szakcikkek Archives | Oldal 10 a 11-ből | INFOKOMMUNKIÁCIÓ ÉS JOG

Vikman László: Az informatikai biztonság szabályozása a magyar jogban – 2009/2. (31.), 57-60. o.

Napjainkra szinte minden jelentősebb szervezet – legyen bár állami vagy piaci – működésében fontos szerepet játszik a különböző informatikai eszközök használata, üzemeltetése, akár főtevékenységként, akár működést segítő eszközeként. Ennek ellenére az alkalmazott informatikai eszközökkel, szoftverekkel, szervezeti megoldásokkal szemben támasztott biztonsági kritériumokkal átfogóan aránylag kevés magyar jogszabály foglalkozik. Uniós irányelv, vagy rendelet sem született még ezzel az igénnyel, annak ellenére, hogy az informatikai biztonsággal kapcsolatos felhasználói tudatosság növelését, az ezzel kapcsolatos legjobb gyakorlatok, és know-how terjesztését célul kitűző közösségi intézmény, az ENISA[1] 2004 óta működik.

BŐVEBBEN

Polyák Gábor: A médiatörvény-tervezet jogharmonizációs hiányosságai* – 2009/1. (30.), 3-8. o.

szakcikkek

Egy új médiatörvény megalkotásának fontos ösztönzője és egyúttal fontos mércéje az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2007 decemberében elfogadott közösségi irányelv. A tavaly novemberben, majd részben átdolgozott formában idén januárban nyilvánosságra hozott médiatörvény-tervezet előkészítői természetesen tisztában voltak a jogharmonizációs kötelezettséggel. A tervezet[1] azonban számos olyan szabályozási megoldást tartalmaz, ami nem csak az irányelvvel nincs összhangban, de a közösségi jog alapintézményeit is sérti.

BŐVEBBEN

Csáki Gyula Balázs: Kérdésfelvetések az e-közigazgatás fogalmának meghatározása körében – 2008/7. (29.), 277-280. o.

szakcikkek

A tanulmány célja, hogy rávilágítson néhány, az elektronikus közigazgatással kapcsolatos elméleti probléma fennállására, és kísérletet tegyen arra, hogy meghatározza azokat a kiindulási pontokat, melyeket célszerű lenne figyelembe venni akkor, ha meg kívánnánk adni az e-közigazgatás témakörében folyton előbukkanó és oly sokszor használt kifejezések definícióját, mint például e-government, e-kormányzat, e-governance stb. A legelső kérdés mindenekelőtt azonban az, hogy vajon valóban szükség van-e arra, hogy ilyen definíciókat alkossunk. Amennyiben a válasz igen, tehát meg kívánjuk adni ezen új jogi és a jog világán többször túlmutató kifejezések jelentéstartalmát, akkor a második kérdés az, hogy képesek vagyunk-e arra, hogy letisztult, mindenki (de legalábbis a többség) által elfogadott és a gyakorlatban alkalmazható, következetes fogalmi kört alkossunk.

BŐVEBBEN

Tóth András: Versenykorlátozó megállapodások az energetikában – 2008/6. (28.), 242-247. o.

szakcikkek

A versenykorlátozó megállapodások lehetővé tehetik a részes felek számára, hogy piaci hatalomra tegyenek szert és a fogyasztók kárára növeljék az árakat vagy csökkentsék a kibocsátást, esetleg kizárják a piacról versenytársaikat.

1. A versenykorlátozó megállapodások tilalma

Az EKSz[1] 81. cikk (1) bekezdése – és ehhez hasonlóan a Tpvt.[2] 11. §-a – tiltja a kereskedelmi aktivitást (akár ingyenesen) bármilyen formában kifejtő vállalkozások közti kölcsönös akaratkinyilvánításában megnyilvánuló tagállamok közti kereskedelmet érintő megállapodást (függetlenül formájától és jogi kötő erejétől), vállalkozások testületének döntését, a verseny kockázatát kiiktató összehangolt magatartást (pl. érzékeny információk cseréje), amennyiben az a verseny korlátozását célozza vagy ilyen hatása van.

BŐVEBBEN

Gyenge Anikó: Viták a szerzői jogok közös kezelésének hatékony szabályozása körül – 2008/5. (27.), 198-199. o.

szakcikkek

Amikor 2001-ben jelen cikk szerzőjének – akkor másodéves joghallgatónak – egy viszonylag jól sikerült egyetemi dolgozata után a szerzői jog professzora felajánlotta, hogy néha bejárhat az Artisjus könyvtárába olvasni és esetleg kisebb munkákba be is vonnák ott, akkor azt hitte, a paradicsomba került, mert a zenei közös jogkezelő szervezet polcain sorakozott valamennyi könyv, amit az éppen aktuális, nem túl gyakorlatias dolgozatához használnia kellett. Amikor viszont elé tették a lehívásra hozzáférhetővé tétel feltételeiről szóló díjszabást, hogy a paradicsomba való bejárásért cserébe fordítsa azt angolra és németre, hirtelen rájött: a hatalmas üvegépületet olyan bonyolult jogi szabályozás tartja össze, amilyennel valószínűleg már nem is fog többet találkozni az egyetemi évei alatt. A megérzése nem csalt.

BŐVEBBEN

Lapsánszky András: A távközlési monopóliumok szerkezetének, igazgatásának és közszolgáltatási rendszerének főbb modelljei a „fejlett távközléssel rendelkező piacgazdaságokban” (2. rész) – 2008/5. (27.), 190-196. o.

szakcikkek

Az Egyesült Államok távközlési piaci szerkezetének első meghatározó eleme, hogy ALEXANDER GRAHAM BELL 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, a telefonra, a szabadalom pedig a monopólium alapja lehet. 1877-ben BELL és a vele korábbiakban megállapodott befektetők Bell Telephone Companynéven vállalatot alapítottak, amely szinte rögtön versenyre kelt a hatalmas Western Union Company (továbbiakban: Western Union) vállalattal a telefonpiac megszerzéséért.[1] Ekkor ugyanis a Western Union (amely az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legismertebb távíró-szolgáltató vállalata volt) már kifejlesztette saját telefonkészülékeit és számos szabadalmat is kapott a telefonszolgáltatás területén.[2] Ennek eredményeként a Western Union végül 1879 novemberében peren kívüli egyezség keretében lemondott a telefon területén megszerzett szabadalmairól, érdekeltségeiről és követeléseiről.[3] Az egyetemes szolgáltatás fogalma, tartalma miatt megemlítendő, hogy a Western Union elleni piaci küzdelmet BELL képviseletében THEODORE N. VAIL vezette.

BŐVEBBEN

Szőke Gergely László: Szembenézés helyett (Trócsányi Sára: Forradalom az irattárban. Az információs kárpótlás jogi aspektusai) – 2008/4. (26.), 176-177. o.

szakcikkek

Az állambiztonsági iratokba való betekintés lehetősége, a közszereplők ügynökmúltja és a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségének titkosszolgálati tevékenysége állandó viták tárgya a magyar közéletben. A múlttal való szembenézésre, a kérdés megnyugtató jogszabályi rendezésére azonban a mai napig nem került sor. A ’90-es évektől kezdve a vitában résztvevő felek és a közvélemény is javarészt politikai-érzelmi alapon állt a kérdéshez; a higgadt, jogi értelemben is értékelhető és megnyugtató bírálatok és megoldási javaslatok kevéssé voltak hallhatók. A politikai elitcsere részleges elmaradása pedig magát a jogalkotót (parlamenti képviselőket, kormánytagokat és egyéb befolyásos közszereplőket) tette személyesen is érintetté a kérdésben.

BŐVEBBEN

Tóth András: Az Európai Elektronikus Hírközléspiaci Szabályozóhatóság létrehozására és a nemzeti szabályozóhatóságok függetlenségének erősítésére tett Bizottsági javaslatok értékelése – 2008/4. (26.), 149-152. o.

szakcikkek

Az Európai Bizottság 2007 novemberének végén hozta nyilvánosságra és nyújtotta be a Parlamentnek és a Tanácsnak azokat a jogalkotási javaslatait, amelyeket az elektronikus hírközlés 2002-es szabályozási keretének felülvizsgálata során fogalmazott meg.[1]

A Bizottság már a 2006 nyarán elkészített jelentésében[2] felhívta a Parlament és a Tanács figyelmét arra, hogy bár a keretszabályozás jelentős eredményeket hozott, az elektronikus távközlés belső piaca még nem teljes. Ennek a megállapításnak azért is jelentős a súlya, mert az elektronikus hírközlés egységesen szabályozott belső piacának kialakítása már több mint 18 éve zajlik.

BŐVEBBEN