hogy a Tetra Pak II ügyben végrehajtott fogalmi újítás többé-kevésbé szükséges volt a kifogásolt magatartások szankcionálása érdekében. Ezt azért fontos kiemelni, mert ehhez hasonlóan a jelentős piaci erő elektronikus hírközlési jogi fogalmát indokolt a jelentős piaci erő megállapítása esetén kivethető kötelezettségek szempontjából is megvizsgálni.
3.2. Szektorális szabályozás
A Keretirányelv 14. cikkének (2) bekezdése értelmében egy vállalkozás akkor minősül jelentős piaci erővel rendelkezőnek, ha vagy önállóan, vagy másokkal együtt erőfölénnyel egyenértékű pozícióban van, azaz olyan gazdasági erővel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy a versenytársaktól, az ügyfelektől és végső soron a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül viselkedjen. Ennek megfelelően a jelentős piaci erő elektronikus hírközlési jogi fogalma alapvetően illeszkedik a versenyjog erőfölény-fogalma által meghatározott elemzési keretbe.
Emellett a 14. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy amennyiben egy vállalkozás egy konkrét piacon jelentős piaci erőfölénnyel rendelkezik, az is lehetséges, hogy egy ehhez a piachoz közel álló piacon is jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősül, amennyiben a két piac közötti kapcsolat lehetővé teszi az egyik piacon meglévő piaci befolyás átvitelét a másik piacra, így erősítve a vállalkozás piaci erejét.
A Keretirányelv 14. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy amennyiben egy vállalkozás egy konkrét piacon jelentős piaci erőfölénnyel rendelkezik, az is lehetséges, hogy egy ehhez a piachoz közel álló piacon is jelentős piaci erővel rendelkezőnek minősül, amennyiben a két piac közötti kapcsolat lehetővé teszi az egyik piacon meglévő piaci befolyás átvitelét a másik piacra, így erősítve a vállalkozás piaci erejét.
Ez a rendelkezés, a jogalkotás történeti kontextusa, a Tetra Pak II ügyben lefektetett jogértelmezés, valamint a közösségi jogalkotó szándéka ismeretének hiányában, mind a statikus, mind pedig a dinamikus értelemben vett leverage koncepcióra is utalhat. A 14. cikk (3) bekezdésének megfogalmazása ugyanis nem teszi egyértelművé, hogy a piaci befolyás átvitele azt jelenti-e, hogy a szomszédos piacon jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás különböző visszaélésszerű eszközökkel képes piaci erejét ténylegesen átvinni, vagyis a dominált piacon meglévő jelentős piaci ereje segítségével egy másik, kapcsolódó piacon is jelentős piaci erőt szerezni. Avagy az egyik piacon meglévő jelentős piaci erő következtében ez a vállalkozás – anélkül, hogy piaci erejét ténylegesen átvinné a kapcsolódó piacra – jelentős piaci erőhöz hasonló pozícióval rendelkezik a szomszédos piacon.
Ez a kétarcúság sajnos nagyrészt a többi nyelvi változatban is megfigyelhető. A Keretirányelvnek mind az angol, mind a német nyelvi változata a piaci hatalom átemelésére utaló megfogalmazást tartalmaz (leverage, übertragen).[22] Pontosabb ezzel szemben a francia nyelvű verzió, amely úgy fogalmaz, hogy a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás egy olyan kapcsolódó piacon is jelentős piaci erővel rendelkezőnek tekinthető, amellyel olyan kapcsolat áll fenn, amely – a leverage-hatás következtében – megengedi a vállalkozás számára, hogy az egyik piacon használja azt a jelentős piaci erőt, amelyet a másik piacon birtokol [les liens (…) permettent d’utiliser sur un des deux marchés (…) la puissance détenue sur l’autre marché].[23]
A statikus értelmezés helyességét a bizottsági Iránymutatás egyértelművé teszi. Az Iránymutatás ugyanis expressis verbis kimondja, hogy a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezés célja olyan piaci helyzet kezelése, mint amely a Tetra Pak II ügyben felmerült.[24] Az Iránymutatás a leverage két esetkörét különbözteti meg. A Tetra Pak II ügyben a koncepció egy horizontális relációban került alkalmazásra, azonban elképzelhetőek olyan helyzetek is, amikor a két, egymással szoros kapcsolatban lévő piac egymással vertikális kapcsolatban van. Ez a helyzet az elektronikus hírközlési szektorban gyakori, hiszen ilyen szituáció áll fenn akkor, ha egy vállalkozás az infrastruktúra piacán erőfölénnyel rendelkezik, míg erőfölényt el nem érő, azonban jelentős piaci hatalommal bír az infrastruktúrához vertikálisan kapcsolódó szolgáltatási piacon. A gyakorlatban azonban, ha a nemzeti szabályozó hatóság megállapította, hogy egy vállalkozás jelentős piaci erővel rendelkezik az infrastruktúra vagy nagykereskedelem upstream piacán, akkor minden bizonnyal – a Hozzáférési irányelv által adott beavatkozási eszközök segítségével – képes lesz elejét venni annak, hogy ez a piaci erő a kiskereskedelmi piacra átcsorduljon.[25] Ebből kifolyólag a bizottsági Iránymutatás kimondja, hogy csak abban az esetben szükséges a 14. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazhatóságának vizsgálata, ha az ex-ante kötelezettségek kiszabása a hozzáférés vagy nagykereskedelem piacán erőfölénnyel rendelkező vállalkozásra nem eredményezné majd hatásos verseny kialakulását a kiskereskedelmi piacon.[26]
3.3. A leverage szektorális fogalmának kritikai értékelése
A leverage elektronikus hírközlési jogi szabályozását komoly kritika érte azon az alapon, hogy kiterjeszti az amúgy csak szűk körben alkalmazható, kivételes esetek kezelésére szolgáló versenyjogi gyakorlatot.[27] Ebben a vonatkozásban annyi kétségtelenül megállapítható, hogy az elektronikus hírközlési jogi szabályozása nem tűzte ki célul a versenyjogi statikus leverage koncepció kiterjesztését. A bizottsági Iránymutatás fentiekben ismertetett rendelkezései ezt világossá teszik.
Mielőtt rátérnénk annak a kérdésnek a vizsgálatára, hogy miként viszonyul a magyar szabályozás a fentiekben ismertetett jogharmonizációs kötelezettségekhez, érdemes utalni arra, hogy a kérdés európai szakirodalma korántsem egyértelmű ebben a vonatkozásban. Komoly fogalmi bizonytalanság figyelhető meg ebben a tekintetben: az európai közösségi elektronikus hírközlési jog szakirodalmában ugyanis távolról sem egyértelmű, hogy a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdése egy statikus leverage koncepciót inkorporálna, hanem a rendelkezéshez fűzött értelmezések olykor mind a dinamikus, mind pedig a statikus olvasat fogalmi jegyeit elegyítik.[28]
A fogalmi zűrzavart csak súlyosbítja, hogy ez idáig sem közösségi, sem nemzeti szinten nem ismeretes olyan határozat, amely a kérdést részleteiben vizsgálta volna, illetve amelyben a leverage-hatásnak központi jelentősége lett volt a döntés tartalmi kimenetelére.[29]
4. Magyar jog
Tekintettel arra, hogy a leverage jogintézménye csak a jelentős piaci erő általános koncepciójának keretein belül értelmezhető, érdemes ebben a fogalomrendszerben elhelyezve röviden utalni a magyar jog által használt JPE-fogalomra.
Az Eht. 52–57. §-a tartalmazza a piacmeghatározásra, jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítására és kötelezettségek előírására vonatkozó szabályokat. A törvény a NHH Tanácsának feladatává teszi az érintett piacok azonosítását, az érintett piacokon fennálló verseny, illetve a verseny hatékonyságának elemzését, és amennyiben valamely piacon a verseny nem kellően hatékony, az érintett piacokon a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató, illetve szolgáltatók azonosítását. A jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként történő azonosítás következménye, hogy a Tanács az Eht. XI–XIV. fejezetében foglalt kötelezettségek közül a piacelemzés alapján feltárt versenyt korlátozó akadályok által indokolt, azokkal arányos, legalább egy kötelezettséget ír elő, vagy a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra korábban, az Eht. 52. §-ának (1) bekezdése szerinti piacelemzés első elvégzését megelőzően jogszabályban, illetve azt követően a hatóság határozatában megállapított legalább egy kötelezettséget fenntart, illetve azt módosítja.
A Tanács a piacmeghatározást és a piacelemzést a korábbi informatikai és hírközlési miniszter által rendeletben kihirdetett alapelvek alapján, a versenyjog vonatkozó szabályai szerint végzi el. A vonatkozó rendelkezéseket a piacmeghatározás, a piacelemzés és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása, valamint a rájuk vonatkozó kötelezettségek előírása során alkalmazandó alapelvekről szóló 16/2004. (IV. 24.) IHM rendelet (a továbbiakban: Alapelvek) tartalmazza. Az Alapelvek tartalmát nagyrészt a 8001/2004-es IHM tájékoztató adja meg, amelyre az IHM rendelet számos vonatkozásban utal.
4.1. JPE-koncepció és kijelölés
A piacelemzés alapján a Tanács jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóként azonosítja azt a szolgáltatót, amelyik valamely olyan érintett piacon, amelyen a gazdasági verseny nem kellően hatékony, egyedül vagy más szolgáltatóval közösen gazdasági erőfölényben van. A jelentős piaci erőt az Eht. a gazdasági erőfölény fogalmával konform módon definiálja: jelentős piaci erővel rendelkezik egy vállalkozás, amely olyan gazdasági helyzetben van, amely lehetővé teszi, hogy a tevékenységét a versenytársaktól, a vevőktől, és végső soron a fogyasztóktól nagymértékben függetlenül folytassa.[30]
Emellett azonban az Eht. lehetővé teszi a jelentős piaci erő, illetve a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás státuszának rávetítését olyan piacokra is, amelyeken a kérdéses gazdasági entitás nem rendelkezik erőfölénnyel. Az Eht. 53. §-ának (2) bekezdése értelmében a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató azonosítása során a Tanács figyelembe veszi, hogy egy érintett piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató egy szomszédos (azzal szoros kapcsolatban lévő) piacon is jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatónak minősülhet, amennyiben az adott érintett piac és a szomszédos piac közötti kapcsolatból eredően a szolgáltató az egyik piacon fennálló gazdasági erejét átviheti a másik piacra, és ezzel gazdasági erejét erősítheti. Sajnos az Eht. indokolása igencsak lakonikus a leverage koncepcióját illetően.[31]
A Tanács az azonosított jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókra azon a piacon, amelyen a szolgáltató jelentős piaci erővel rendelkezik, a piacelemzés által feltárt, versenyt korlátozó akadályok által indokolt, azokkal arányos mértékű kötelezettséget vagy kötelezettségeket ír elő az Eht. XI–XIV. fejezetben meghatározott kötelezettségfajták közül, vagy hatályában fenntartja, illetve módosítja a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóra korábban megállapított kötelezettséget.
4.2. Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának gyakorlata
Az NHH Tanácsa gyakorlatában tágan értelmezi a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdésében, illetve az Eht. 53. §-ának (2) bekezdésében található leverage koncepciót. Ennek során a Tanács mind horizontális, mind vertikális értelemben vizsgálja a leverage fennállását. „A piacok szomszédos voltának megállapításához a gazdasági erő átvitele, erősítése, illetve ezeknek a lehetősége szempontjából kell vizsgálni a két piacon lévő szolgáltatások műszaki, gazdasági és jogi kapcsolatát, illetve a piacon tevékenykedő szolgáltatók közötti kapcsolatokat. Az érintett piac és a szomszédos piac egymással lehet: a) vertikális kapcsolatban, amikor a két piacon a szolgáltatás(ok) részben vagy egészben egymásra épül(nek), vagy b) horizontális kapcsolatban, amikor a két piacon azonosak a vevők, fogyasztók, illetve a két piacon azonosak a szolgáltatásnyújtáshoz a szolgáltató által harmadik felektől igénybe vett, illetve igénybe vehető bemenő termékek, szolgáltatások.”[32]
Horizontális kapcsolat esetén a döntés során a Tanács a következő tényezőket veszi figyelembe: azonosak-e a két piac fogyasztói; nagymértékben azonosak-e a szolgáltatások és így az azok nyújtásához igénybe vett bemenő termékek; a legtöbb szolgáltató jelen van-e mindkét piacon.[33] Vertikális kapcsolat esetén a Tanács által figyelembe vett szempontok a következők: az egyik piac a másikra épül-e; a két termék/szolgáltatás általában együtt – egy csomagban – szokott-e értékesítésre kerülni, arra való tekintettel, hogy az egyik termék/szolgáltatás igénybevétele a fogyasztó részéről előfeltételezi a másik termék/szolgáltatás igénybevételét; jelen van-e a legtöbb szolgáltató mindkét piacon, és ezáltal képes-e erejét az egyik piacról a másikra átvinni.[34]
A fenti szempontrendszer alapján látható, hogy az NHH Tanácsának gyakorlata alapján a leverage koncepciója, a piacelemzés szempontjából, mindazon esetekben tényleges relevanciával bír, amikor az egyik piacon meglévő piaci erő a másik piacra – a két piac közötti műszaki, gazdasági vagy jogi kapcsolat következtében – potenciálisan átvihető. Ennek ellenére, az eddigi gyakorlatban a leveragekoncepciójának a tényleges végkövetkeztetés szempontjából már sokkal csekélyebb volt a jelentősége, amely vitathatatlanul annak a piaci körülménynek köszönhető, hogy bár a korábbi erőfölényes struktúra megrepedezett, de nem lazult fel eléggé, és így a korábbi inkumbensek jelentős piaci ereje az egyes területi piacok felett a leverage koncepciójának alkalmazása hiányában is többnyire megállapítható volt. A piaci erő átvitelének vizsgálata ebben a vonatkozásban elsősorban arra szolgált, hogy a jelentős piaci erő fennállását egy további tényezővel is alátámassza. Az NHH Tanácsa határozatában ilyenkor megállapította, hogy „tekintettel arra, hogy (…) [az érintett szomszédos] piacokon a Tanács ugyanazokat a vállalkozásokat azonosította jelentős piaci erejű szolgáltatóként, mint amelyek a [határozat tárgyát jelentő], tárgyi érintett piacokon döntő részesedéssel bírnak, a piaci erő átvitelének vizsgálata megerősíti ezen vállalkozások jelentős piaci erejűvé minősítését az érintett piacokon.”[35]
Szemben azonban az ez idáig betöltött, a megerősítő szempont funkcióját megvalósító szereppel, a verseny további elmélyülésével és az erőfölényes struktúra széles körű áttörésével a leverage koncepció alkalmazása komoly hatással lehet a szabályozás hatékonyságára és a versenyképességhez való hozzájárulására.
Szemben azonban az ez idáig betöltött, a megerősítő szempont funkcióját megvalósító szereppel, a verseny további elmélyülésével és az erőfölényes struktúra széleskörű áttörésével a leverage koncepció alkalmazása komoly hatással lehet a szabályozás hatékonyságára és a versenyképességhez való hozzájárulására. A jogintézmény túlzott alkalmazása ugyanis azt eredményezheti, hogy az NHH Tanácsa olyan piacokon is megállapítja valamely vállalkozás jelentős piaci erejét, ahol ilyen pozíció nem áll fenn. Az ilyen fajta túlzott hatósági beavatkozás pedig nemcsak ezen vállalkozás, praktice a korábbi inkumbens számára hátrányos, hanem egyben torzítja is a versenyt, és fölösleges társadalmi költségeket okoz annak következében, hogy egy ilyen típusú beavatkozást nem igénylő piacon szabályozói beavatkozást kényszerít ki.
Az NHH Tanácsának gyakorlata a leverage szempontjából releváns piacközi kapcsolatos szövevényes rendszerét tárta fel. Tekintettel arra, hogy az elektronikus hírközlésben az egyes piacok számos más piaccal vannak szoros – vertikális vagy horizontális – kapcsolatban, a leverage jogintézményének túlzottan tág értelmezése könnyen ahhoz vezethet, hogy az egyik szűk keresztmetszetnek köszönhetően az egyik piac tekintetében fennálló jelentős piaci erő következtében a piacok jelentős részét erőfölényesnek kell minősíteni.
Szoros, a leverage szempontjából releváns horizontális kapcsolatot állapított meg az NHH Tanácsa az alábbi piacok között.[36]
| A piac, amelyen a jelentős piaci erő fennállását vizsgálta az NHH Tanácsa
|
A piac, ahonnan a jelentős piaci erő átvihető a határozat tárgyát jelentő piacra |
| 1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára[37]
|
2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára
3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára 4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára
|
| 2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára[38]
|
1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára
5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára 6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára
|
| 3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára és 5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára[39]
|
4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára
6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára |
| 4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára és 6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára[40]
|
3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára
5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára |
| 8. Híváskezdeményezés nyilvános helyhez kötött telefonhálózatból[41]
|
9. Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban
|
| 10. Tranzitszolgáltatások nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban[42]
|
8. Híváskezdeményezés nyilvános helyhez kötött telefonhálózatból
9. Hívásvégződtetés egyedi, nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban |
Szoros, a leverage szempontjából releváns vertikális kapcsolatot állapított meg az NHH Tanácsa az alábbi piacok között.[43]
| A piac, amelyen a jelentős piaci erő fennállását vizsgálta az NHH Tanácsa
|
A piac, ahonnan a jelentős piaci erő átvihető a határozat tárgyát jelentő piacra |
| 1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára[44]
|
3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára
4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára |
| 2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára[45]
|
5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára
6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára |
| 3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára és 5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára[46]
|
1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára
2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára |
| 4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára és 6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára[47]
|
1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára
2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára |
| 8. Híváskezdeményezés nyilvános helyhez kötött telefonhálózatból[48]
|
1. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés lakossági felhasználók számára
2. Nyilvános telefonhálózathoz helyhezkötött hozzáférés nem lakossági felhasználók számára |
| 10. Tranzitszolgáltatások nyilvános helyhez kötött telefonhálózatban[49]
|
3. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára
4. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások lakossági felhasználók számára 5. Nyilvánosan elérhető helyi és/vagy országos, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára 6. Nyilvánosan elérhető nemzetközi, helyhez kötött telefonszolgáltatások nem lakossági felhasználók számára
|
4.3. Az NHH Tanácsa gyakorlatának kritikája
A statikus leverage-koncepció Tetra Pak II ügyben megállapított kiterjesztése a fenti körülmények között értelmezendő. A versenyjogi gyakorlatot átvevő közösségi elektronikus hírközlési szabályozás kifejezetten utal arra, hogy a szektorális leverage koncepciónak nem célja, hogy túlterjeszkedjen az antitröszt jogintézmény fogalomkörén. Ez a fogalmi tisztaság azonban nem itatódott át teljes körűen az európai jogirodalomba. A közösségi joghoz képest a magyar szabályozás már tágabban fogalmazza meg a piaci erő átvitelét, és magában foglalja a statikus fogalom mellett a leverage dinamikus koncepcióját is. Ezt a kiterjesztő értelmezést az NHH Tanácsának joggyakorlata is megerősíti.
Ez a kiterjesztő értelmezés két szempontból is komoly problémákat vet fel. Egyrészt, a magyar szabályozásnak meg kell felelnie a vonatkozó közösségi jogi aktusok által felállított jogharmonizációs kötelezettségeknek. Az NHH Tanácsának gyakorlata azonban, a leverage koncepciójának túlzottan tág értelmezésével, kilép a közösségi jog által meghatározott szabályozási keretből. Másrészt, a hatékonyság és a versenyképesség szempontjából sem tekinthető szerencsésnek a fenti kiterjesztő értelmezés, hiszen az beavatkozást nem igénylő piacokat von a hatósági beavatkozás hatókörébe. Ennek negatív következményei nem szorulnak különösebb magyarázatra (versenytorzítás, jogalkalmazási költségek stb.).
A közösségi jogi és a hatékonysági aggályok ez idáig nem materializálódtak, ami annak köszönhető, hogy a vizsgált határozatokban a jelentős piaci erő a leverage koncepció alkalmazása nélkül is fennállt. Az eddigi gyakorlat vonatkozásában a jelen tanulmányban megfogalmazott kritika inkább csak akadémiai jellegűnek tűnhet. Pro futuro nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a verseny további kiszélesedésével és az erőfölényes helyzetek visszaszorulásával a leverage koncepció adott esetben perdöntővé válhat, és a jelenlegi pontatlan joggyakorlat tapintható társadalmi költségeket okozhat.
5. Kritikai megállapítások, következtetések
A leverage szektorális koncepciója jól szemlélteti miként torzul egy jogintézmény tartalma a végrehajtás különböző rétegeiben. A Tetra Pak II ügyben az Európai Bíróság lehetővé tette bizonyos szűken körülhatárolt, kivételes körülmények esetén, hogy egy erőfölényes vállalkozást egy olyan piacon is erőfölényesnek lehessen tekinteni, amelyen ugyan nem rendelkezik erőfölénnyel, amely azonban olyan szoros kapcsolatban van egy másik, ugyanezen vállalkozás által dominált piaccal, hogy a vállalkozás – a két piac közötti szoros kapcsolatból adódóan – a nem dominált piacon is quasi erőfölényes pozíciót foglal el. Az így kialakult doktrínát nevezhetjük a leverage statikus olvasatának, szemben a dinamikus koncepcióval, amely nem egy fennálló piaci hatalomra, hanem egy olyan folyamatra utal, amelynek során az egyik piacon erőfölénnyel rendelkező vállalkozás egy szomszédos piacon – erőfölényének és a két piac közötti szoros kapcsolatnak köszönhetően – visszaszorítja versenytársait és fokozatosan kiterjeszti piaci erejét.
A Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdésébe foglalt statikus leverage koncepció alkalmazási körét csak a Tetra Pak II ügy figyelembevételével lehet meghatározni. Tekintetbe kell azonban venni, hogy ez a bírósági gyakorlat egy kétélű fegyvert hozott létre, amely kiszélesítette ugyan az erőfölénnyel való visszaélésről rendelkező 82. cikk alkalmazhatóságát, azonban ugyanakkor annak a veszélyével is járt, hogy a hatóság – átlépve a koncepció alkalmazási körének finom határait – olyan esetekben is beavatkozik, amikor nem áll fenn dominancia, és ez által a versenyjogi beavatkozás kontraproduktív lesz a versenyre nézve. Az erőfölényes vállalkozásokra vonatkozó speciális többletkötelezettségek alkalmazása dominanciával nem rendelkező, megfelelő szintű versenynyomásnak kitett vállalkozásokkal szemben ugyanis ilyen hatást fejt ki. Ennek a veszélynek az elkerülése érdekében nem szabad figyelmen kívül hagyni a Tetra Pak II ügyben hozott döntés következő jellemzőit.
Egyrészt, a fentiekben írtaknak megfelelően, a statikus leverage koncepció egy kivételes körülmények között alkalmazható jogintézmény, amelyet nem lehet tágan értelmezni.
Másrészt, a leverage statikus koncepcióját nemcsak nem szabad összetéveszteni, de semmilyen módon sem szabad összekapcsolni a versenyjog dinamikus leverage koncepciójával, amely nem mellesleg ennek a kifejezésnek az elsődleges értelmét adja. A leverage ugyanis hagyományosan azt jelenti, hogy egy vállalkozás az egyik piacon meglévő erőfölényét át akarja vinni, emelni egy másik, általa nem dominált piacra. Ahhoz, hogy ezt megtehesse a két piacnak bizonyos kapcsolatban kell lennie egymással, ha más nem, a két piac azonos fogyasztói kört kell érintsen. Ilyenkor azonban a dominálni kívánt piacon mindaddig nem áll fenn erőfölény, amíg a kérdéses vállalkozás a megfelelő üzleti praktika vagy praktikák (felfaló árazás, árprés, árukapcsolás stb.) segítségével ezt a piaci erőt meg nem szerzi. Ezek a leverage technikák azon az alapon tilalmazottak, hogy a vállalkozás ténylegesen meglévő erőfölényével visszaél. Ebben az esetben szó sincs arról, hogy a vállalkozás erőfölényét a piaci stratégia célját jelentő, amúgy nem dominált piacra is rávetítenénk, és oda képzelnénk. A leverage statikus koncepciója azonban – és emiatt is talán szerencsésebb lenne más kifejezést használni erre a jelenségre (például quasi erőfölény) – arra a helyzetre utal, amikor egy szomszédos piacon meglévő erőfölény alapján egy vállalkozás egy nem dominált piacon is quasi erőfölényesként viselkedhet. Ennek a quasi erőfölénynek a fennállása vagy megállapíthatósága független attól, hogy amúgy a vállalkozás – verseny- vagy szabályozó hatósági – beavatkozás hiányában erre a piacra a szomszédos piacon ténylegesen fennálló erőfölényét potenciálisan át tudja-e vagy tudná-e emelni. Annak érdekében, hogy statikus értelemben leverage-ről beszélhessünk nem elegendő azt megállapítani, hogy a vállalkozás a nagykereskedelmi piacon meglévő erőfölényét rövid időn belül átemelhetné egyik vagy másik kiskereskedelmi piacra. Ez ugyanis önmagában nem implikálja azt, hogy ezen a veszélyeztetett piacon már quasi erőfölényesként viselkedhetne. Arról nem is beszélve, hogy ha egy jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozást a nemzeti szabályozó hatóság egy olyan piacon is jelentős piaci erővel rendelkezőnek lát, ahova ezt a piaci pozíciót potenciálisan átemelheti, akkor ezzel mind a szabályozás, mind a saját gyakorlata felett pálcát tör.
Mind a Keretirányelv előtörténete, mind a bizottsági Iránymutatás, mind pedig a leverage statikus jogintézményének ésszerű célja alapján megállapítható, hogy a Keretirányelv 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt jogintézmény nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor egy vállalkozás a dominált piacon meglévő jelentős piaci ereje segítségével egy szomszédos, kapcsolódó, de általa nem dominált piacon is erőfölényre tehet szert a két piac közötti kapcsolat jellegének köszönhetően.
Harmadrészt, fontos hangsúlyozni, hogy a statikus leverage koncepció alkalmazásának nemcsak az az előfeltétele, hogy az egyik piacon erőfölény álljon fenn, valamint, hogy a két piac között szoros kapcsolat legyen. Ugyancsak fontos feltétel, hogy az erőfölénynek kirívó mértékűnek kell lennie, ezen felül pedig az is követelmény, hogy a nem dominált piacon az érintett vállalkozás erőfölény-közeli pozícióval rendelkezzen. Önmagában tehát az erőfölény fennállta és a két piac közötti szoros kapcsolat nem elegendő.
A szerző egyetemi tanársegéd (SZTE-ÁJK), műhelyvezető tanár (Bibó István Szakkollégium), modulvezető (IBS), kutató (Versenyjogi Kutatóközpont, PPKE-JÁK), Eurojus jogi tanácsadó (Európai Bizottság Magyarországi Képviselete).
[1] Case C-333/94 P, Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1996] ECR I-5951.
[2] HL L 108, 2002. 04. 24. p. 33–50.
[3] Commission guidelines on market analysis and the assessment of significant market power under the Community regulatory framework for electronic communications networks and services (2002/C 165/03). OJ C 165, 11. 07. 2002. p. 6–31.
[4] HL L 108, 2002. 04. 24. p. 7–20.
[5] Case C-333/94 P. Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1996] ECR I-5951.
[6] Talán a legismertebb, a leverage körébe tartozó visszaélésszerű magatartás a szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás, illetve a nélkülözhetetlen eszközök esete, amikor is a domináns vállalkozás megtagadja egy olyan ügyfele ellátását az upstream piacon, amely a downstream, tehát származékos piacon versenytársa. Így például a Napier Brown/British Sugar ügyben [88/518/EEC: Commission Decision of 18 July 1988 relating to a proceeding under Article 86 of the EEC Treaty (Case No IV/30.178 Napier Brown – British Sugar). OJ L 284, 19. 10. 1988 p. 41–59.] a cukor egyedüli gyártója megtagadta a kiskereskedelemben és a forgalmazásban vele versenytársi viszonyban lévő ügyfele ellátását. Versenyjogi beavatkozás hiányában ennek a magatartásnak az lett volna az eredménye, hogy a versenytárs kiszorul a cukor kiskereskedelem piacáról és piaci pozícióját átengedi a domináns vállalkozásnak. A szerződéskötéstől való indokolatlan elzárkózás esetköréhez képest kevésbé robosztus visszaélési módszer a felfaló árazás és az árprés alkalmazása. Ez utóbbinak a lényege, hogy a domináns vállalkozás úgy növeli árait az upstream piacon, hogy közben csökkenti azokat a downstream piacon. Mivel számára a két piacon végzett tevékenységének a jövedelmezősége elvben nem változik jelentősen, tekintettel arra, hogy az árverseny miatti árcsökkenéssel szimultán árnövekedést indukál az upstream piacon, versenyelőnybe kerül a konkurenciával szemben, amely magasabb beszerzési és alacsonyabb viszonteladási árak mellett kénytelen működni. A harmadik jellemző esetköre a levarage-nek az árukapcsolás (tying, bundling). Ez a visszaélés végeredményben a szerződéskötéstől való elzárkózás visszaélésének a másik oldala, csak míg az előbbi közvetlenül versenytársakkal szemben kerül megvalósításra, addig az árukapcsolást nem versenytárs ügyfelekkel szemben valósul meg. Az erőfölényben lévő vállalkozás egyik termékének az eladását (kapcsoló termék) egy másik terméknek a megvételéhez (kapcsolt termék) köti, ezzel azonban a kapcsolt termék piacán vele versenyző vállalkozásokat marginalizálja, illetve kizárja a piacról. Mivel a kapcsoló termék tekintetében a domináns vállalkozás szükségszerű szerződő félnek tekinthető, az ügyfél kénytelen tőle beszerezni a kapcsolt terméket is, amennyiben szüksége van a kapcsoló termékre. Az árukapcsolással azonos gazdasági hatású, de ahhoz képest kevésbé durva kapcsolás az árengedmények vagy rabattok kínálása. Ilyenkor a domináns vállalkozás mindkét terméket külön-külön is forgalmazza, illetve értékesíti, azonban a két termék aggregát ára magasabb, hogyha külön veszik meg őket a fogyasztó, ahhoz képest, mint amikor a két terméket együtt, egy csomagban szerzik be. Egy ilyen integrált termék kínálása adott esetben nem magyarázható hatékonysági előnyökkel és egyetlen célja az, hogy azokat az ügyfeleket, akik a kapcsoló termék fogyasztói, tehát azt mindenképpen meg kívánják vásárolni, arra ösztönözze, hogy a kapcsolt terméket is a domináns vállalkozástól szerezzék be.
[7] Iránymutatás, p. 17.
[8] Iránymutatás, p. 17.
[9] Az aszeptikus és nem aszeptikus csomagolás a folyékony élelmiszerek csomagolásának két alapvető technológiáját jelenti.
[10] 92/163/EEC: Commission Decision of 24 July 1991 relating to a proceeding pursuant to Article 86 of the EEC Treaty (IV/31043 – Tetra Pak II). OJ L 72, 1992. 03. 18. p. 1–68. 101. bek.
[11] Case T-83/91 Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1994] ECR II-755. 118–122. bek.; Case C-333/94 P. Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1996] ECR I-5951. 21–33. bek.
[12] „In relation, next, to the alleged associative links between the relevant markets, it is common ground that they are due to the fact that the key products packaged in aseptic and non-aseptic cartons are the same and to the conduct of manufacturers and users. Both the aseptic and the non-aseptic machines and cartons at issue in this case are used for packaging the same liquid products intended for human consumption, principally dairy products and fruit juice. Moreover, a substantial proportion of Tetra Pak’ s customers operate both in the aseptic and the non-aseptic sectors.” Case T-83/91 Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1994] ECR II-755. 120. bek.
[13] „It follows that the Commission was entitled to find that the abovementioned links between the two aseptic markets and the two non-aseptic markets reinforced Tetra Pak’ s economic power over the latter markets. The fact that Tetra Pak held nearly 90% of the markets in the aseptic sector meant that, for undertakings producing both fresh and long-life liquid food products, it was not only an inevitable supplier of aseptic systems but also a favoured supplier of non-aseptic systems. Moreover, by virtue of its technological lead and its quasi-monopoly in the aseptic sector, Tetra Pak was able to focus its competitive efforts on the neighbouring non-aseptic markets, where it was already well-established, without fear of retaliation in the aseptic sector, which meant that it also enjoyedfreedom of conduct compared with the other economic operators on the non-aseptic markets as well.” Case T-83/91 Tetra Pak International SA v Commission of the European Communities. [1994] ECR II-755. 121. bek.
[14] Taylor, Simon: European Commission’s draft guidelines on market analysis and the calculation of significant market power: the extension of Tetra Pak I to regulation, Computer and Telecommunications Law Review 2001/6. p. 134.
[15] T-128/98 Aéroports de Paris v Commission of the European Communities. [2000] ECR II-3929.
[16] 2000/521/EC: Commission Decision of 26 July 2000 relating to a proceeding pursuant to Article 86(3) of the EC Treaty (notified under document number C(2000) 2267). OJ L 208, 18. 08. 2000. p. 36–46.
[17] Levy, Nicholas: Tetra Pak II: Streching the limits of Article 86, European Competition Law Review 1995/2. p. 108–109.
[18] Korah, Valentine: Tetra Pak II – Lack of reasoning in the Court’s judgment, European Competition Law Review 1997/2. p. 99–100.; Levy, Nicholas: Tetra Pak II: Streching the limits of Article 86, European Competition Law Review 1995/2. p. 108–109.
[19] Lásd Taylor, Simon: European Commission’s draft guidelines on market analysis and the calculation of significant market power: the extension of Tetra Pak I to regulation, Computer and Telecommunications Law Review 2001/6. p. 134.
[20] Lásd Bartosch, Andreas: The application of both the EC Merger Control Regulation and Regulation No. 17 in the markets for audiovisual media, telecommunications and Internet-related services. in: Koenig, Christian – Bartosch, Andreas – Braun, Jens-Daniel (szerk.): EC Competition and Telecommunications Law. Kluwer, 2002. p. 276–281.; Braun, Jens-Daniel: The Framework Directive.in: Koenig, Christian – Bartosch, Andreas – Braun, Jens-Daniel (szerk.): EC Competition and Telecommunications Law. Kluwer, 2002. p. 344–345.; Nihoul, Paul – Rodford, Peter: EU electronic communications law. Competition and regulation in the European telecommunications market. Oxford University Press, 2004. p. 301–305.; Nikolinakos, Nikos Th.: EU Competition Law and Regulation in the Converging Telecommunications, Media and IT Sectors. Kluwer, 2006. p. 219–220.
[21] Lásd az alábbiakban.
[22] Angol nyelvű változat: „where an undertaking has significant market power on a specific market, it may also be deemed to have significant market power on a closely related market, where the links between the two markets are such as to allow the market power held in one market to be leveraged into the other market, thereby strengthening the market power of the undertaking.” Német nyelvű változat: „verfügt ein Unternehmen auf einem bestimmten Markt über beträchtliche Marktmacht, so kann es auch auf einem benachbarten Markt als Unternehmen mit beträchtlicher Marktmacht angesehen werden, wenn die Verbindunge zwischen beiden Märkten es gestatten, diese von dem einen auf den anderen Markt zu übertragen und damit die gesamte Marktmacht des Unternehmens zuverstärken.”
[123 „Lorsqu’une entreprise est puissante sur un marché particulier, elle peut également être considérée comme puissante sur un marché étroitement lié, lorsque les liens entre les deux marchés sont tels qu’ils permettent d’utiliser sur un des deux marchés, par effet de levier, la puissance détenue sur l’autre marché, ce qui renforce la puissance de l’entreprise sur le marché.”
[24] Iránymutatás p. 17.
[25] Az upstream és a downstream piacok megkülönböztetése az alábbi helyzetek leírására alkalmazandó. Adott két kapcsolódó tevékenység, amelyek mind egy-egy komponensét és érintett árupiacát jelentik annak termelési-forgalmazási folyamatnak, amely végeredményeként az adott termék, illetve szolgáltatás eljut a fogyasztóhoz. Ez a két tevékenység egymást követi, az egyik a másik eredményére épül. Ezeket a piacokat nevezzük angol kifejezéssel upstream és downstream piacoknak vagy tevékenységeknek, attól függően, hogy a gazdasági termelés folyamának (stream) felsőbb (up) vagy alsóbb (down) szintjén találhatóak. Ridyard, Derek: Essential facilities and the obligation to supply competitiors under UK and EC competition law, European Competition Law Review 1996/8. p. 439–440.; Nagy Csongor István: Nélkülözhetetlen eszközök és a távközlési infrastruktúra. in: Kiss Daisy – Sántha Ágnes (szerk.): Internetjogi tanulmányok. Bibó István Szakkollégium, 2003. p. 234. Az upstream és a downstream piacok közötti különbségtétel alapvető jelentőségű, hiszen leverage csak akkor képzelhető el, ha van két kapcsolódó piac. Az upstream és a downstream piacok szerinti különbségételhez képest szűkebb kategória a nagy- és a kiskereskedelmi piacok fogalom-párja. Míg az előbbi lényege, hogy az egyik piac outputja a másik piac inputját jelenti, addig az utóbbi csak azokat az eseteket öleli fel, ahol az egyik piac terméke a másik piacon viszonteladásra kerül.
[26] Iránymutatás p. 17.
[27] >Taylor, Simon: European Commission’s draft guidelines on market analysis and the calculation of significant market power: the extension of Tetra Pak I to regulation, Computer and Telecommunications Law Review, 2001/6. p. 135.
[28] Lásd Bartosch, Andreas: The application of both the EC Merger Control Regulation and Regulation No. 17 in the markets for audiovisual media, telecommunications and Internet-related services. in: Koenig, Christian – Bartosch, Andreas – Braun, Jens-Daniel (szerk.): EC Competition and Telecommunications Law. Kluwer, 2002. p. 276–281.; Braun, Jens-Daniel: The Framework Directive.in: Koenig, Christian – Bartosch, Andreas – Braun, Jens-Daniel (szerk.): EC Competition and Telecommunications Law. Kluwer, 2002. p. 344–345.; Nihoul, Paul – Rodford, Peter: EU electronic communications law. Competition and regulation in the European telecommunications market. Oxford University Press, 2004. p. 301–305.; Nikolinakos, Nikos Th.: EU Competition Law and Regulation in the Converging Telecommunications, Media and IT Sectors. Kluwer, 2006. p. 219–220.
[29] Aranyosné Börcs Jaka – Bánkúti Eszter – Misák Piroska Tünde – Spakievics Sándor (szerk.): Az elektronikus hírközlésről szóló törvény magyarázata. Complex, 2006. p. 262–263.
[30] Vö. Tpvt. 22. §: „Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14. §), aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak, vevőinek és más üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására. A gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen a) azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés milyen költségekkel és kockázattal jár, illetve, hogy milyen műszaki, gazdasági vagy jogi feltételek megvalósítását igényli; b) a vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását; c) az érintett piac szerkezetét, a piaci részesedések arányát, a piac résztvevőinek magatartását, valamint a vállalkozásnak, illetve vállalkozáscsoportnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását. Gazdasági erőfölényben lehet egy vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport vagy több vállalkozás, illetve több vállalkozáscsoport közösen.”
[31] Eht. indokolása, 52–57. §-hoz fűzött indokolás
[32] NHH Tanácsának határozata, DH-664-31/2005. 28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-33/2005. 61–62.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 27–28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 27–28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 28–29.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 27–28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 28–29.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 67.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-140/2005. 36.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 25-26.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-148/2005. 67. 27–28.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-174/2005. 39.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-176/2005. 26.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-178/2005. 40–41.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-180/2005. 53–54.
[33] Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-2073-14/2007. 98.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 51.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 60.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 61.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 73.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 75.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 98.
[34] Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-2073-14/2007. 98.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 51.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 60.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 61.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 73.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 63.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 75.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 97.
[35] NHH Tanácsának határozata, DH-2073-14/2007. 98. Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 51.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 60.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 61.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 73.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 75.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 98.
[36] Az egyes piacok megnevezését megelőző számozás a piacmeghatározás, a piacelemzés és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása, valamint a rájuk vonatkozó kötelezettségek előírása során alkalmazandó alapelvekről szóló 16/2004. (IV. 24.) IHM rendelet 1. számú melléklete szerinti számozásra utal.
[37] NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 60.
[38] NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 61.
[39] NHH Tanácsának határozata, DH-2073-14/2007. 98. Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 73.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 75.
[40] NHH Tanácsának határozata, DH-2083-14/2007. 44. Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 64.
[41] NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 98.
[42] NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 51.
[43] Az egyes piacok megnevezését megelőző számozás a piacmeghatározás, a piacelemzés és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása, valamint a rájuk vonatkozó kötelezettségek előírása során alkalmazandó alapelvekről szóló 16/2004. (IV. 24.) IHM rendelet 1. számú melléklete szerinti számozásra utal.
[44] NHH Tanácsának határozata, DH-664-69/2005. 60.
[45] NHH Tanácsának határozata, DH-664-71/2005. 61.
[46] NHH Tanácsának határozata, DH-2073-14/2007. 98. Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-664-73/2005. 73.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-77/2005. 75.
[47] NHH Tanácsának határozata, DH-2083-14/2007. 44. Lásd NHH Tanácsának határozata, DH-664-79/2005. 64.; NHH Tanácsának határozata, DH-664-75/2005. 64.
[48] NHH Tanácsának határozata, DH-664-138/2005. 97-98.
[49] NHH Tanácsának határozata, DH-664-142/2005. 51.
