A geo-blocking jelensége a digitális korszak új kihívásainak egyike. Egyrészt, a diszkrimináció egyik modern formája, amely a fogyasztók között földrajzi elhelyezkedésük (személyes adat) alapján tesz különbséget, és akadályt képezhet az egységes piacon is. Az Európai Bizottság már 2015-ben elfogadta a digitális egységes piac (DSM) stratégiáját, amely az egységes belső piac új – digitális – dimenziója megteremtésével kijelölte az EU innováció felé vezető útját. A 2019–2024-es, URSULA VON DER LEYEN által vezetett Bizottság programjában a hat prioritás között nevesíti a digitális korra felkészült Európa megteremtését két másik, ezen téma szempontjából releváns programponttal (az európai életmód előmozdítása és az emberközpontú társadalom). A három prioritás metszetében találhatjuk az egységes piacot, amelynek megfelelő működése érdekében az uniós intézmények jogalkotási aktust fogadhatnak el. A tanulmányban a geo-blocking jelensége kerül bemutatásra, részben a gyakorlati szempontokra, részben pedig a szabályozásra (a geo-blocking rendelet) tekintettel. A tanulmány célja, hogy a geo-blocking fogalmához kapcsolódó kérdéseket röviden bemutassa a belső piachoz kapcsolódó társadalmi, gazdasági és jogi környezet szempontjából.

Az intelligens eszközök, érzékelők és az emberek közötti folyamatos interakció eredményeként egyre több adatot állítunk elő, dolgozunk fel és tárolunk. Az emberek és az intelligens eszközök között erősödő kapcsolat jelentős lehetőséget, veszélyt és kihívást jelent az államok működése és a jogi szabályozás szempontjából is. Jelen tanulmány célja, hogy az államigazgatás számára megnyíló vélt vagy valós lehetőségeket vizsgálja, amelyek az adatboom és a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásából erednek. Az MI alkalmazása már nem fikció, a mindennapjaink része, éppen ezért fontos kérdés, hogyan lesz lehetőségük beépíteni ezen újszerű megoldásokat az állami működésbe. Jelen tanulmány pontosan az említett felvetésre keresi a lehetséges válaszokat a hazai törekvések vizsgálatával.

Cikkemben a digitalizáció egyik eredményeként bevezetett Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert gyakorlati nézőpontból igyekszem bemutatni. Ennek keretében kitérek a 2020. évi módosításokra, az EKÁER és a NÉBIH élelmiszerlánc-felügyeleti rendszerének összefüggéseire. valamint a helyszíni és az utólagos ellenőrzések tapasztalataira, illetve a bírságolási és jogorvoslati kérdésekre is.

Napjainkban az egyre gyorsuló globalizációval az okos városfejlesztés és az intelligens technológiák alkalmazása szinte minden kontinensen egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ennek oka, hogy a városoknak reagálniuk kell a gyorsan változó körülményekre (például a növekvő népesség, a városi szolgáltatások kihívásai, a méretgazdaságosság problémái), és ehhez új és naprakész megoldásokra van szükségük. Ebben az összefüggésben az intelligens városok koncepciója innovatív megoldásokat kínálhat a városok jövője szempontjából. A tanulmány olyan komplex mérőszámot mutat be, amely több empirikus módszertan szintéziseként, hat komponens alapján számítható, és alkalmas lehet az okos városok teljesítményének összehasonlítására. Az EU28 fővárosának elemzése azt mutatja, hogy 2015-ben Koppenhága volt a legjobban teljesítő okos város, melyet Stockholm és Luxemburg követett, azonban az egyes komponensekben az értékek szóródása jelentős.

A tanulmányban a robotizáció munkajogi és foglalkoztatáspolitikai hatásait vizsgálom. A robotok használata a klasszikus munkaviszonyokat teljesen át fogja alakítani. Ez az átalakítás nem lesz egységes, ugyanis befolyásolja majd, hogy a munkáltató milyen mértékben képzeli el a technológia alkalmazását. Teljese más lesz a reláció a humán munkaerő mellett kollaboratív robotok is dolgoznak, és teljesen más lesz akkor is, ha az élő munkaerőt teljesen lecseréli. A tanulmányban mindkét irány fő vonásait szeretném bemutatni. Először a kollaboratív robotok alkalmazásának a jogi problémáit, azt követően pedig a robotoknak a munkaerőpiacra gyakorolt hatását az ökológiai közgazdaság szemüvegén át.

A mesterséges intelligencia (MI) a korunkban felgyorsult tech­nológiai fejlődés egyik legfontosabb és legizgalmasabb kihívását jelenti. Egyfelől – mint minden más technológiai fejlődés – csak úgy lehet értelmes, ha a társadalom javát szolgálja, ha az ember képességeit javítja. Másfelől komoly kockázatokat is rejt magában. Az MI mint technológia szabályozása – más technológiák szabályozásához hasonlóan – azzal a kötelezettséggel jár, hogy jólétnövelő hatások a kockázatok minimálisra szorításával álljanak elő. Az MI társadalom javát szolgáló elterjedése nemcsak szabályozási eszközöket igényel (pl. befektetés és kutatás-támogatás, szakemberképzés), de a kockázatok kiküszöbölésénél, a megbízhatóság erősítése kapcsán megkerülhetetlen. Kérdés az MI kapcsán, hogy a jog be tudja-e tölteni ezt a megbízhatóságerősítési szerepet egy olyan technológia vonatkozásában, amelynek alaptulajdonsága az átláthatatlanság, kiszámíthatatlanság, kiismerhetetlenség. 2015-ben például Stephen Hawking, Elon Musk és Bill Gates hívta fel arra figyelmet, hogy az MI a nukleáris fegyverkezésnél is nagyobb veszélyeket hordozhat magában és fenyegeti az emberiséget.